Istennek legyen hála plébániánk Családi napjáért. Szívből köszönjük munkatársainknak és az önkénteseknek a szervezésben nyújtott segítséget.
Legyen köszönet a Lektorok közösségének a Szentírás-vasárnapi liturgiák szebbé tételéért. A templom előtt Szentírások bő választéka várja az érdeklődőket. Figyelmükbe ajánljuk akár személyes használatra, akár ajándékba. Legyen Isten igéje mindennapi lelki táplálékunk! A mai perselyadományokat egyházmegyénk bibliatársulatának támogatására ajánljuk fel. Isten fizesse adományaikat!
Elkezdődtek a plébániai hittanórák. Szeretettel várjuk a gyermekeket és a fiatalokat a hittanórákra, illetve az ifjúsági órákra. Kérjük a szülőket, hogy szorgalmazzák gyermekeik plébániai hittanórán és a vasárnapi szentmisén való részvételét.
Pénteken, október 1-én, Lisieux-i Kis Szent Teréz ünnepén tartjuk egyházközségünk búcsúját, egyben templomunk huszadik születésnapját. Az ünnepi szentmise du. 5 órától kezdődik. A szentmise főcelebránsa és szónoka Tamás József ny. püspök atya lesz. Mindenkit nagy szeretettel hívunk-várunk. A búcsú napján plébániánk irodája zárva tart.
Október 1. ugyanakkor a hónap első pénteke. A búcsúra való tekintettel a beteglátogatás és az esti szentségimádás elmarad.
A búcsú kegyelmeinek befogadására szeretnénk lelkünket előkészíteni, ezért az ünnepet megelőzően kedden, szerdán és csütörtökön háromnapos lelkigyakorlatot tartunk, melyre a közösségünkből származó fiatal papokat hívtunk meg: kedden Mihály Imre zágoni plébánost, szerdán Elekes Szabolcs uzoni plébánost és csütörtökön Benedek Róbert-Károly csíkszentdomokosi segédlelkészt. A szentmisék mindhárom este fél hétkor kezdődnek.
A jövő heti szentmiséket élőben közvetíti a Mária Rádió. Felhívjuk a kedves hívek figyelmét, hogy a közvetítés apropóján kivételesen hétfőn este is lesz szentmise, így a búcsú napjának kivételével, minden nap fél héttől szentmisét tartunk. A szentmisék előtt a szokáshoz híven, 5.55-től rózsafüzért imádkozunk. Hívjuk-várjuk szeretettel a kedves híveket.
Jövő év tavaszán egyházközségünkben bérmálás lesz. A korábbi szokástól eltérően ebben az esztendőben csak a XI. osztályos fiatalokat várjuk a felkészítőre. Az első találkozóra október 6-án, szerdán este 6 órától kerül sor plébániánk nagytermében.
Szeptember hónap utolsó vasárnapján hálát adunk a 6 keresztelőért és 4 szentségi házasságkötésért. Isten bőségesen jutalmazza meg mindazokat, akik imával, munkával, jelenlétükkel támogatták közösségünket, illetve egyházi hozzájárulásukkal betértek plébániánkra.
Isten éltesse mindazokat, akik a jövő hét folyamán ünneplik névnapjukat, születésnapjukat vagy házassági évfordulójukat!









