Jövő héten elkezdjük a plébániai hittanórákat. Szeretettel várjuk a gyermekeket, fiatalokat. Tisztelettel kérjük a szülőket, hogy segítsék és figyeljék gyermekeiknek a plébánia hittanórán és a vasárnapi szentmisén való részvételét, tartsák meg a kereszteléskor ünnepélyesen tett ígéretet gyermekük vallásos nevelésére vonatkozóan.
Örömmel tudatjuk, hogy jövő év tavaszán egyházközségünkben bérmálás lesz. A korábbi szokástól eltérően ebben az esztendőben csak a XI. osztályos fiatalokat várjuk a felkészítőre. A nyilvántartásunkban szereplő ifjaknak személyes meghívót küldtünk, melyben jeleztük, várjuk őket az első találkozóra, október 6-án, szerdán este 6 órától plébániánk nagytermébe. Kérjük a kedves híveket, hogy ha rokonságukban vagy szomszédságukban 11. osztályos katolikus fiatalról tudnak, szólítsák meg, le ne maradjanak, a felkészítő elkezdése után ugyanis nem áll módunkban jelentkezéseket elfogadni.
Amint az elmúlt vasárnap hirdettük, szombaton, szept. 25-én, CSALÁDI NAPOT, egész napos programot szervezünk Homoródremetén, melyre közösségünk valamennyi tagját nagy szeretettel várjuk. Vegye mindenki személyes meghívásnak: „Gyertek, fedezzük fel megajándékozottságunkat a családban, a közösségben! Tapasztaljuk meg, milyen jó, amikor a testvérek együtt vannak!” A közös program fél 12-kor kezdődik Homoródremetén. A kijutásra három lehetőséget kínálunk: 8.00-kor gyalogosan, 9.00-kor biciklivel és 10.30-kor személyautóval. Bármelyik lehetőséget választanátok, arra kérünk, jöjjetek a templom elé, ahonnan közös imádság után indulunk. Hozzatok magukkal réteges öltözetet, egy kis ennivalót! Az ebédről és a vízről a plébánia gondoskodik. Változatos programmal készülünk, melyben lesz: játék, előadás, beszélgetés, családi vetélkedő, ügyességi verseny, énekszó és hálaadó szentmise. A gyermekeket és a fiatalokat külön programmal várjuk. Kérünk, szólítsátok és hívják meg barátaitokat, szomszédjaikat!
Csütörtökön, szeptember 23-án, a Szent Pio Lelkigyakorlatos Ház védőszentjének emlékünnepén, du. 5 órától szentmisét tartanak a kápolnában. Mindenkit szeretettel várnak.
Jövő vasárnap Szentírás vasárnapja. Arra kérjük a kedves híveket, hozzák magukkal Szentírásukat, hogy a szentmise keretében megáldhassuk azokat. A szentmise előtt a templomudvarban kedvezményes áron lehet majd Szentírást vásárolni. A jövő vasárnapi ünnep megszervezését a Lektor Közösség vállalta.
Egyházközségünk gyászolja Vass Ignácot a Kisköved 10/16 szám alól. Elhunyt 81 éves korában. Temetése csütörtökön volt a Szent Miklós-hegyi temetőben. Őt és gyászoló hozzátartozóit hordozzuk imáinkban.
Isten éltesse mindazokat, akik a jövő hét folyamán ünneplik névnapjukat, születésnapjukat vagy házassági évfordulójukat!









