Hálásan köszönjük a kedves híveknek, hogy templomunkban is betartják a helyes maszkviselés szabályait.
A kényszervakáció miatta a jövő héten a plébániai hittanórák szünetelnek. Kivételt csak a bérmálkozásra készülő fiatalokkal teszünk, őket szeretettel várjuk szerda este hat órára a plébániára.
Hétfőn, november 1-én Mindenszentek ünnepe. Templomunkban reggel nyolc órakor szentmisét végzünk.
Kedden, november 2-án Halottak napja. Az ünnepi szentmise este fél 7-kor kezdődik, melynek keretében megemlékezünk azokról, akik egyházközségünkben az elmúlt év folyamán hunytak el. Hívjuk-várjuk közösségünk minden tagját, imádkozzunk együtt testvéreink örök boldogságáért.
Pénteken november hónap első pénteke, meglátogatjuk a betegeket. Az este fél hétkor kezdődő szentmise után szentségimádást tartunk.
November 1-8. között teljes búcsút nyerhetünk elhunytjaink számára, ha meglátogatunk egy temetőt vagy templomot, ezzel a szándékkal szentmisén veszünk részt, szentáldozáshoz járulunk, és a Szentatya szándékára elimádkozzuk a Hiszekegyet, Miatyánkot, és Dicsőséget.
Október hónap utolsó vasárnapján hálát adunk a két keresztelőért és a két szentségi házasságkötésért. Isten bőségesen jutalmazza meg mindazokat, akik imával, munkával, jelenléttel támogatták közösségünket, illetve egyházi hozzájárulásukkal betértek plébániánkra.
Egyházközségünk gyászolja Sándor Lászlót a Lakatosok utca 5/3 szám alól. Elhunyt 59 évesen. Temetése csütörtökön volt a Szent Miklós Hegyi temetőben. És gyászoljuk Hadnagy Erzsébetet a Függetlenség 58/15 szám alól. Elhunyt 77 évesen. Temetése szerdán, nov. 3-án lesz a Szent Miklós Hegyi temetőben. Őket és gyászoló hozzátartozóikat hordozzuk imáinkban.
Isten éltesse mindazokat, akik a jövő hét folyamán ünneplik névnapjukat, születésnapjukat vagy házassági évfordulójukat!









