Holnap este a Triduum harmadik napja, szentmise 18, 30 órától. Holnapután, október 1-je, Lisieux-i Kis Szent Teréz napja, egyházközségünk búcsúünnepe. A szentmise du. 5 órakor lesz. Ezért kedden reggel 8 órakor nem lesz szentmise.
Október első hetében a betegek látogatása a szokásos sorrendben, elsőcsütörtökön és elsőpénteken délelőtt. Elsőpénteken este a szentmise után a fiatalok egy órás szentségimádása, majd a felnőttek éjszakai virrasztása következik.
A plébániai hittanórákat megkezdtük. Szeretettel várjuk a gyermekeket, valamint a bérmálkozásra készülő fiatalokat a hittanórákra, katekézisekre. Megfelelő időjárás esetén október 5-én, szombaton a hittanos gyermekek tanévkezdő kirándulása lesz. Indulás reggel 9 órakor a Forrás utcából, a plébániáról.
Október 3-án, csütörtökön este 6 órától Szent Ferenc tranzitusa, és ünnepi szentmise a ferences templomban. Október 4-én, pénteken a ferences templom örökös szentségimádási napja, egész napos szentségimádási lehetőség, és este 6 órától ünnepi szentmise.
Ma Szentírás vasárnapja. Megköszönjük a szentmiséken gyűlt perselyadományt, amelyet a Katolikus Magyar Bibliatársulat javára fordítanak. Október 5-én, szombaton de. 10 órától Főegyházmegyei Biblia nap lesz a Brassó-bolonyai plébánián. Szeretettel ajánljuk bibliás lelkületű keresztények figyelmébe.
A hit évében megkezdett Hit-Tan-Folyamot a plébánia évében is folytatjuk, havonta egy alkalommal. Október 10-én, csütörtökön este 7 órától a plébánia nagytermében Ft. Bertalan László, kerelőszentpáli plébános tart előadást: „A kommunikáció szerepe a hit átadásában” címmel.
Templomunkban naponta szentmise előtt elimádkozzuk a Rózsafüzért. Október a Rózsafüzér hónapja, figyeljünk jobban az imádság napi végzésére.
Hálát adunk az esztendő IX. hónapjáért. Szeptember hónap folyamán egyházközségünkben 12 szentségi házasságkötés, 12 keresztelő volt. Az egyházközség felelős lelkipásztoraként megköszönök minden befizetett egyházadót, munkát, segítséget, amellyel egyházközségünket támogatták.
Szeretettel ajánljuk a kedves hívek figyelmébe a heti keresztény sajtótermékeket és egyházközségünk weboldalát: www.ksztplb.ro.
A közösségünkben is tisztelt és szeretett Ft. Borbély Gábor nyugalmazott főesperes szülőfalujában, Nagygalambfalván péntekről szombatra virradó éjszaka elhunyt. Temetése szeptember 30-án hétfőn du. 2 órakor lesz a nagygalambfalvi Árpád-házi Szent Erzsébet imaháztól.
Többen jeleztek, hogy egyházközségünk területén egy középkorú nőszemély nyugtatömbbel a plébániára és a Mária Rádióra hivatkozva betegeknek adományokat gyűjt. Ilyen megbízatást sem a Mária Rádió, sem a plébánia nem adott senkinek. Tesszük a jót lehetőségeinkhez mérten, de figyeljünk oda, hogy csalás, vagy kijátszás áldozatai ne legyünk.
Heti szentmise szándékok:
| szeptember 29. |
Vasárnap |
9,30 18,30 |
+ Kovács Erika – 6 éves megemlékezés Tridum III. |
| október 1. |
Kedd |
17,00 |
Lisieux-i Kis Szent Teréz – egyházközségünk búcsúünnepe |
| október 2. |
Szerda |
18,30 |
Lektor Közösség tagjaiért |
| október 3. |
Csütörtök |
8,00 |
+ Antal Katalin – fél éves megemlékezés |
| október 4. |
Péntek |
18,30 |
Mária Légió tagjaiért |
| október 5. |
Szombat |
18,30 |
+ Lázár János – 8 éves megemlékezés |