A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése
2013. október 6-án, évközi XXVII. vasárnap

Jövő héten is szeretettel várjuk a gyermekeket, valamint a bérmálkozásra készülő fiatalokat a hittanórákra, katekézisekre.

Október 7-én, hétfőn Rózsafüzér Királynőjének ünnepe. Városunkban Rózsafüzér imanap lesz a következő beosztás szerint: reggel 9-11 között a Szt. Miklós plébániatemplomban, 11-13 között a Ferences templomban, 13-15 a bethlenfalvi templomban, 15-17 a szombatfalvi Szt. György plébániatemplomban, 17 órától a Kis Szent Teréz templomban, és ugyanitt 18,30 órától záró szentmise. Október a Rózsafüzér hónapja, figyeljünk jobban az imádság napi végzésére.

Október 8-án, kedden Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonyának ünnepe. Templomunkban ünnepi szentmise este fél 7 órától lesz. Aznap nem lesz reggeli szentmise.

A kedd esti ünnepi szentmise miatt a zsolozsmázós csoport találkozója október 15-én, kedden este 7 órától lesz a plébánián.

A Hit-Tan-Folyam keretében október 10-én, csütörtökön este 7 órától a plébánia nagytermében Ft. Bertalan László, kerelőszentpáli plébános tart előadást: „A kommunikáció szerepe a hit átadásában” címmel. Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Ugyancsak október 10-én, csütörtökön a Székelyudvarhelyi Főesperesi Kerület papságának őszi rekollekciós lelki napja lesz, amely délelőtt 10 órakor szentmisével kezdődik.

Október 11-én, pénteken a Gyulafehérvári Caritas szolidaritási akciót szervez „Egymilló csillag a szegényekért” mottóval, hátrányos helyzetű családok megsegítésére. Adakozni és gyertyát gyújtani 18,00 órától lehet a Dávid Ferenc téren (Bethlen negyedi parkban).

Ugyancsak október 11-én, pénteken a Szent Miklós templom örökös szentségimádási napja. A szentségimádás délelőtt 9 órakor kezdődik és este 7 órakor szentmisével zárul.

Közösségünk gyászolja: özv. Nagy Máriát (Virágok 3/14), elhunyt 83 évesen. Temetése hétfőn délután 3 órakor lesz a Szent Miklós-hegyi temetőben. Foglaljuk őt és gyászoló hozzátartozóit imáinkba!

Szeretettel ajánljuk a kedves hívek figyelmébe a heti keresztény sajtótermékeket és egyházközségünk weboldalát: www.ksztplb.ro.

Heti szentmise szándékok:

október 6. Vasárnap 9,30
18,30
 + Balázs és Szántó családok elhunytjaiért
    Balázs Jenő és Kurkó Mihály
október 7. Hétfő 18,30     Rózsafüzér Királynője
október 8. Kedd  18,30     Szűz Mária Magyarok Nagyasszonya
október 9. Szerda  18,30  + Sebestyén Lőrinc és Györgydeák Ferenc
október 10. Csütörtök  8,00  + Szabó Tamás
október 11. Péntek  18,30  + id. Bota Sándor és Schmitz Csaba
október 12. Szombat 18,30  + Katona Szabolcs

 

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése
2013. szeptember 29-én, évközi XXVI. vasárnap

Holnap este a Triduum harmadik napja, szentmise 18, 30 órától. Holnapután, október 1-je, Lisieux-i Kis Szent Teréz napja, egyházközségünk búcsúünnepe. A szentmise du. 5 órakor lesz.  Ezért kedden reggel 8 órakor nem lesz szentmise.

Október első hetében a betegek látogatása a szokásos sorrendben, elsőcsütörtökön és elsőpénteken délelőtt. Elsőpénteken este a szentmise után a fiatalok egy órás szentségimádása, majd a felnőttek éjszakai virrasztása következik.

A plébániai hittanórákat megkezdtük. Szeretettel várjuk a gyermekeket, valamint a bérmálkozásra készülő fiatalokat a hittanórákra, katekézisekre. Megfelelő időjárás esetén október 5-én, szombaton a hittanos gyermekek tanévkezdő kirándulása lesz. Indulás reggel 9 órakor a Forrás utcából, a plébániáról.

Október 3-án, csütörtökön este 6 órától Szent Ferenc tranzitusa, és ünnepi szentmise a ferences templomban. Október 4-én, pénteken a ferences templom örökös szentségimádási napja, egész napos szentségimádási lehetőség, és este 6 órától ünnepi szentmise.

Ma Szentírás vasárnapja. Megköszönjük a szentmiséken gyűlt perselyadományt, amelyet a Katolikus Magyar Bibliatársulat javára fordítanak. Október 5-én, szombaton de. 10 órától Főegyházmegyei Biblia nap lesz a Brassó-bolonyai plébánián. Szeretettel ajánljuk bibliás lelkületű keresztények figyelmébe.

A hit évében megkezdett Hit-Tan-Folyamot a plébánia évében is folytatjuk, havonta egy alkalommal. Október 10-én, csütörtökön este 7 órától a plébánia nagytermében Ft. Bertalan László, kerelőszentpáli plébános tart előadást: „A kommunikáció szerepe a hit átadásában” címmel.

Templomunkban naponta szentmise előtt elimádkozzuk a Rózsafüzért. Október a Rózsafüzér hónapja, figyeljünk jobban az imádság napi végzésére.

Hálát adunk az esztendő IX. hónapjáért. Szeptember hónap folyamán egyházközségünkben 12 szentségi házasságkötés, 12 keresztelő volt. Az egyházközség felelős lelkipásztoraként megköszönök minden befizetett egyházadót, munkát, segítséget, amellyel egyházközségünket támogatták.

Szeretettel ajánljuk a kedves hívek figyelmébe a heti keresztény sajtótermékeket és egyházközségünk weboldalát: www.ksztplb.ro.

A közösségünkben is tisztelt és szeretett Ft. Borbély Gábor nyugalmazott főesperes szülőfalujában, Nagygalambfalván péntekről szombatra virradó éjszaka elhunyt. Temetése szeptember 30-án hétfőn du. 2 órakor lesz a nagygalambfalvi Árpád-házi Szent Erzsébet imaháztól.

Többen jeleztek, hogy egyházközségünk területén egy középkorú nőszemély nyugtatömbbel a plébániára és a Mária Rádióra hivatkozva betegeknek adományokat gyűjt. Ilyen megbízatást sem a Mária Rádió, sem a plébánia nem adott senkinek. Tesszük a jót lehetőségeinkhez mérten, de figyeljünk oda, hogy csalás, vagy kijátszás áldozatai ne legyünk.

Heti szentmise szándékok:

szeptember 29. Vasárnap 9,30
18,30
 + Kovács Erika – 6 éves megemlékezés
    Tridum III.
október 1. Kedd  17,00     Lisieux-i Kis Szent Teréz
    – egyházközségünk búcsúünnepe
október 2. Szerda  18,30     Lektor Közösség tagjaiért
október 3. Csütörtök  8,00  + Antal Katalin – fél éves megemlékezés
október 4. Péntek  18,30     Mária Légió tagjaiért
október 5. Szombat 18,30  + Lázár János – 8 éves megemlékezés

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése
2013. szeptember 22-én, évközi XXV. vasárnap

Jövő héttől megkezdődnek a plébániai hittanórák. Szeretettel várjuk a gyermekeket, a bérmálkozásra készülő fiatalokat pedig a katekézisekre. (A hittanórák rendjét felolvasni az órarendből).

Szeptember 25-én, szerdán este a szentmise után lesz a Lektorok lelkiségi csoportjának évadnyitó találkozója.

Jövő kedden október 1-je, Lisieux-i Kis Szent Teréz napja, egyházközségünk búcsúünnepe. A szentmise du. 5 órakor lesz. Búcsúünnepünket 3 napos lelkigyakorlat, triduum előzi meg. A szentmisék 28-án szombaton, 29-én vasárnap, 30-án hétfőn este 18, 30 órakor lesznek.

Jövő vasárnap a Szentírás vasárnapja. A héten a lelkiségi és ifjúsági csoportokban a Szentírásról beszélünk, és a Szentírás vasárnapi perselyezés a Katolikus Magyar Bibliatársulat javára történik.

Közösségünk gyászolja: Sántha Lajos-Miklóst (Kisköved 12/11), elhunyt 71 évesen. Temetése hétfőn du. 2 órakor lesz a Szent Miklós-hegyi temetőben. Foglaljuk őt és gyászoló hozzátartozóit imánkba!

Szeptember 25-től, „Élet a lélekben” karizmatikus szeminárium kezdődik a bethlenfalvi római katolikus templomban. A szentlélek szeminárium 9 hétig tart, vezetője Bajcsi Tibor. Szeretettel ajánljuk az elköteleződni vágyó keresztényeknek a részvételt.

Szeretettel ajánljuk a kedves hívek figyelmébe a heti keresztény sajtótermékeket és egyházközségünk weboldalát: www.ksztplb.ro.

Heti szentmise szándékok:

szeptember 22. Vasárnap 9,30
18,30
 + Gergely Eliza és Ferenc
 + István Zoltán
szeptember 24. Kedd  8,00     Szándékra
szeptember 25. Szerda  18,30  + Tóth László – 10 éves megemlékezés
szeptember 26. Csütörtök  8,00  + Rózsafüzér Társulat elhunyt tagjaiért
szeptember 27. Péntek  18,30  + Godra Juliánna
szeptember 28. Szombat 11,00

17,00

18,30
    Bucsi Ágnes és Borosnyay Árpád
    szentségi házassága
    Varga Annamária és Gáspár Béla
    szentségi házassága
 + Balázs Ferenc

 

A „kis út” messzire visz

Az az igazán jó tábor, ahol a részvevők a hétköznapokra is kapnak útravalót. Tanévkezdés előtt egy ilyenről beszélgettünk: a szünidő utolsó napjaiban került sor a székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz Egyházközség vezetői és támogatói által immár harmadik alkalommal megrendezett ministránstáborra.

A Szent Gellért Alapítvány által működtetett szelterszi ifjúsági és rehabilitációs központban olyan gazdag napokat töltöttek a leghűségesebb ministránsok, hogy felidézve is folyamatosan mosolyogtak beszélgetőtársaim: Gáll Krisztina, Páll Zsuzsa, Madaras Ferenc diákok és Fábián Edit vallástanár.

A Kis Szent Teréz nyomában című lelkigyakorlatos, képzési és szabadidős programok alatt igyekeztek minél többet elsajátítani a Kis Szent Teréz-i lelkületből. Az egyházközség védőszentjének életpéldájából merítve a gyakorlatban is megtapasztalhatták: közel van a mennyei Atya és országa – tetteinkben, egymásban és szívünkben érezzük meg, hasonlóképpen a Kis út szentjéhez.

A négy csoportban tartott foglalkozásokon a Kereszteseknek, a Templomosoknak, a Kelyheseknek és a Halászoknak együtt kellett működniük. A csapatmunka folyamán Kis Szent Teréz nyomában jártak, hiszen ő is megtanult együtt élni, dolgozni és imádkozni a karmelita szerzetesrend tagjaival.
Már az első nap délutánján elkezdték az egy hétre szóló igenaptár készítését, amely a tábor végeztével otthonaikban is lelki eledel: ki-ki maga választott idézetet, fohászt; saját elképzelése szerint díszíthette a fedőlapot és illusztrálta a lapokat.

Zsuzsa kiemelte az esténként vetített filmeket, amelyek mélyen érintették. A Legszebb ajándék című csodálatos példája annak, hogy tettekre váltva miként élhető a kereszténység. A világnak szüksége lenne olyan filmekre, mint a Kivert kutya, hogy mindenki értékelni tudja azt, amije van, és ne azon keseregjen, amije nincs.

Ferenc örök emlékként hozta magával az áhítatok és imaalkalmak hangulatát, valamint a kreativitás- és személyiségfejlesztő helyzetgyakorlatok mindennapokra szóló tanulságait.

Krisztina számára a ministránsfoglalkozásokon túl nagy felismerés, hogy milyen közösségformáló erejük lehet a klasszikus játékoknak: többen akartak römizni, mint ahány táblájuk volt! Egyiküknek sem jelentett gondot, hogy a tábor idején nem használtak mobiltelefont, sőt.

Nem kötötték pórázra fantáziájukat akkor sem, amikor a megadott szavakhoz a természetben kerestek szemléltetőanyagot; csoportmunkával fűztek hozzájuk történeteket, amelyeket be is mutattak a többieknek. Együtt nevettek egymás képes és „képtelen” ötletein, amelyek a délután során születtek.

Zárás és hazautazás előtt közösen készítették el a tábor plakátját is. Fábián Edit hitoktató úgy érzi: tíz év múlva is úgy emlékezne erre az együtt töltött időre, mint olyanra, amikor vezetőként semmilyen nehézséggel nem kellett megküzdenie. Új barátságok születtek, rengeteget nevettek; mindannyian „Isten tetszésére”, lelkiekben és szellemiekben gazdagodtak. A Kis Szent Teréz-templomban tartott hálaadáson „szívük csordultig telt köszönettel”.

- a ministráns táborról készített képek megtekintése -

Forrás: Molnár Melinda (szekelyhon.ro)

 Fotók: Fülöp Attila

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése
2013. szeptember 15-én, évközi XXIV. vasárnap

A héten a missziós csoport tagjai kézbesítették az Egyházközségi Értesítőt és a hittanórai, bérmálkozói meghívókat – órarendekkel együtt. Isten fizesse a kézbesítők és a szerkesztők munkáját!

Holnaptól elkezdődik a tanév. Egyházközségünkben szeptember 24.-től kezdődnek a plébániai hittanórák. Szeretettel várjuk a gyermekeket és fiatalokat! Szeretettel kérjük a szülőket, hogy segítsék és figyeljék gyermekeiknek a plébániai hittanórán, és a vasárnapi szentmisén való részvételét. Tartsák meg a kereszteléskor ünnepélyesen tett ígéretet gyermekük vallásos nevelésére vonatkozóan.

Közeledik október 1-je, Lisieux-i Kis Szent Teréz napja, egyházközségünk búcsúünnepe. Ebben az évben keddre esik, a szentmise du. 5 órakor lesz. Búcsúünnepünket 3 napos lelkigyakorlat, triduum előzi meg. A szentmisék 28-án szombaton, 29-én vasárnap, 30-án hétfőn este 18, 30 órakor lesznek.

Szeptember 20-22. között Csíkszeredában a Segítő Mária Gimnázium Kollégiumában szervezi a Gyulafehérvári Főegyházmegye Családpasztorációs Munkacsoportja a XI. Főegyházmegyei Konferenciát „Családként a plébánián” címmel. Előadó: Pál Ferenc atya Budapestről. További információk a www.csalad.ro honlapon.

A Tamási Áron Véndiák Egyesület, a Gimnázium díszítőtornyának felújítására illetve a Zsolnay cserepek helyreállítására gyűjt pénzadományokat, mivel a jelenleg rendelkezésre álló anyagiak ezt nem teszik lehetővé.

Megköszönjük a ministráns ruhák mosását és vasalását.

Elhunyt Nt. Gede Mátyás református tiszteletes úr. Temetése hétfőn délután 2 órakor lesz a Belvárosi Református Templomból. Foglaljuk gyászoló hozzátartozóival együtt imádságunkba.

Szeptember 21-én, szombaton örök fogadalom tétel lesz a Ferences nővérek zárdájában. 10,30 órakor érseki szentmise a Ferences Templomban.

Szeretettel ajánljuk a kedves hívek figyelmébe a heti keresztény sajtótermékeket és egyházközségünk weboldalát: www.ksztplb.ro.

Heti szentmise szándékok:

szeptember 15. Vasárnap 9,30
18,30
 + Pálfi Sándor és Anna
 + Barabás család elhunytjaiért
szeptember 17. Kedd  8,00  + Mihály Rozália – 6 hetes szentmise
szeptember 18. Szerda  18,30  + Erzsébet
szeptember 19. Csütörtök  8,00     Szándékra
szeptember 20. Péntek  18,30     Forrás Közösség tagjaiért
szeptember 21. Szombat 16,00

17,00

18,30

    Török Melinda és Józsa Vilmos
    szentségi házassága
    Simó Attila és Cojoc Dóra
    szentségi házassága
 + Vargyas Zoltán