A múlt héten megtartottuk az esztendő utolsó plébániai hittanóráit, melynek keretében a hittanosok és a fiatalok számára lehetőséget kínáltunk a karácsonyi szentgyónásuk elvégzésére. Az új esztendő hittanóráit a tanítás megkezdésével egy időben fogjuk indítani.
A mai nappal advent negyedik hetébe lépünk. Szeretettel várjuk önöket az utolsó roráté szentmisékre. Csütörtök reggel lesz az utolsó hajnali misénk. A gyermekeket és fiatalokat, akik a rorátékon ministráltak az utolsó hajnali mise után szeretettel várjuk egy kis ünneplésre a plébániára.
Köszönet mindazoknak a kedves híveknek, akik bekapcsolódtak plébániánk karácsonyi szeretetakciójába, mellyel közösségünk szerényebb anyagi helyzetben élő családjainak, idős és beteg testvéreinknek a karácsonyát szeretnénk szebbé tenni. Kedden délelőtt összeállítjuk és elcímezzük a csomagokat. Ezeknek kézbesítése egyházközségünk nyitott tevékenysége, melybe bárki bekapcsolódhat. Szerdán (dec. 22.) délután 5-től 7-ig szeretettel várjuk önöket a plébániára, segíthetnek a címmel ellátott csomagok kézbesítésében.
Legyen köszönet azoknak, akik betértek plébániánk irodájába és egyházi hozzájárulásukat rendezték, ezzel is hozzájárulva közösségünk, plébániánk és templomunk fenntartásához. Isten fizesse!
A Hálaluja zenekar karácsonyi koncertet tart a Szent Miklós templomban kedden este 7 órától. Meghitt alkalom lesz, hívunk-várunk mindenkit az együtt ünneplésre. A zenekar – egy koncert erejéig – visszatér születési helyére, oda, ahol 26 évvel ezelőtt megszólaltak az első ifjúsági énekek és megtörtént az első ifi-mise.
Pénteken, december 24-én elkezdődik a karácsonyi szent idő. Este 6 órától karácsonyi misztériumjáték, fél 7-től ünnepi szentmise. Városunk központjában, a Márton Áron téren este 11 órakor kezdődik a hagyományos karácsonyi éjféli szentmise.
Szombaton, december 25-én Karácsony napja. Ünnepi miserend lesz. 9.30-kor gyermekmise pásztorjátékkal, 11.30-kor ünnepi nagymise, 18.30-tól ifjúsági szentmise a Hálaluja zenekar ünnepi szolgálatával.
Vasárnap, december 26-ika Szent Család vasárnapja. A zsúfoltság elkerülése végett a szentmisékre beosztottunk a házassági évfordulót ünneplő testvéreinket. Így a fél 10-től kezdődő szentmisén a 10. és 20., a fél 12-től kezdődőn a 40. és 50., az esti fél hetes szentmisén a 25. és 30. házassági évfordulót ünneplő testvéreinket várjuk nagy szeretettel, attól függetlenül, hogy részt vettek-e a múlt heti találkozón. A szentmiséken gyűlt adományokat egyházmegyénk családpasztorációs tevékenységeinek támogatására ajánljuk fel.
Egyházközségünk gyászolja Barabás Annát a Virágok utca 9/14 szám alól. Elhunyt 76 évesen. Temetése kedden volt a Szent Miklós hegyi temetőben. Gyászoljuk Ambrus Ilonáta Függetlenség utca 61/9 szám alól. Szintén 76 éves volt. Temetése szerdán volt Bethlenfalvi temetőben. És gyászoljuk Berkeczi Esztert a Függetlenség 46/2 szám alól. Elhunyt 91 évesen. Temetése hétfőn du. 3 órától lesz a Szent Mikló-hegyi temetőben. Őket és gyászoló hozzátartozóikat hordozzuk imádságainkban!
Elkészült az Egyházközségi Értesítő decemberi száma, benne az ünnepi miserend és az házszentelés sorrendje. Ajánljuk figyelmükbe. A hét végén a missziós csoport tagjai kézbesítették. Isten fizesse a szerkesztők és a terjesztők szolgálatát.
Az ünnepi miserendet és a házszentelés sorrendjét a hirdetőtáblára is kifüggesztettük.
Szeretettel ajánljuk figyelmükbe a kijáratnál megvásárolható heti keresztény sajtótermékeket, kiemelten a Hálaluja zenekar emlékkönyvét és cd-jét.
Isten éltesse mindazokat, akik a jövő hét folyamán ünneplik névnapjukat, születésnapjukat vagy házassági évfordulójukat!
Áldott készülődést Karácsony szent ünnepére!