Templomunk örökös szentségimádási napja van. A délelőtti szentmisék megtartása után elkezdjük a szentségimádást. Az imádási órákat a plébániai csoportok vezetik az előre meghirdetett sorrendben. Az imádság vezetőit szeretettel kérjük, figyeljenek arra, hogy egy-egy csendes negyedórát is hagyjanak, hogy mindenki a maga csendjében is imádkozhasson. Közösségünk minden tagját hívjuk-várjuk, ki-ki a neki legmegfelelőbb órában tartson szentséglátogatást. A szentségimádási órákat fél 6-tól szentségi áldással zárjuk.
A hittanos gyermekeket és fiatalokat szeretettel várjuk jövő héten a megszokott időpontban a hittanórákra, ifjúsági alkalmakra, bérmálkozói felkészítőre.
A ministránsokat és ministrálni vágyókat szeretettel várunk hétfő este 7 órára: a ministráns-kurzusra: az az öt-nyolcasokat és középiskolásokat a templomba, az egy-négyeseket a plébániára.
Csütörtökön este fél héttől keresztúti ájtatosságot végzünk a fiatalok vezetésével. Mindenkit szeretettel várunk!
Elkezdődött a jegyes-kurzus. A bejelentkezett párokat szeretettel várjuk csütörtök este 7 órára a plébániára.
A héten megérkezett főpásztorunk, Kovács Gergely érsek atya körlevele, melyben egyházmegyei gyűjtést kezdeményez háború sújtotta testvéreink megsegítésére. A jövő vasárnapi perselyadományokat erre a célra fogjuk felajánlani. Adományainkat az egyházmegyei Caritas fogja eljuttatni a bajbajutottaknak. Nagylelkű felajánlásaikat testvéreink nevében előre megköszönjük. De más lehetőségünk is van a segítségnyújtásra. Városunk polgármesteri hivatala is adománygyűjtő akciót kezdeményezett testvérvárosunk, Beregszász lakóinak megsegítésére. Tartós élelmiszert, tisztító- és tisztálkodási szereket valamint pénzadományokat gyűjtenek. Három gyűjtőponton várják a felajánlásokat: a városházán reggel 8 és este 8 között, a városi piacon hétköznaponként reggel 8 és du. 4 óra között és egy Bethlen-negyedi gyűjtőponton, az Urbana épületében, a Haáz Rezső utca 4. szám alatt hétköznaponként 8 és du. 3 óra között.
Egyházközségünk gyászolja Muntean Pétert a Győzelem 17/2 szám alól. Elhunyt 74 évesen. Temetése pénteken volt a Szent Miklós-hegyi temetőben. Őt és gyászoló hozzátartozóit hordozzuk imáinkban!
Isten éltesse mindazokat, akik jövő hét folyamán születésnapot, névnapot vagy házassági évfordulót ünnepelnek!