A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése
2013. augusztus 4-én, évközi XVIII. vasárnap

Szerdán, augusztus 7-én 19, 30 órakor az esti szentmise és szentségimádás után trombita-orgona hangverseny lesz templomunkban, Medve Sándor és Potyó István művészek előadásában. Szeretettel hívjuk és várjuk mindazokat, akik a forró nyárban, a templom hűvösében a művészi zene szárnyain lelküket Istenhez szeretnék emelni.

Az elmúlt héten a missziós csoport tagjai kézbesítették a július-augusztusi összevont egyházközségi értesítőt közösségünk családjainak. Megköszönjük a szerkesztő és a missziós csoport tagjainak munkáját.

Az egyházközségünk keretében működő zsolozsmás csoport soron következő találkozója augusztus 6-án, kedden, délután 6 órakor lesz a plébánián. Szeretettel várjuk a csoporttagokat.

Szeretettel ajánljuk a fiatalok figyelmébe a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozót (az idén a világifjúsági találkozó mintájára Erdélyi Rió), amely augusztus 13-17. között lesz Csíksomlyón. A találkozó 14-30 év közöttiek számára van. Bővebb információ szerezhető a plébánia irodájában, a kijáratnál levő plakátról, vagy a www.csitinfo.ro honlapról.

Közösségünk gyászolja: Kádár Lajost (Építők 4/16), elhunyt 60 évesen, temetése csütörtökön volt Szent Miklós hegyi római katolikus temetőben. Foglaljuk őt és gyászoló hozzátartozóit imáinkba!

Szeretettel ajánljuk a kedves hívek figyelmébe a heti keresztény sajtótermékeket és egyházközségünk weboldalát: www.ksztplb.ro

Heti szentmise szándékok:

augusztus 4. Vasárnap 9,30
18,30
 + id. Hajdó András – 1 éves megemlékezés
    Lengyel László és Anna,
    Joó János és Ilona
augusztus 6. Kedd  8,00  + Imre Sándor
augusztus 7. Szerda  18,30     Lektor Közösség Tagjaiért
augusztus 8. Csütörtök  8,00     Szándékra
augusztus 9. Péntek  18,30  + Botházi Sándor
augusztus 10. Szombat 11,30
12,00

15,00

16,00

17,00

18,30
    Máthé Amanda keresztelője
    Kovács Levente és Kovács Orsolya
    szentségi házassága
    Jakab Éva és Balázs Gábor Zoltán
    szentségi házassága
    Fülöp Dalma és Bugarschi Milán
    szentségi házassága
    Kilyén Enikő és Farkas István
    szentségi házassága
 + Moldovai Miklós

 

Battonya 2013

2013. június 30-én, vasárnap este, 11 órakor 92-en indultunk 2 nagy autóbusszal a magyarországi Battonyára, ahol július 1-8. között tartottuk nyári ifjúsági táborunkat. 2013. a 15. esztendő, hogy egyházközségünkből és városunkból egy hangulatos hetet töltünk együtt a ministránsokkal, a Hálaluja és a Huncut csoport tagjaival a battonyai strandtáborban. A tábor vezetője Fábián Edit hittanárnő, akinek segítségére voltunk a Kovács, a Gagyi, a Lukács és a Pál házaspárok és jómagam. Közös imák, étkezések, nappali és esti fürdőzés, valamint hangulatos programok: őrangyalos, filmnézés, röplabda és más játékok varázsolták igazi családias közösségé a csapatot. A táborozás alatti vasárnap, az esti ifjúsági szentmisén itthon a kiérdemült hálalujások énekeltek, gitároztak. Battonyáról hazatértünkben a vajdahunyadi vár kápolnájában, Kapisztrán Szent János nyomdokain végeztük el a vasárnapi és egyben hálaadó szentmisénket, Szabó Ákos vajdahunyadi plébános főcelebrálásával és köszöntésével. A szentmise után magyar idegenvezetővel végigjártuk a kastélyt.

- a battonyai kirándulásról készített képek megtekintése -

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése
2013. július 28-án, évközi XVII. vasárnap

Augusztus hónap folyamán a házhoz, ágyhoz kötött betegek látogatása két nap lesz, augusztus 1-én csütörtökön, és augusztus 2-án pénteken, mindkét nap délelőtt.

2013. augusztus 4-7. között családos tábor lesz Csíksomlyón a Szt. István kollégiumban, a főegyházmegyei családpasztorációs bizottság szervezésében.  Szeretettel várják a házaspárokat, családokat. Érdeklődni, bejelentkezni a www.csalad.ro honlapon lehet.

Szeretettel ajánljuk a fiatalok figyelmébe a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozót (az idén a világifjúsági találkozó mintájára Erdélyi Rió), amely augusztus 13-17. között lesz Csíksomlyón. A találkozó 14-30 év közöttiek számára van, és akik augusztus 1-ig bejelentkeznek, kedvezményben részesülnek. Bővebb információ szerezhető a plébánia irodájában, a kijáratnál levő plakátról, vagy a www.csitinfo.ro honlapról.

Közösségünk gyászolja: Bálint Irént (Függetlenség 48/17), elhunyt 71 évesen, temetése szerdán volt bethlenfalvi temetőben. Foglaljuk őt és gyászoló hozzátartozóit imáinkba!

Szeretettel ajánljuk a kedves hívek figyelmébe a heti keresztény sajtótermékeket és egyházközségünk weboldalát: www.ksztplb.ro

Heti szentmise szándékok:

július 28. Vasárnap 9,30
18,30
 + Szőcs Sándor – 1 éves megemlékezés
    Szándékra
július 30. Kedd  8,00  + Demény Sándor – 6 hetes szentmise
július 31. Szerda  18,30  + Berkeczi Pál és Veronika
augusztus 1. Csütörtök  8,00  + Etelka és Domokos, Ildikó és Attila
augusztus 2. Péntek  18,30     Mária Légió Tagjaiért
augusztus 3. Szombat 17,00

18,30
    Fábián Zsolt és Dénes Andrea
    szentségi házassága
 + Takács Jenő

 

Jegyes-kurzus

László Attila paptestvérem ötlete volt, hogy Marosvásárhely példájára, Székely-udvarhelyen is szervezzünk jegyes-kurzust.  Ez meg is valósult. Év elején szoktuk meghirdetni, és évente két alkalommal szervezünk jegyes-kurzust. Először a nagyböjti szentidőben a Szent György plébánia közösségi házában. Másodszor a húsvéti időben a Kis Szent Teréz plébánián. A jegyes-kurzust a marosvásárhelyi család pasztorációs iroda által kiadott „Isten, Te és Én - Szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket” (Jn 15, 12) - Evangelizáció jegyeseknek, szentségi házasságra - és családi életre vágyó fiataloknak című Szénégető István és munkatársai által kidolgozott anyag alapján van megtartva. Hét héten át heti egy alkalommal találkozunk a jegyesekkel, kb. másfél órát. A jegyes-kurzus elméleti felvezetését László Attila végezte, akinek előadása után, gyakorló keresztény házaspárok tettek tanúságot az adott témáról, ahogyan azt a saját életükben sikerült megélniük. Péter Albert és Júlia hitüket megélő keresztény házaspár vezette a jegyes-kurzus gyakorlati oldalát. Közreműködtek a témáktól függően a Zsombori, Kovács, Pataki, Somorai és György házaspárok. Teszt és feladatlapok, játékok tették színessé és hangulatossá a találkozókat, ahová a nem katolikus fiatalok is szívesen jöttek. Tavalytól a jegyes-kurzus alkalmával egy alkalommal a szülőket (após-anyós jelölteket) is meghívjuk egy találkozóra, hogy bátorítsuk gyermekeik elengedésére. Ez irányban is sok pozitív visszajelzést kaptunk. Ebben az évben a két alkalommal összesen több, mint 50 párral dolgoztunk. A jegyes-kurzus iratainak előkészítését, a jegyesek fogadását, az adatlapok kiosztását dr. Gagyi Katinka plébániai munkatárs, sajtóreferens végezte. A részt vevő párok közül néhánnyal interjút is készítettünk, amelyekből kiderül saját hozzáállásuk, véleményük a kurzusról.

Botár Gábor plébános

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése
2013. július 21-én, évközi XVI. vasárnap

Július 23-án, kedden este 7 órától a Forrás Közösség szervezésében Szilágyi Lászlónak a Mária Rádióban elhangzott, Ószövetségi Szentírási részekről szóló műsorai alapján készült könyvbemutatójára kerül sor „Te érted amit olvasol?” címmel. Szeretettel várnak minden érdeklődőt a plébánia nagytermében.

Július 27-én, jövő szombaton, déli 12 órakor lesz egyházközségünk filiájában, Homoródremetén a Szt. Jakab búcsú. Székelyudvarhelyről keresztaljával indulunk a remetei ünnepre, indulás reggel 8 órakor a Kis Szent Teréz templomtól.

2013. augusztus 4-7. között családos tábor lesz Csíksomlyón a Szt. István kollégiumban, a főegyházmegyei családpasztorációs bizottság szervezésében.  Szeretettel várják a házaspárokat, családokat. Érdeklődni, bejelentkezni a www.csalad.ro honlapon lehet.

Szeretettel ajánljuk a fiatalok figyelmébe a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozót (az idén a világifjúsági találkozó mintájára Erdélyi Rió), amely augusztus 13-17. között lesz Csíksomlyón. A találkozó 14-30 év közöttiek számára van, és akik augusztus 1-ig bejelentkeznek, kedvezményben részesülnek. Bővebb információ szerezhető a plébánia irodájában, a kijáratnál levő plakátról, vagy a www.csitinfo.ro honlapról.

Közösségünk gyászolja: Andrási Ferencet (Győzelem 39/2), elhunyt 66 évesen, temetése kedden volt a Szent Miklós-hegyi temetőben. Valamint Fábián Editet (Győzelem 38/4), elhunyt 86 évesen, temetése szerdán volt a bethlenfalvi temetőben. Foglaljuk őket és gyászoló hozzátartozóikat imáinkba!

Szeretettel ajánljuk a kedves hívek figyelmébe a heti keresztény sajtótermékeket és egyházközségünk weboldalát: www.ksztplb.ro

Heti szentmise szándékok:

július 21. Vasárnap 9,30
18,30
 + Sánduly Erzsébet és Balázs
 + Irma és Ferenc
július 23. Kedd  8,00  + Székely Zoltán és Domokos
július 24. Szerda  18,30  + Rózsafüzér Társulat elhunyt tagjaiért
július 25. Csütörtök  8,00  + Ferenc, Anna és Ferenc
július 26. Péntek  18,30  + Vass Ferenc és Anna
július 27. Szombat  15,00

17,00

18,30
    Magyari Levente és Ágoston Mária
    szentségi házassága
    Takács István és Veress Rozália
    szentségi házassága
 + Vass Ilona, id. és ifj. Vass Ferenc