A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése,
2021. október 24. - Évközi 30. vasárnap

A mai perselyadományokat azoknak a misszionáriusoknak juttatjuk el akik, olyan területeken hirdetik az igét, ahol még nem hallottak Jézus Krisztusról, vagy ahol most épül ki az Egyház szervezete. Isten fizesse adományaikat!

Hálásan köszönjük a kedves híveknek, hogy templomunkban is betartják a helyes maszkviselés szabályait.

Az elmúlt héten meghívót küldtünk az elsőáldozásra készülő gyermekek szüleinek. Kedden este hat órára szeretettel várjuk őket templomunkba egy megbeszélésre.

Államelnöki utasításra két hét kényszervakáció következik az iskolások számára. Ennek értelmében a plébániai hittanórák is szünetelnek. Kivételt csak a bérmálkozásra készülő fiatalokkal teszünk, őket szeretettel várjuk szerda este hat órára a plébániára.

Jövő vasárnap átállunk a téli időszámításra. Ne feledjék óráinkat egy órával visszaállítani.

Egyházközségünk gyászolja Jankó Domokost a Fazakasok 1/6 szám alól. Elhunyt 66 évesen. Temetése kedden volt a Szent Miklós Hegyi temetőben. Simó Magdolnát a Szabók 28/11 szám alól. Elhunyt 61 évesen. Temetése csütörtökön volt a Szent Miklós Hegyi temetőben. Vajda Dénest a Tihadar 5/24 szám alól. Elhunyt 70 évesen. Temetése pénteken volt szintén a Szent Miklós Hegyi temetőben. Gyászoljuk Herczeg Évát a Győzelem 31/10 szám alól. 47 éves volt. Temetése szombaton volt a székelyszentléleki temetőben. És gyászoljuk Simó Árpádot a Függetlenség 49/3 szám alól. 66 éves volt. Temetéséről a család később rendelkezik. Őket és gyászoló hozzátartozóikat hordozzuk imáinkban.

Isten éltesse mindazokat, akik a jövő hét folyamán ünneplik névnapjukat, születésnapjukat vagy házassági évfordulójukat!

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése,
2021. október 17. - Évközi 29. vasárnap

Isten fizessével köszönjük azok jóságát, akik a nagycsaládosok számára szervezett szeretet-akcióba bekapcsolódtak. Jutalmazójuk legyen a jóságos Isten.

A vírushelyzet fokozódása és az esetszámok növekedése miatt tisztelettel kérjük a kedves híveket, a templomban viseljenek maszkot, és aki csak teheti, éljen az oltás lehetőségével. Csak így fékezhetjük a vírus terjedését.

Jövő héten is szeretettel várjuk a gyermekeket és a fiatalokat a plébániai hittan- és ifjúsági órákra, a 11. osztályosokat a szerda este hat órától kezdődő bérmálkozási felkészítőre.

Egyházközségünk gyászolja id. András Pétert az Győzelem 41/3 szám alól. Elhunyt 72 évesen. Temetése csütörtökön volt a Szent Miklós Hegyi temetőben. Őt és gyászoló hozzátartozóit hordozzuk imáinkban.

Jövő vasárnap a missziók vasárnapja lesz. A perselyadományokat azoknak a misszionáriusoknak juttatjuk el akik, olyan területeken hirdetik az igét, ahol még nem hallottak Krisztusról, vagy ahol még most épül ki az Egyház szervezete.

Isten éltesse mindazokat, akik a jövő hét folyamán ünneplik névnapjukat, születésnapjukat vagy házassági évfordulójukat!

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése,
2021. október 10. - Évközi 28. vasárnap

Jövő héten is szeretettel várjuk a gyermekeket és a fiatalokat a plébániai hittan- és ifjúsági órákra, a 11. osztályosokat a szerda este hat órától kezdődő bérmálkozási felkészítőre.

Pénteken, október 15-én az élelmezés világnapja. A hagyományhoz híven a helyi Vöröskereszt Szervezet, a Rotary Klub, városunk önkormányzata, valamint Plébániánk, jótékonysági akciót szervez.  A kezdeményezők felhívását továbbítjuk: „Adni jó. Az akcióba te is bekapcsolódhatsz. Egész biztosan van otthon félretett, de jól működő és még jó állapotban lévő játék, járgány, kinőtt ruhanemű. Ha csak ezeket gyűjtöd egybe, és behozod október 15-én valamelyik gyűjtőpontra, máris segítettél valakinek! De ha vásárlásaid során egy-egy tartós élelmiszerrel többet teszel a kosárba, és ezt a pluszt hozod be október 15-én nekünk, akkor is segítesz egy-két családon! A Kis Szent Teréz Plébánia, Márton Áron tér és a Nagy Piacon felállított gyűjtőpontokról a nap végén a beérkezett adományok a Kis Szent Teréz plébániára kerülnek, ahonnan a Szent József Nagycsaládosok Egyesülete segítségével érnek célba.” Plébániánkon pénteken reggel 9 és du. 3 óra között fogadjuk az adományokat. Itt lesz az átadás is pénteken du. 4 órakor.

A Hálaluja ének-zenekar szeretettel vár soraiba zenélni és énekelni vágyó fiatalokat. Bátorítjuk azokat az 5-11 osztályos fiúkat és lányokat, akik szeretnék énekükkel, hangszerükkel dicsőíteni a Jóistent, hogy bátran jelentkezzenek az ifjúági szentmisék után a zenekar vezetőinél.

Október a rózsafüzér hónapja. Templomunkban minden szentmise előtt elimádkozzuk a rózsafüzért. Bátorítjuk önöket, hogy kapcsolódjanak be a közös imádságba és otthon is imádkozzák a rózsafüzért.

Isten éltesse mindazokat, akik a jövő hét folyamán ünneplik névnapjukat, születésnapjukat vagy házassági évfordulójukat!

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése,
2021. október 3. - Évközi 27. vasárnap

Istennek legyen hála, munkatársainknak köszönet egyházközségünk és templomunk szép búcsúünnepéért.

Elkezdődtek a plébániai hittanórák. Szeretettel várjuk a gyermekeket és a fiatalokat a hittanórákra, az ifjúsági alkalmakra. Kérjük a szülőket, hogy szorgalmazzák gyermekeik plébániai hittanórán és a vasárnapi szentmisén való részvételét.

Jövő év tavaszán egyházközségünkben bérmálás lesz. Szerdán, október 6-án este 6 órától elkezdjük a bérmálási felkészítőket. Hívjuk-várjuk szeretettel a XI. osztályos fiatalokat a plébániára.

Jövő héten két szép Mária ünnepünk lesz, csütörtökön Rózsafüzér királynője, pénteken Magyarok Nagyasszonya. A szentmiséket a szokásos időpontban tartjuk, csütörtökön reggel 8-tól, pénteken este fél 7-től.

Október a rózsafüzér hónapja. Templomunkban minden szentmise előtt elimádkozzuk a rózsafüzért. Bátorítjuk önöket, hogy kapcsolódjanak be a közös imádságba és otthon is imádkozzák a rózsafüzért.

Isten éltesse mindazokat, akik a jövő hét folyamán ünneplik névnapjukat, születésnapjukat vagy házassági évfordulójukat!

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése,
2021. szeptember 26. - Évközi 26. vasárnap

Istennek legyen hála plébániánk Családi napjáért. Szívből köszönjük munkatársainknak és az önkénteseknek a szervezésben nyújtott segítséget.

Legyen köszönet a Lektorok közösségének a Szentírás-vasárnapi liturgiák szebbé tételéért. A templom előtt Szentírások bő választéka várja az érdeklődőket. Figyelmükbe ajánljuk akár személyes használatra, akár ajándékba. Legyen Isten igéje mindennapi lelki táplálékunk! A mai perselyadományokat egyházmegyénk bibliatársulatának támogatására ajánljuk fel. Isten fizesse adományaikat!

Elkezdődtek a plébániai hittanórák. Szeretettel várjuk a gyermekeket és a fiatalokat a hittanórákra, illetve az ifjúsági órákra. Kérjük a szülőket, hogy szorgalmazzák gyermekeik plébániai hittanórán és a vasárnapi szentmisén való részvételét.

Pénteken, október 1-én, Lisieux-i Kis Szent Teréz ünnepén tartjuk egyházközségünk búcsúját, egyben templomunk huszadik születésnapját. Az ünnepi szentmise du. 5 órától kezdődik. A szentmise főcelebránsa és szónoka Tamás József ny. püspök atya lesz. Mindenkit nagy szeretettel hívunk-várunk. A búcsú napján plébániánk irodája zárva tart.

Október 1. ugyanakkor a hónap első pénteke. A búcsúra való tekintettel a beteglátogatás és az esti szentségimádás elmarad.

A búcsú kegyelmeinek befogadására szeretnénk lelkünket előkészíteni, ezért az ünnepet megelőzően kedden, szerdán és csütörtökön háromnapos lelkigyakorlatot tartunk, melyre a közösségünkből származó fiatal papokat hívtunk meg: kedden Mihály Imre zágoni plébánost, szerdán Elekes Szabolcs uzoni plébánost és csütörtökön Benedek Róbert-Károly csíkszentdomokosi segédlelkészt. A szentmisék mindhárom este fél hétkor kezdődnek.

A jövő heti szentmiséket élőben közvetíti a Mária Rádió. Felhívjuk a kedves hívek figyelmét, hogy a közvetítés apropóján kivételesen hétfőn este is lesz szentmise, így a búcsú napjának kivételével, minden nap fél héttől szentmisét tartunk. A szentmisék előtt a szokáshoz híven, 5.55-től rózsafüzért imádkozunk. Hívjuk-várjuk szeretettel a kedves híveket.

Jövő év tavaszán egyházközségünkben bérmálás lesz. A korábbi szokástól eltérően ebben az esztendőben csak a XI. osztályos fiatalokat várjuk a felkészítőre. Az első találkozóra október 6-án, szerdán este 6 órától kerül sor plébániánk nagytermében.

Szeptember hónap utolsó vasárnapján hálát adunk a 6 keresztelőért és 4 szentségi házasságkötésért. Isten bőségesen jutalmazza meg mindazokat, akik imával, munkával, jelenlétükkel támogatták közösségünket, illetve egyházi hozzájárulásukkal betértek plébániánkra.

Isten éltesse mindazokat, akik a jövő hét folyamán ünneplik névnapjukat, születésnapjukat vagy házassági évfordulójukat!