A hittanos gyermekeket és fiatalokat szeretettel várjuk jövő héten a megszokott időpontban a hittanórákra, ifjúsági alkalmakra, bérmálkozói felkészítőre.
Kedden, február 1-jén este 6 órától kezdődik az Élet a Lélekben Szeminárium templomunkban. Már több mint hatvanan jelentkeztek be. Szeretettel ajánljuk mindenkinek, aki szeretne hitében elmélyülni, megerősödni. A programra ma estig lehet bejelentkezni. Erre két lehetőség van: online a www.forras.ro honlapon vagy az újságos asztalon található szórólap kitöltésével. Azokat, akik a szórólap kitöltése mellett döntenek, arra kérjük, hogy kitöltés után adják át az újságos asztalnál lévő munkatársunknak.
Szerdán, február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe, az Úr Jézus templomban való bemutatásának emléknapja. Az ünnepi szentmise este fél 7-től kezdődik, melynek keretében a rózsafüzér-társulatok tagjai megújítják elköteleződésüket, vagyis ígéretet tesznek, hogy a következő esztendőben a rózsafüzér rendszeres imádkozásával életüket és közösségünket megszentelik. Arra kérjük őket, hozzák magukkal rózsafüzérüket a szentmisére. Hagyomány szerint a szentmise elején megáldjuk a kedves hívek gyertyáit, mécseseit. Gyertyát vásárolhatnak szentmise előtt templomunk bejáratánál.
Csütörtökön, február 3-án szent Balázs püspök és vértanú emléknapja. A reggel 8 órától kezdődő szentmise végén Balázs-áldásban részesítjük a jelenlevőket.
Szeretettel kérjük a jegyespárokat, akik idén szándékoznak szentségi házasságot kötni, hogy legkésőbb február 18-ig jelentkezzenek plébániánk irodájában az időpont egyeztetése és a jegyes-kurzuson való részvétel megbeszélése ügyében.
A felnőttek, akik valamilyen oknál fogva elmaradtak korcsoportjuktól, de szeretne bérmálkozni, február 4-ig jelentkezhetnek plébániánk irodájában.
Január hónap utolsó vasárnapján hálát adunk az egy keresztelőért. Isten bőségesen jutalmazza meg mindazokat, akik imával, munkával, jelenléttel támogatták közösségünket, illetve egyházi hozzájárulásukkal betértek plébániánkra.
Isten éltesse mindazokat, akik jövő hét folyamán születésnapot, névnapot vagy házassági évfordulót ünnepelnek!









