Elkezdjük a plébániai hittanórákat. Szeretettel várjuk a gyermekeket, fiatalokat a plébániai hittanórákra, közösségi alkalmakra.
Tisztelettel kérjük a szülőket, hogy segítsék és figyeljék gyermekeiknek a plébánia hittanórán és a vasárnapi szentmisén való részvételét, tartsák meg a kereszteléskor ünnepélyesen tett ígéretet gyermekük vallásos nevelésére vonatkozóan.
Szerdán, szept. 14-én elkezdjük ez elsőáldozási és bérmálkozási felkészítőket. A harmadikosokat 4-, a 11-edikeseket 6 órára várjuk a plébániára.
Az európai püspökök és érsek atyánk felhívására válaszolva szerdán, szept. 14-én Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén a fél héttől kezdődő szentmise után szentségimádást tartunk az ukrajnai békéért. Ezt teszik egész Európa szerte minden katolikus templomban. Az immár fél éve tartó értelmetlen és kegyetlen háború, embertársaink szenvedése arra késztet, hogy szolidaritásunkat egységesen mutassuk ki a közös ima gesztusával.
Amint múlt vasárnap hirdettük, szombaton, szept. 17-én CSALÁDI NAPOT, egész napos programot szervezünk Homoródremetén, melyre közösségünk valamennyi tagját nagy szeretettel várjuk.
A program 10 órakor kezdődik. A kijutást, kérjük, mindenki oldja meg magánúton. Ne felejtsenek el magukkal réteges öltözetet és egy kis ennivalót hozni. Az ebédről a plébánia gondoskodik.
Változatos programmal készülünk, melyben lesz játék, előadás, beszélgetés, családi vetélkedő, ügyességi verseny, énekszó és hálaadó szentmise. A gyermekeket és a fiatalokat külön programmal várjuk. Kérünk, szólítsák és hívják meg barátaikat, szomszédaikat!
Egyházközségünk gyászolja id. Kásás Andrást a Győzelem 3/2 szám alól. Elhunyt 77 évesen. Temetése kedden volt a homoródkarácsonyfalvi temetőben. És gyászoljuk Hadnagy Lászlót a Forrás utca 23 szám alól. Elhunyt 71 évesen. Temetése szintén kedden volt Bethlenfalvi temetőben. Őket és gyászoló hozzátartozóikat hordozzuk imáinkban.
Isten éltesse mindazokat, akik a jövő hét folyamán ünneplik névnapjukat, születésnapjukat vagy házassági évfordulójukat!









