A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése
2013. október 27-én, évközi XXX. vasárnap

Jövő héten is szeretettel várjuk a gyermekeket, valamint a bérmálkozásra készülő fiatalokat a hittanórákra, katekézisekre.

November 1-én, pénteken, Mindenszentek napja, ünnepi szentmise reggel 8 órakor lesz templomunkban. A Szent Miklós hegyi és szombatfalvi temetőkben du. 4 órakor, a bethlenfalvi temetőben du. fél 4 órakor, a kadicsfalvi temetőben du. fél 5 órakor lesz megemlékezés az elhunytakról. Homoródremetében 12 órakor lesz megemlékező szentmise a temetőben.

November 2-án, szombaton halottak napja. Este 18,30 órakor lesz ünnepi szentmise, amelynek keretében megemlékezünk mindazokról, akik egyházközségünkben az elmúlt év folyamán hunytak el. Családjaiknak meghívót küldtünk. A szentmise keretében felolvassuk az elhunytak nevét, és külön-külön gyertyát gyújtunk értük. Mivel egyházközségünknek nincs külön temetője, így emlékezünk elhunytjainkra.

November 1-8. között teljes búcsút nyerhetünk elhunytjaink részére a következő feltételek teljesítésével: meglátogatunk egy temetőt vagy templomot, ezzel a szándékkal szentmisén veszünk részt, szentáldozáshoz járulunk, és a szentatya szándékára elimádkozzuk a Hiszekegyet, Miatyánkot és Dicsőséget.

Mindenszentek ünnepe és halottak napja miatt az elsőpénteki szentségimádás áttevődik a második hétre, beteglátogatás november 7-én, csütörtökön délután lesz.

A héten a missziós csoport tagjai kézbesítették az Egyházközségi Értesítő októberi számát. Isten fizesse az ők, valamint a szerkesztők munkáját!

Október hónap utolsó vasárnapja – hála az elmúlt hónapért, a búcsúért, a 12 keresztelőért, imádkozzunk 2 elhunyt testvérünkért, és Isten jutalmazza meg bőségesen mindazokat, akik egyházi hozzájárulásukkal betértek plébániánkra.

Megvásárolható a 2014-es római katolikus falinaptár.

Heti szentmise szándékok:

október 27. Vasárnap 9,30
18,30
 + Dobai Sándor és Gizella
 + István Zoltán
október 29. Kedd 8,00  + id. Sántha Lajos-Miklós – 6 hetes
    szentmise
október 30. Szerda  18,30  + Péter és Molnár családok elhunytjaiért
október 31. Csütörtök  8,00  + Alajos, Berta, Domokos és Szilveszter
november 1. Péntek  8,00     MINDENSZENTEK ÜNNEPE
november 2. Szombat 18,30     Halottak napja

 

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése
2013. október 20-án, évközi XXIX. vasárnap

Jövő héten is szeretettel várjuk a gyermekeket, valamint a bérmálkozásra készülő fiatalokat a hittanórákra, katekézisekre.

Jövő hétvégén, október 27.-vel kezdetét veszi a téli időszámítás. Vasárnapra virradólag egy órával visszaállítjuk készülékeinket.

Elkészült az Egyházközségi Értesítő októberi száma. A héten a missziós csoport tagjai kézbesíteni fogják családjainkhoz.

Közösségünk gyászolja: Dobai Erzsébetet (Kisköved 18/8), elhunyt 72 évesen, temetése csütörtökön volt a Szent Miklós-hegyi temetőben. Foglaljuk őt és gyászoló hozzátartozóit imáinkba!

Szeretettel ajánljuk a kedves hívek figyelmébe a heti keresztény sajtótermékeket.

Heti szentmise szándékok:

október 20. Vasárnap 9,30
18,30
 + Kiss Edit, Hegyi Vilma
 + Stroia Ioan
október 22. Kedd 8,00  + Kinda Dénes, id. Jére Dénes és Vilma
október 23. Szerda  18,30  + Vass Gyula – 6 éves megemlékezés,
    és Péter Zsolt
október 24. Csütörtök  8,00  + Rózsafüzér társulat elhunyt tagjaiért
október 25. Péntek  18,30  + Berkeczi Pál és Veronika
október 26. Szombat 18,30  + Sorbán Lóránd László
    3 éves megemlékezés

 

Hit-tan-folyam

A nyári szünet után plébániánkon újraindult a tavaly októberben elkezdődött felnőttképző katekézis, előadássorozat. Ennek keretében minden hónap második vagy harmadik csütürtökjén este 7 órától egy meghívott tart előadást, amelyben kibontja egyházunk tanításának valamely fontosabb kérdését. Az idei évad első meghívottja ft. Bertalan László kerelőszentpáli plébános volt, aki október 10-én "A kommunikáció szerepe a hit megélésében és átadásában" címmel tartott előadást. Beszédének írott változatát itt olvashatják.

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése
2013. október 13-án, évközi XXVIII. vasárnap

Jövő héten is szeretettel várjuk a gyermekeket, valamint a bérmálkozásra készülő fiatalokat a hittanórákra, katekézisekre.

A zsolozsmázós csoport találkozója október 15-én, kedden este 7 órától lesz a plébánián.

Október 18-20. között, „Keresem az utam” címmel a székelyudvarhelyi Ferences Kolostor és Kollégium hivatástisztázó hétvégét szervez fiataloknak. Bővebb információ a kijáratnál lévő plakátról szerezhető.

Jövő vasárnap, október 20-án, a bikafalvi templom búcsúünnepe. A szentmise délelőtt 11 órakor kezdődik.

Szeretettel ajánljuk a kedves hívek figyelmébe a heti keresztény sajtótermékeket és egyházközségünk weboldalát: www.ksztplb.ro.

Heti szentmise szándékok:

október 13. Vasárnap 9,30
18,30
 + Etelka, Mária, Erzsébet és Ibolya
 + Tímár Erzsébet – 1 éves megemlékezés
október 15. Kedd 8,00  + Csüdör család elhunytjaiért
október 16. Szerda  18,30  + id. Veress Lajos és Gizella
október 17. Csütörtök  8,00  + Mihály Rozália és István
október 18. Péntek  18,30     Forrás Közösség tagjaiért
október 19. Szombat 18,30  + Ferenc, valamint a Szász és Márton
    családok elhunytjaiért

Búcsú 2013

2013. október 1-jén volt templomunk XIII. búcsúünnepe. Az előkészítő, háromnapos lelkigyakorlat szentmiséit Antal ferences testvér, T. Hölgyes Pál segédlelkész és T. Csont Ede filozófia tanár tartották. A Hit évében az elmélkedések témái: az Atya, a Fiú és a Szentlélek, a Szentháromság személyei voltak. Első alkalom, hogy templomunk búcsúján zord, hideg, esős időjárás volt, de ennek ellenére sokan járultak szentáldozáshoz és kapcsolódtak bele hitünk ünneplésébe. A szentmise főcelebránsa Ft. Mátyás Károly főesperes plébános volt, jobbján Ft. Pál Vilmos Barna alcsiki főesperes, csikszentgyörgyi plébános és balján Ft. László Attila Székelyudvarhely-szombatfalvi plébános volt, aki ünnepi szónok is volt egyben. Összesen 36 pap és egy ferences testvér volt jelen a búcsún. A szentmise végén mondott köszönetemben külön köszöntöttem Ft. Hajdó Vilmos nyugdíjas atyát, aki pontosan 10 éve – 2003. október 1.től - lelkesen szolgálja közösségünket. A templomi ünnepség után a plébánia nagy- és ifjúsági termeiben felszolgált vacsorán összesen 126-on voltunk, és fogyasztottuk a Lukács Csaba mesterszakács és Lukács Enikő által készített, ízletes vacsorát.