A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése
2014. december 7-én, Advent II. vasárnapján

Jövő héten is szeretettel várjuk a gyermekeket, fiatalokat a plébániai hittanórákra, katekézisre a megszokott órarend szerint.

December 8-án, hétfőn Szűz Mária Szeplőtelen fogantatásának ünnepe – főünnep. Reggel 6 órától róráté szentmise, este fél 7 órától az ünnepi szentmise lesz.

December 10-én, szerdán lesz a Caritas csoport havi találkozója 17 órakor a plébánián.

December 13-án adventi kerületi ifjúsági lelkinap lesz a Márton Áron Ifjúsági Házban „Istenképeink” témában, melyre minden fiatalt szeretettel várnak. Részletek a templom kijárati plakátjáról olvasható.

Jövő szombaton este fél 7 órától az előesti szentmisén, ünnepélyesen meggyújtjuk az adventi koszorú harmadik gyertyáját.

Advent második hetében is hétfőtől péntekig minden nap róráté szentmise: 5,20 Rózsafüzér, 5,55 Úrangyala éneklés, 6,00 szentmise. 6,45-kor autóbusz áll azok rendelkezésére, akik a városközpontba igyekeznek munkába vagy iskolába. A szentmisék alatt szentgyónási lehetőség, igyekezzünk elvégezni karácsonyi szentgyónásunkat.

Az adventi szent időben plébániai szinten megszervezzük a karácsonyi szeretetakciót. Tartós alapélelmiszereket és pénzadományokat gyűjtünk, amelyeket az ünnepre továbbítunk rászoruló családjainknak.

Jövő vasárnap, Advent III. vasárnapja, a gyermekmise keretében bemutatkoznak az elsőáldozók – 81-en.

Heti szentmise szándékok:

december 7. Vasárnap 9,30
18,30
 + Péter Lajos – 2 éves megemlékezés
 + Tamás Miklós
december 8. Hétfő 6,00     Szándékra
december 9. Kedd 6,00  + Ambrus család elhunytjaiért
december 10. Szerda  6,00     Tófalvi Anna
december 11. Csütörtök 6,00  + Baricz és Gál családok elhunytjaiért
december 12. Péntek 6,00  + Simó Márton és Eszter
december 13. Szombat 18,30  + Fancsali Erzsébet

 

Plébániánkon a 90-es évek végén kezdte el a Huncutok nevű ifjúsági csoport azt a tevékenységet, hogy az adventi szent idő elején a plébánián adventi koszorút kötöttek és egymás családjaihoz elvitték. A fenyőt jótevők hozták, a gyertyát a plébánia vásárolta. Az első gyertyát meggyújtva éneklés közben kézbesítették az adventi koszorút.

Egyházközségünk fejlődésével ez a tevékenység is kinőtte magát. Először az elsőpéntekes, idős, beteg testvérek részesültek adventi koszorúban ajándék gyanánt. Időközben a Hálaluja, Pitypang és Taizé ificsoportok is bekapcsolódtak az akcióba. Ma minden lelkiségi csoporttag kap adventi koszorút. Az idősekhez és betegekhez a fiatalok viszik el, mások utána jönnek a plébániára az előzetes kiértesítés alapján.

2014. adventjének küszöbén 350 db. koszorú lett kézbesítve az egyházközség nevében azoknak, akik az esztendő folyamán valamelyik lelkiségi csoportba aktívan belekapcsolódtak. Előző héten szerda estétől az ificsopotok tagjai rögzítették a koszorúkra a gyertyákat. Majd szombat reggel, mielőtt kézbesítésre kerültek volna, kis liturgia és reggeli ima keretében megszenteltük a koszorúkat plébániánk nagy termében.

Ezzel is próbáljuk közösségileg ráhangolni egymást a lelkileg gazdag Krisztus-várásra, örömet szerezve egymásnak, hiszen megéri a közösségért tenni és áldozatot hozni.

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése
2014. november 30-án, Advent I. vasárnapja

Jövő héten is szeretettel várjuk a gyermekeket, fiatalokat a plébániai hittanórákra, katekézisre a megszokott órarend szerint.

December 2-án, kedden 18 órától templomunkban gondolatébresztő igeliturgia lesz azon jubiláns házaspárok számára, akik az esztendő folyamán 10, 20, 25, 30, 40, 50 vagy annál több éves házassági évfordulójukat ünnepelték. Lelkipásztori levélben erre meghívást és kiértesítést kaptak. Szeretettel várjuk őket!

Ugyancsak december 2-án, kedden 19 órától lesz a zsolozsmázó csoport havi találkozója a plébánián.

December 3-án, szerdán lesz a lektorok havi találkozója 18 órától a plébánián.

December 4-én és 5-én, csütörtökön és pénteken lesz az ágyhoz kötött, idős betegek ellátása. Csütörtökön a papi lelkinap miatt délután fogom a betegeket meglátogatni.

December 5-én, elsőpénteken 18,30 órától lesz a fiatalok adventi szentségimádása, utána a felnőttek adventi virrasztása.

Jövő szombaton este fél 7 órától az előesti szentmisén ünnepélyesen meggyújtjuk az adventi koszorú második gyertyáját.

Advent folyamán szombat és vasárnap kivételével minden nap róráté szentmise lesz templomunkban: 5,20 Rózsafüzér, 5,55 Úrangyala éneklés, 6,00 szentmise. 6,45-kor autóbusz áll azok rendelkezésére, akik a városközpontba igyekeznek munkába vagy iskolába. A szentmisék alatt szentgyónási lehetőség lesz, igyekezzünk elvégezni karácsonyi szentgyónásunkat!

Az adventi szent időben plébániai szinten megszervezzük a karácsonyi szeretetakciót. Tartós alapélelmiszereket és pénzadományokat gyűjtünk, amelyeket az ünnepre továbbítunk családjainknak.

December 6-án, szombaton a Szent Miklós Plébánia búcsúünnepe este 6 órakor lesz. Aznap adventi családi lelkinapot tartanak a Márton Áron Ifjúsági Házban. Bővebb információ a templom kijáratánál levő plakátról olvasható.

December 13-án adventi kerületi ifjúsági lelkinapot szerveznek a Márton Áron Ifjúsági Házban, melyre minden fiatalt szeretettel várnak. Részletek a templom kijáratánál lévő plakátról olvashatók.

Heti szentmise szándékok:

november 30. Vasárnap 9,30
18,30
 + Ábrahám András
 + Pál Erzsébet
december 1. Hétfő 6,00  + id. János Géza
december 2. Kedd 6,00  + Borbála, Sándor és Dezső
december 3. Szerda  6,00     Lektor Közösség tagjaiért
december 4. Csütörtök 6,00  + Rózsafüzér Társulat elhunyt tagjaiért
december 5. Péntek 6,00     Mária Légió tagjaiért
december 6. Szombat 18,30  + Hadnagy Imre – 25 éves megemlékezés

 

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése
2014. november 23-án, Krisztus Király ünnepe,
évközi XXXIV. vasárnap

Megköszönjük a mai perselyadományokat, amelyet beteg, idős személyek megsegítésére fordít a Gyulafehérvári Caritas. Caritas önkéntes képviselőjének beszámolója.

Jövő héten is szeretettel várjuk a gyermekeket, fiatalokat a plébániai hittanórákra, katekézisre a megszokott órarend szerint.

Elkészült az Egyházközségi Értesítő novemberi száma. A missziós csoport tagjai a héten kézbesítették, vagy jövő hét elején kézbesíteni fogják családjainkhoz. Isten fizesse az ők, valamint a szerkesztők munkáját.

Jövő vasárnaptól megkezdődik az Adventi szent idő, a Karácsonyra való szent előkészület. Jövő szombaton este fél 7 órától az előesti szentmisén, és a vasárnapi ifjúsági szentmisén ünnepélyesen meggyújtjuk az adventi koszorú első gyertyáját.

Advent folyamán szombat és vasárnap kivételével minden nap róráté szentmise: 5,20 Rózsafüzér, 5,55 Úrangyala éneklés, 6,00 szentmise. 6,45-kor autóbusz áll azok rendelkezésére, akik a városközpontba igyekeznek munkába vagy iskolába. A szentmisék alatt szentgyónási lehetőség, igyekezzünk elvégezni karácsonyi szentgyónásunkat.

Közeledik December 6, a Szent Miklós Plébánia búcsúünnepe. Ez alkalomból Adventi családi lelkinapot szerveznek a Márton Áron Ifjúsági Házban, ahol Exc. és Msgr. Bíró László tábori püspök atya fog előadást tartani, ő lesz a búcsús szentmise főcelebránsa is. Bővebb információ és a lelkinap részletes programja a templom kijáratánál olvasható.

Heti szentmise szándékok:

november 23. Vasárnap 9,30
18,30
 + Gergely Lukács és Marcella
 + Nagy Márton és Eszter
november 25. Kedd 8,00  + István, Domokos és Róza
november 26. Szerda  18,30  + Balázs és Bereczki családok elhunytjaiért
november 27. Csütörtök 8,00     Szándékra
november 28. Péntek 18,30  + Csiki Zoltán és Julianna
november 29. Szombat 18,30  + Azokért az elhunytakért,
    akikről senki sem emlékezik meg

 

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése
2014. november 16-án, évközi XXXIII. vasárnap

Jövő héten is szeretettel várjuk a gyermekeket, fiatalokat a plébániai hittanórákra a megszokott órarend szerint.

November 19-én, szerdán Árpád-házi Szt. Erzsébet napja. A 18,30 órás szentmise keretében kenyér-, és rózsaszentelés lesz.

November 20-án, csütörtökön este 7 órától a plébánia nagytermében szülőértekezletet tartunk az elsőáldozásra készülő gyermekek szüleinek. Mivel a közös találkozást nem pótolja az utólagos, egyéni érdeklődés szeretettel várjuk valamelyik szülőt megjelenni felekezetre való tekintet nélkül.

Jövő vasárnap, november 23-án Krisztus Király főünnepe, az egyházi év utolsó vasárnapja.

A Gyulafehérvári Főegyházmegyei Caritas idén is megszervezi a Szent Erzsébet gyűjtést – jövő vasárnap, november 23-án. Ebben az évben a perselyadományt beteg, idős személyek megsegítésére fordítják.

A Szent Pió Lelkigyakorlatos Házban, november 21-23. között, feleségek és édesanyák számára tartanak lelkigyakorlatot, Ilyés Erika segítőnővér vezetésével, szülés és születés témában. Érdeklődni a Pió-ház székhelyén lehet.

Heti szentmise szándékok:

november 16. Vasárnap 9,30
18,30
 + János és Hajnal
 + id. Gergely Imre
november 18. Kedd 8,00  + Simó Erzsébet
november 19. Szerda  18,30  + Bíró Tibor – 10 éves megemlékezés
november 20. Csütörtök 8,00  + Dobai Erzsébet – 1 éves megemlékezés
november 21. Péntek 18,30     Forrás Közösség tagjaiért
november 22. Szombat 18,30  + Ilyés József – 6 éves megemlékezés