Isten fizessével köszönjük meg a mai szentmiséken adott adományaikat, melyeket egyházmegyénk családpasztorációs tevékenységinek támogatására fogunk felajánlani.
December 27 és 30 között, hétfőtől csütörtökig reggel 8 órától végzünk szentmisét és utána három csoporttal házszentelésre indulunk. A házszentelések sorrendjét kifüggesztettük a hirdetőtáblára, de megtalálják az Egyházközségi Értesítő decemberi számában is. Kérjük, figyeljenek arra, hogy kapujukra, ajtójukra láthatóan legyen kiírva a házszám.
Megértésüket kérve jelezzük, hogy maszkot fogunk viselni, a szent kereszttel csak áldást adunk, és az ünnepi jókívánságok elmondása után nem rázunk kezet. Legyen ünnep a ház és a család megáldása! Az asztalon égjen gyertya és legyen előkészítve egy kis kereszt, amit a szertartás végén a családfő odanyújthat családtagjainak, hogy tiszteletük jeleként csókkal illessék.
Pénteken, dec. 31-én este fél héttől hálaadó szentmisét végzünk év végi beszámolóval, Tedeummal. Majd éjfél előtt egy negyed órával kinyitjuk templomunk ajtaját, rövid szentségimádást végzünk. Szeretettel várunk mindenkit: adjunk hálát a múló esztendőért és kezdjük együtt, Isten jelenlétében az új esztendőt.
Szombaton, január 1-én, újesztendő napján, Szűz Mária Isten Anyjának ünnepe. 11.30-tól ünnepi szentmisét végzünk. Este fél hétkor pedig előesti szentmisét.
December hónap utolsó vasárnapján hálát adunk az adventi szentidő kegyelmeiért, a szép ünnepi szentmisékért, az fiatalok és gyermekek pásztorjátékáért, két keresztelőért. Isten jutalmazza meg bőségesen mindazokat, akik egyházi hozzájárulásukkal betértek plébániánkra, illetve munkával, imával, jelenléttel támogatták közösségünket.
Isten éltesse mindazokat, akik jövő hét folyamán születésnapot, névnapot vagy házassági évfordulót ünnepelnek!
Közösségünk minden tagjának, családjának Isten áldásában bővelkedő új esztendőt kívánunk!









