A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése,
2021. június 6. - Évközi 10. vasárnap

Istennek legyen hála a 2020-2021-as tanév plébániai hittanóráiért. Isten fizesse a gyermekek kitartását, a jó szülők áldozatát és a hitoktatók szolgálatát.

Pénteken, június 11-én Jézus Szent Szíve ünnepe. Templomunkban este fél héttől tartjuk az ünnepi szentmisét. Mindenkit szeretettel várunk! A Jézus Szíve kápolnánál öt órától kezdődik a búcsús szentmise, aminek keretében megáldják a felújított kápolnát.

Szeptember elején Budapesten rendezik meg a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. Szeretnénk erre a nagy eseményre közösségileg is felkészülni. Ezért június 16-tól kezdve a szerda esti szentmiséket követően megtartjuk a Szentségimádás iskolája nevet viselő tanítás-sorozatot. A média eszközeinek köszönhetően 12 tanítást hallgathatunk Fábry Kornél atya előadásában, ezt közvetően pedig a részvevők bekapcsolódhatnak a közösségi szentségimádásba. Az imaiskola célja: el szeretné mélyíteni hittani ismereteinket az Oltáriszentséggel kapcsolatosan, meg szeretné újítani személyes és közösségi lelki életünket, nemkülönben szeretne felkészíteni egyházunk nagy eseményére, az Eucharisztikus Kongresszusra.

Egyházközségünk gyászolja közösségünk oszlopos tagját, Márton Magdolnát a Győzelem utca 5/6 szám alól. 65 éves korában hunyt el. És gyászoljuk Mátyás Katalint a Cipészek utca 21/5 szám alól. 74 éves volt. Mindkettőjük temetése pénteken volt a Szent Miklós hegyi temetőben. Őket és gyászoló hozzátartozóikat hordozzuk imáinkban.

Szeretettel ajánljuk figyelmükbe a kijáratnál megvásárolható heti keresztény sajtótermékeket.

Isten éltesse mindazokat, akik jövő hét folyamán születésnapot, névnapot vagy házassági évfordulót ünnepelnek.

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése,
2021. május 30. - Szentháromság vasárnapja

Istennek legyen hála a papszentelésért és a mai primíciás szentmisékért. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik az ünnep előkészületeiben és lebonyolításában segédkeztek: Isten fizesse szolgálatukat!

A gyermekeket és a fiatalokat szeretettel várjuk jövő héten is a plébániai hittanórákra, ifjúsági alkalmakra.

Kedden, június 1-én gyermeknap: Isten éltesse a gyermekeket! Államilag szorgalmazott munkaszüneti nap lévén plébániánk irodája szünetel.

Csütörtök, június 3-án Úrnapja, az Oltáriszentség ünnepe. A járványügyi korlátozások miatt a hagyományos fogadalmi búcsú elmarad. Közösségünk ünnepi szentmiséje este fél hétkor kezdődik, melynek keretében körmenetet tartunk a legszentebb Oltáriszentséggel. Mindenkit szeretettel várunk! A Szent Miklós Plébánia 5 órától tartja ünnepi szentmiséjét a Szent Miklós-hegyi temetőben.

Jövő vasárnap a fél 10-kor kezdődő gyermekmise keretében tartjuk a plébániai hittanévzárót. Szeretettel várjuk a gyermekeket, szüleiket és a pedagógusokat. Adjunk hálát együtt az elmúlt iskolai évben kapott kegyelmekért!

Május hónap utolsó vasárnapján hálát adunk az egy keresztelőért. Isten bőségesen jutalmazza meg mindazokat, akik imával, munkával, illetve egyházi hozzájárulásuk befizetésével támogatták közösségünket, plébániánkat.

Szeretettel ajánljuk figyelmükbe a kijáratnál megvásárolható heti keresztény sajtótermékeket, kiemelten a Hálaluja Ifjúsági Ének- Zenekar születésnapi emlékkönyvét és CD-jét, mely plebániánk irodájában is megvásárolható.

Isten éltesse mindazokat, akik jövő hét folyamán születésnapot, névnapot vagy házassági évfordulót ünnepelnek.

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése,
2021. május 23. - Pünkösd vasárnapja

Holnap Pünkösdhétfő. A hagyományhoz híven reggel 9 órától keresztutat végzünk a Székely Kálvárián, majd 10 órától szentmisét a kápolnánál. Mindenkit szeretettel várunk! Templomunkban az ünnepi szentmise este fél héttől kezdődik.

Szeretettel várjuk jövő héten is a gyermekeket és a fiatalokat a plébániai hittanórákra, ifjúsági alkalmakra.

Isten kegyelméből történelmi esemény részesei lehetünk szombaton, május 29-én 11 ÓRÁTÓL. Kerekes László püspök atya pappá szenteli közösségünk fiát, András Csaba jezsuitát. Szeretettel hívjuk-várjuk közösségünk minden egyes tagját, ünnepeljünk együtt. Ha valaki attól tartana, hogy nem fér majd be a templomba, van egy jó hírünk: az ünnepi szentmisét a templom udvarán nagyképernyőn követheti.

Vasárnap, május 30-án kerül sor Csaba atya első ünnepélyes szentmiséjére, pontosabban szentmiséire, hiszen mind a fél tizenkettőkor, mind az este fél hétkor kezdődő szentmisének ő lesz a főcelebránsa. Erre is szeretettel hívjuk-várjuk a kedves híveket.

Isten fizesse azok adományát, akik a fizetés utáni adójuk 3,5%-át egyházközségünk javára ajánlották fel. Felhívjuk figyelmüket, hogy a héten lejár a leadási határidő. Kedden 6 óráig várjuk a kitöltött úrlapokat plébániánk irodájában.  Kitölthető űrlapot találnak az újságos asztalnál, a plébánián, de letölthetik egyházközségünk honlapjáról is. Isten fizesse!

Szeretettel ajánljuk figyelmükbe a kijáratnál megvásárolható heti keresztény sajtótermékeket, kiemelten a Hálaluja Ifjúsági Ének- Zenekar születésnapi emlékkönyvét és CD-jét, mely plebániánk irodájában is megvásárolható. Az emlékkönyv a lemezt is tartalmazza. Ára 70 lej. A CD-lemez külön is megvásárolható, ára 30 lej.

Isten éltesse mindazokat, akik jövő hét folyamán születésnapot, névnapot vagy házassági évfordulót ünnepelnek.

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése,
2021. május 16. - Húsvét VII. vasárnapja

Istennek legyen hála a mai szép ünnepért, az elsőáldozásért. Köszönetet mondunk a hittanárnőnek, a kántor úrnak, a szülőknek, a nagyszülőknek, a tanítóknak a gyermekek neveléséért, valamint munkatársainknak az ünnep előkészítéséért. Isten fizesse!

Szeretettel várjuk jövő héten is a gyermekeket és a fiatalokat a plébániai hittanórákra, ifjúsági alkalmakra.

Szombaton, május 22-én kerül sor a CSÍKSOMLYÓI BÚCSÚRA. A legfontosabb információkat közöljük a kedves hívekkel. A hatóságok csupán 40.000 ember számára engedélyezték a csíksomlyói nyeregben tartott szentmisén való részvételt, amin - a csíkszeredai személyazonossági igazolvánnyal rendelkezők kivételével - kizárólag belépésre jogosító kitűzővel lehet részt venni. A belépőket Csíkszereda Polgármesteri Hivatala készíti el, melyeket egyházmegyénk főesperesi kerületei között osztanak ki, a főesperességek a hívek számát figyelembe véve a plébániák között. Főesperesi kerületünk 2.000 belépőt kap, melyből, mint a kerület legnépesebb közössége, mi 215-öt, Homoródremete 1-et. A közösségünknek juttatott jegyeket - az egyháztanáccsal közösen hozott döntés alapján - azok között fogjuk kiosztani, akik valamelyik plébániai kisközösség aktív tagjai. Ebben az évben ők fogják képviselni egyházközségünket a csíksomlyói búcsús szentmisén.

A szervezők önkéntesek segítségét várják. Ez talán egy mód lehet mások számára a búcsún való részvételre. Információkért keressék a csíksomlyói ferences kolostort. Az itthon maradottak 12.30-tól a Duna televízióban élőben követhetik a szentmisét.

A hatóságok tiltják az intézmények számára mind a gyalogos, mind a buszos zarándokcsoport szervezését. Magánszemélyek azonban gyalogos zarándokként társulhatnak. Ennek értelmében plébániánk nem szervezhet zarándokcsoportot. Csíksomlyói útját mindenkinek magánúton kell megoldania.

A kedves híveket és a zarándokokat - mint egyházközségünk képviselőit - szeretettel várjuk csütörtökön, május 20-án este fél 7-re templomunkba egy ZARÁNDOK-INDÍTÓ SZENTMISÉRE. Áldással bocsájtjuk el őket, kérve, vigyék el kéréseinket a Szűzanyához. A zarándokok a szentmisét követően csoportvezetőjüktől vehetik át belépőjegyeiket.

A tavalyi gyakorlatoz híven, kedden reggel kihelyezzük templomunk oltára elé a dobozt, melybe a csütörtöki zarándokindító szentmiséig beletehetik a Szűzanyához címzett leveleiket, üzeneteiket. A zarándokok elviszik Csíksomlyóra. Mi, lelkipásztorok pedig ígérjük, hogy a levelekben megfogalmazott szándékokért ajánljuk fel a búcsús szentmisét.

PÜNKÖSD VASÁRNAPJÁN templomunkban ünnepi miserend lesz. A szentmisékre mindenkit nagy szeretettel várunk.

Megjelent Egyházközségi Értesítőnk április-májusi száma. A héten a missziós csoport tagjai eljuttatják a postaládákba. Isten fizesse a szerkesztők és a kézbesítő munkáit.

Egyházközségünk gyászolja Tőkés Emmát a Függetlenség utca 56/16 szám alól. Elhunyt 72 évesen. Temetése szerdán volt a belvárosi református temetőben. Őt és gyászoló hozzátartozóit hordozzuk imáinkban!

Szeretettel ajánljuk figyelmükbe a kijáratnál megvásárolható heti keresztény sajtótermékeket, kiemelten a Hálaluja Ifjúsági Ének- Zenekar születésnapi emlékkönyvét és CD-jét, mely plebániánk irodájában is megvásárolható.

Isten éltesse mindazokat, akik jövő hét folyamán születésnapot, névnapot vagy házassági évfordulót ünnepelnek.

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése,
2021. május 9. - Húsvét VI. vasárnapja

Szeretettel várjuk jövő héten is a gyermekeket és a fiatalokat a plébániai hittanórákra, ifjúsági alkalmakra.

A harmadik csoport elsőáldozása jövő vasárnap a fél 10-től kezdődő szentmise keretében lesz. A gyermekmisét kedvelők megértését kérjük, ugyanis az elsőáldozási szentmisén a templom nagy része az elsőáldozóknak és közvetlen hozzátartozóiknak lesz fenntartva. A szentmisére érkező gyermekek számára fenntartjuk a kórus erkélyét. Őket ide várjuk, a ministránsokat a sekrestyébe.

Csütörtökön, május 13-án Urunk Mennybemenetelének ünnepe, Áldozócsütörtök. Templomunkban az ünnepi szentmise este fél 7-kor kezdődik. Mindenkit szeretettel várunk!

Közeleg Pünkösd ünnepe. Valamennyien vágyódunk a csíksomlyói búcsúra. Sokunk számára kérdés, hogy a nagy gyalogos zarándoklatot engedélyezik-e a hatóságok. A ferences atyák és Csíkszereda elöljárói hétfőre ígértek bővebb információkat. Amint világosabban látunk, tájékoztatni fogjuk az érdeklődőket és kedves híveket.

Szeretettel ajánljuk figyelmükbe a kijáratnál megvásárolható heti keresztény sajtótermékeket, kiemelten a Hálaluja Ifjúsági Ének- Zenekar születésnapi emlékkönyvét és CD-jét, mely plebániánk irodájában is megvásárolható.

Isten éltesse mindazokat, akik jövő hét folyamán születésnapot, névnapot vagy házassági évfordulót ünnepelnek.