A hittanos gyermekeket és fiatalokat szeretettel várjuk jövő héten a megszokott időpontban a hittanórákra, ifjúsági alkalmakra, bérmálkozói felkészítőre.
A múlt héten több mint száz részvevővel indult el az Élet a Lélekben Szeminárium. Hálát adunk a Jóistennek és köszönetet mondunk a Forrás Közösségnek.
Pénteken, február 11-én betegek világnapja. Az este fél héttől kezdődő szentmise keretében kiszolgáltatjuk a betegek szentségét. A szentmise előtt és alatt szentgyónási lehetőség lesz. A betegek szentségben azok a kegyelem állapotában lévő katolikus hívek részesülhetnek, akik valamilyen testi vagy lelki betegségben szenvednek.
Február 14. és 20. között városunk római katolikus egyházközségeinek együttműködésével idén is megrendezésre kerül a Házasság Hete helyi programsorozata, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a családi élet értékeire, szépségére, valamint segítséget nyújtson a párkapcsolati problémákkal küszködő házaspároknak. A rendezvény mottója: „Maradjunk együtt!” A részletes programot jövő vasárnap fogjuk ismertetni. Addig is figyelmükbe ajánljuk a kiváló neveléskutató Uzsalyné Pécsi Rita előadását, melyre szombaton, febr. 12-én, este fél 8 órától kerül sor templomunkban. Az előadás címe: Értékes vagy! Párkapcsolatunk és családi kapcsolataink hatása az önértékelésünkre. Mindenkit szeretettel várunk. A rendezvénysorozat részletes programját megtalálják a kijáratnál kifüggesztett plakáton, illetve a rendezvény facebook oldalán: Házasság Hete Székelyudvarhely.
Szeretettel várjuk továbbra is azon jegyespárok jelentkezését, akik idén szándékoznak szentségi házasságot kötni. Február 18-ig jelentkezzenek plébániánk irodájában!
Egyházközségünk gyászolja Balázs Ferencet a Virágok sétánya 8/3 szám alól. Elhunyt 74 éves korában. Temetése hétfőn 3 órától lesz a bethlenfalvi temetőben. És gyászoljuk Dakó Dénest a Morum 2/14 szám alól. Elhunyt 82 évesen. Temetése kedden 1 órától lesz a Szent Miklós-hegyi temetőben.
Isten éltesse mindazokat, akik jövő hét folyamán születésnapot, névnapot vagy házassági évfordulót ünnepelnek!









