A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése
2014. március 16-án, Nagyböjt II. vasárnapján

Március 19-én, szerdán Szent József ünnepe – főünnep. Az ünnepi szentmise este 18,30 órától lesz.

Nagyböjt második hetében, március 20-án, csütörtökön 18,30 órától a gyermekek keresztútját végezzük egyházközségünk hittanos gyermekeinek a vezetésével.

Jövő héten, kedden és szerdán szeretettel várjuk az I-IV. osztályos gyermekeket a plébániai hittanórákra. Csütörtökön, mivel a gyermekek végzik a keresztutat, az V-VIII. osztályos gyermekek a keresztúton vesznek részt. A bérmálkozók a megszokott órarendjeik szerint részt vesznek a katekéziseken.

Egyházközségünk egyháztanácsa új 3 éves mandátumra készül. A jelöltek listája a hirdetőtáblán található. Ha valakinek bármilyen kifogása van az egyháztanácsos jelöltekkel, szíveskedjék írásban a plébánián jelenteni.

Elkészült az Egyházközségi Értesítő márciusi száma. A missziós csoport tagjai jövő héten kézbesítik családjainkhoz. Isten fizesse az ők, valamint a szerkesztők munkáját.

A Gyulafehérvári Caritas ingyenes előadás- és beszélgetéssorozatának e heti témája „a fogyatékkal élők” lesz. A program kedden, március 18-án, délután 5 órától lesz a Papkertben, a Caritas épületében. Szeretettel várnak minden érdeklődőt!

Március 19-én, szerdán, Szent József ünnepén, a székelyudvarhelyi Ferences templomban, 15,30-17,00 óra között, a Gyulafehérvári Caritas, a Mallesdorfi Ferences Nővérek, a szentegyházi Szent Gellért Alapítvány és a szombatfalvi szépkorúak  imadélután szerveznek a családokért.  Az imádkozás 15,30-kor szentségimádással kezdődik, majd a szentségi áldás után 17,00 órától keresztúti ájtatossággal folytatódik, és szentmise áldozat bemutatásával zárul. A szervezők mindenkit szeretettel várnak!

Március 20-án, csütörtökön lesz a székelyudvarhelyi főesperesi kerület papságának nagyböjti lelki napja, amely de. 10 órától szentmisével kezdődik a Szent Miklós plébániatemplomban.

Március 22-én, szombaton újítja meg fogadalmát a székelyudvarhelyi főesperesi kerülethez tartozó Mária Légió szervezete. Az ünnepi szentmise 11 órakor kezdődik a Szent Miklós plébániatemplomban.

A fizetés utáni adóból leírható 2%-ot ebben az évben is felajánlhatjuk egyházközségünk javára. Kitölthető űrlapot találunk az újságasztalnál, sekrestyében vagy a plébánián.

Szeretettel ajánljuk a kedves hívek figyelmébe a kijáratnál megvásárolható heti keresztény sajtótermékeket.

Heti szentmise szándékok:

március 16. Vasárnap 9,30
18,30
 + Geréb Ferenc és Irén
 + Bálint-Major Áron és elhunyt
    családtagjaiért
március 18. Kedd 8,00  + József, Erzsébet és József
március 19. Szerda  18,30  + Bucsi család elhunytjaiért
március 20. Csütörtök 8,00  + Mátyás Béla – 6 hetes szentmise
március 21. Péntek 18,30     Forrás Közösség tagjaiért
március 22. Szombat 18,30  + Rózsafüzér Társulat elhunyt tagjaiért

 

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése
2014. március 9-én, Nagyböjt I. vasárnapján

Jövő héten várjuk szeretettel a gyermekeket, fiatalokat a plébániai hittanórákra, bérmálási felkészítőkre a megszokott órarendjeik szerint.

Egyházközségünk egyháztanácsa új 3 éves mandátumra készül. A jelöltek listája a hirdetőtáblán található. Ha valakinek bármilyen kifogása van az egyháztanácsos jelöltekkel, szíveskedjék írásban a plébánián jelenteni.

Március 12-én, szerdán a Caritas csoport havi találkozója lesz 17 órakor a plébánián.

Szintén március 12-én, szerdán az esti szentmise és szentségimádás után lesz a Lektorok havi találkozója a plébánián.

Nagyböjt első hetében, március 13-án, csütörtökön 18,30 órától Mária keresztútját végezzük a Mária Légió és a Rózsafüzér Társulatok vezetésével.

Március 13-án, csütörtökön 19,30 órától (a keresztúti ájtatosság után) lesz a Hit-Tan-Folyam következő előadása. Meghívottunk Dr. Zamfir Korinna teológiai professzor asszony a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karának előadótanára, előadásának címe: „Talán megoszlott Krisztus? (1Kor 1,13) Az egység és a sokféleség kihívása Krisztus egyházában”. Szeretettel várunk minden érdeklődőt.

A Gyulafehérvári Caritas ingyenes előadás- és beszélgetéssorozatot indít keddenként, délután 5 órától, a Papkertben, a Caritas épületében, azokról a témákról, amivel a szervezet foglalkozik: lelkiség, fogyatékkal élők, otthoni beteggondozás, önkéntesség stb. Az első találkozón, március 11-én az előadó Ft. Sajgó Balázs, a Caritas lelki igazgatója. Szeretettel várnak minden érdeklődőt.

A Gyulafehérvári Caritas és a magyarországi katolikus Alkoholistamentő Szolgálat március 13-16. között szabadító lelkigyakorlatot szervez szenvedélybetegeknek és hozzátartozóiknak Csíksomlyón. Érdeklődni az irodában, vagy a Caritas Kossuth utcai székhelyén lehet.

Március 14-16. között a Szent Pió Lelkigyakorlatos Házban P. Jakabos Barnabás SJ lelkigyakorlatot tart a szentgyónás témaköre kapcsán. A programról bővebb információ a kijáratnál levő plakátról olvasható.

A fizetés utáni adóból leírható 2%-ot ebben az évben is felajánlhatjuk egyházközségünk javára. Kitölthető űrlapot találunk az újságasztalnál, sekrestyében vagy a plébánián. Vigyünk magukkal másoknak is.

A szentmise végén hamvazás lesz azok számára, akik Hamvazószerdán nem hamvazkodtak – a szentáldozáshoz hasonlóan járuljunk az oltárhoz.

Heti szentmise szándékok:

március 9. Vasárnap 9,30
18,30
 + Székely Zoltán
 + Lőrincz István és Regina
március 11. Kedd 8,00  + Patka István
március 12. Szerda  18,30  + id. Veress Lajos és Gizella
március 13. Csütörtök 8,00  + Demény Sándor
március 14. Péntek 18,30  + Molnár Jolán Terézia és Bíró Dénes
március 15. Szombat 18,30  + Jakab Ilona – 1 éves megemlékezés

 

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése
2014. március 2-án, évközi VIII. vasárnap

Ma, farsang utolsó vasárnapja, főegyházmegyénkben az ifjúság napja. A mai szentmiséken gyűlt adományokat az ifjúsági munka valamint a Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség támogatására fordítjuk. Isten fizesse mindenki adományát!

Jövő héten, kedden az I.-II. osztályos, szerdán a III.-IV. osztályos gyermekek részt vesznek a plébániai hittanórán – bűnbánati igeliturgia keretében hamvazást végzünk. Csütörtökön az V.-VIII. osztályos gyermekek részt vesznek a templomban az örökös szentségimádási nap keretében a szentségimádáson du. 5 órától. A bérmálkozók mindhárom csoportja Hamvazószerdán vesz részt a 18,30 órás szentmisén és hamvazkodáson.

Március 5-én Hamvazószerda, a nagyböjti szent idő első napja, szigorú böjti nap. 17,50 órától fájdalmas Rózsafüzért végzünk, 18,30 órától ünnepi szentmise és hamvazkodás.

Március 6-án, csütörtökön templomunk örökös szentségimádási napja. Reggel 9 órától szentségkitétel. A délelőtt folyamán egyéni szentségimádási lehetőség. Du. 4 órától a gyermekek szervezett szentségimádási órája. 5 órától a fiatalok szervezett szentségimádása. 18,30 órától ünnepi záró szentmise és szentségi áldás. Vendégszónok Ft. Daniel Ernő nyikómalomfalvi plébános. Az örökös szentségimádási napon egész napos papi jelenlét lesz templomunkban, lelki beszélgetés illetve szentgyónás miatt. Az örökös szentségimádási napba az elsőpénteki szentségimádás is belefoglaltatik.

Jövő héten elsőcsütörtök, elsőpéntek. A betegek látogatása a szokott módon, mindkét nap délelőtt lesz.

Egyházközségünk egyháztanácsa új 3 éves mandátumra készül. A jelöltek listája a hirdetőtáblán található. Ha valakinek bármilyen kifogása van az egyháztanácsos jelöltekkel, szíveskedjék írásban a plébánián jelenteni.

Közösségünk gyászolja: özv. Balázs Irént, Ifjúság 4/10 szám alatt lakott. Temetése szombaton volt a Szent Miklós temetőben. Foglaljuk őt és gyászoló hozzátartozóit imáinkba.

Március 13-án, jövő csütörtökön 19,30 órától (a keresztúti ájtatosság után) lesz a Hit-Tan-Folyam következő előadása. Meghívottunk Dr. Zamfir Korinna teológiai professzor asszony a Babeş-Bólyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karának előadótanára, előadásának címe: „Talán megoszlott Krisztus? (1Kor 1,13) Az egység és a sokféleség kihívása Krisztus egyházában”. Szeretettel várunk minden érdeklődőt.

A Gyulafehérvári Caritas és a magyarországi katolikus Alkoholistamentő Szolgálat március 13-16. között szabadító lelkigyakorlatot szervez szenvedélybetegeknek és hozzátartozóiknak Csíksomlyón. Érdeklődni az irodában, vagy a Caritas Kossuth utcai székhelyén lehet.

Március 14-16. között a Szent Pió Lelkigyakorlatos Házban P. Jakabos Barnabás SJ lelkigyakorlatot tart a szentgyónás témaköre kapcsán. A programról bővebb információ a kijáratnál levő plakátról olvasható.

A fizetés utáni adóból leírható 2%-ot ebben az évben is felajánlhatjuk egyházközségünk javára. Kitölthető úrlapot találunk az újságasztalnál, sekrestyében vagy a plébánián. Vigyünk magukkal másoknak is.

Szeretettel ajánljuk a kedves hívek figyelmébe a kijáratnál megvásárolható heti keresztény sajtótermékeket.

Heti szentmise szándékok:

március 2. Vasárnap 9,30
18,30
 + Somorai Teréz és Dénes
 + Lőrincz Csaba
március 4. Kedd 8,00  + Erdős Attila Zoltán – 4 éves
    megemlékezés
március 5. Szerda  18,30     HAMVAZÓSZERDA
március 6. Csütörtök 18,30  + Szakács és Jakab családok elhunytjaiért
március 7. Péntek 18,30     Mária Légió tagjaiért
március 8. Szombat 18,30  + id. Bota Sándor (3 éves megemlékezés)
    és Schmitz Csaba

 

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése
2014. február 23-án, évközi VII. vasárnap

Jövő héten is szeretettel várjuk a gyermekeket, fiatalokat a hittanórákra, bérmálási felkészítőkre.

A fizetés utáni adóból leírható 2%-ot ebben az évben is felajánlhatjuk egyházközségünk javára. Kitölthető űrlapot küldtünk minden családnak a februári egyházközségi értesítőben, de találunk az újságasztalnál, sekrestyében vagy a plébánián. Vigyünk magunkkal másoknak is.

Megköszönöm az egyházközségi értesítő szerkesztőjének és kézbesítőinek munkáját, akik az elmúlt héten eljuttatták családjainkhoz havonta megjelenő lapunkat.

Szeretettel ajánljuk a kedves hívek figyelmébe a kijáratnál megvásárolható heti keresztény sajtótermékeket.

Az elmúlt héten négy temetés érintette közösségünket: imádkozunk Balogh Margit, Miklós Tamásné - Györffi Erzsébet, Borbély Vilmos és Nagy József testvéreinkért, akiket az elmúlt héten kísértünk utolsó útjukra!

Február 27-én, csütörtökön délután 6 órakor a Szent Pio Lelkigyakorlatos Házban P. Horváth Árpád SJ délvidéki születésű jezsuita atya, A Szív lelkiségi, kulturális és önismereti folyóirat főszerkesztője tart előadást, a „Jóisten a mindennapokban” mottóval. Szeretettel várják az érdeklődőket.

Jövő vasárnap, farsang utolsó vasárnapja főegyházmegyénkben az ifjúság napja. A perselyadományokat az ifjúsági munka valamint a Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség támogatására fordítjuk.

A következő heti kiemelten fontos programok, amiket már most hirdetünk:

  • március 5. Hamvazószerda, a nagyböjti szentidő első napja, szigorú böjti nap. Szentmise és hamvazkodás 18, 30 órakor
  • március 6. templomunk örökös szentségimádási napja. Reggel 9 órától szentségkitétel, utána egyéni szentségimádási lehetőség. Du. 4 órától a gyermekek szervezett szentségimádási órája. 5 órától a fiatalok szervezett szentségimádása. 18, 30 órától ünnepi záró szentmise és szentségi áldás. Vendégszónok Ft. Daniel Ernő nyikómalomfalvi plébános. Az örökös szentségimádási napon egész napos papi jelenlét lesz templomunkban, lelki beszélgetés illetve szentgyónás miatt.

Heti szentmise szándékok:

február 23. Vasárnap 9,30
18,30
 + Bodó István és Berta
 + János és György családok elhunytjaiért
február 25. Kedd 8,00  + A tisztítótűzben szenvedő lelkekért
február 26. Szerda  18,30  + Borsos Margit 6 hetes szentmise
február 27. Csütörtök 8,00  + A Farkas és Márton családok elhunytjaiért
február 28. Péntek 18,30  + Szabó Imre, József és Vilma
március 1. Szombat 18,30  + Bíró Valéria és György Márton

 

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése
2014. február 16-án, évközi VI. vasárnap

Jövő héten is szeretettel várjuk a gyermekeket, fiatalokat a hittanórákra, bérmálási felkészítőkre.

A Gyulafehérvári Főegyházmegye családpasztorációs munkacsoportja Férjek - Édesapák hétvégéjét szervezi február 21-23. között Csíksomlyón a Jakab Antal tanulmányi házban – amelyre szeretettel várnak minden érdeklődőt. Bővebb információ a kijáratnál levő plakátról olvasható.

Szeretettel ajánljuk a kedves hívek figyelmébe a kijáratnál megvásárolható heti keresztény sajtótermékeket.

Ismét itt az alkalom, hogy a fizetés utáni adóból leírható 2%-ot felajánljuk egyházközségünk javára. Kitölthető űrlapot küldünk minden családnak a februári egyházközségi értesítőben, de találunk az újságasztalnál, sekrestyében vagy a plébánián. Vigyünk magukkal azoknak is, akik közösségünkhöz tartoznak, de nem figyelnek erre és az államnak hagyják a 2%-ot.

Közösségünk gyászolja Mátyás Bélát, aki elhunyt 84 évesen a Bethlenfalvi út 61 szám alól. Foglaljuk imáinkba!

Heti szentmise szándékok:

február 16. Vasárnap 9,30
18,30
 + Tamás Sándor és Julianna
 + ifj. Bálint Kálmán
február 18. Kedd 8,00  + Hadnagy Domokos és Teréz
február 19. Szerda  18,30  + Kiss Mária Ágnes, József és Anna
február 20. Csütörtök 8,00  + Alajos, Berta, Domokos és Szilveszter
február 21. Péntek 18,30     A Forrás közösség tagjaiért
február 22. Szombat 18,30  + Bálint András és László