Istennek legyen hála, hogy 2014-ben
- Vasárnaponként 3 alkalommal, minden hétköznap – hétfő kivételével – egyszer bemutattuk a legszentebb áldozatot templomunkban.
- Mindennap szentmise előtt elimádkoztuk a rózsafüzért, és mindennap rövid homilia van a hétköznapi szentmiséken az evangélium után.
- Megtartottuk hetente a szerda esti szentségimádást és havonta az első pénteki virrasztást.
- A vasárnapi szentmisék idején, nagyböjtben a bűnbánati igeliturgiákon és az adventi roráté szentmiséken sikerült rendszeres szentgyónási lehetőséget biztosítani a nyugdíjas atyák által.
- Heti rendszerességgel találkoztak a Forrás közösség tagjai, a Mária Légiósok valamint a Huncutok, Hálalujások, a Pitypang és Taizé ifjúsági csoportok tagjai.
- Havi egy alkalommal találkoztak a Lektorok, a Caritas csoport tagjai és a Zsolozsmázók lelkiségi csoportja.
- A plébániai hittanórákat a tanév első hetétől heti rendszerességgel júniusig tartjuk. Az egyházközségünkhöz tartozó két iskolában (Móra Ferenc és Bethlen Gábor általános iskolákban) rendszeres katolikus hitoktatás van.
- Heti rendszerességgel meg voltak tartva a felnőtt- és iskolaidőben a gyermekkórusok próbái. Közösségünk kántora az iskolai hittanórákon is pontosan és rendszeresen tanítja egyházi énekeinket. Egyházközségünk kórusa következetesen szolgált az ünnepi szentmiséken, részt vett a kerületi és helyi szervezésű kórustalálkozókon.
- Plébániahivatalunk irodája a kiírt program szerint mindig nyitva volt, és igyekeztünk a hívek rendelkezésére állni.
- Egyházközségünk filiájába, Homoródremetébe is sikerült kéthetente eljutni szentmisét bemutatni.
- Egyházközségünknek 4 alkalmazottja van: irodavezető titkárnő, kántor, plébános és sekrestyésnő. Az elmúlt év során mindannyian megkaptuk a havi javadalmazást, valamint a heti egy szabadnapot és az évi egy hónap pihenőszabadságot.
- Egyházközségünk nevében a gyulafehérvári főegyházmegyei hivatalnak be tudtuk fizetni a kijelölt járulékokat az érsekség fenntartására, valamint az iskolai- és a szórvány alapba.
- A 2013/14-es házszentelési listákon összesen 2184 család szerepel. Ebből 1627 család fogadta a szent keresztet. 431 nem volt otthon és 126 család nem igényelte a házszentelést.
- A Hit évében megkezdett Hit-tan-folyamot 2014-ben is folytattuk plébániánk nagytermében, az előadásokat érdeklődés kísérte.
- Január 13–18. között első alkalommal tartottunk ökumenikus imahetet a székelyudvarhelyi Bethlen-negyedi református, unitárius és katolikus felekezetek. Dr. Bekő István református lelkész javaslata sikerrel járt. Hét közben két-két alkalommal sorra jártuk egymás templomát, ahová hűséges híveink elkísértek.
- Január 25-én Kolozsváron, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karán megkezdtük a Szent Családról nevezett Mallersdorfi Szegény Ferences Nővérek erdélyi letelepedésének 150 éves jubileumi ünnepségsorozatát.
- Február 10-én Fábián Edit hittanárnő a nyilvánosság előtt megvédte „A misztériumjátékok jelentősége a székelyudvarhelyi Móra Ferenc és Bethlen Gábor Általános Iskolák prepubertás korú diákjainak életében” című szakdolgozatát, mellyel a tanári tevékenységének I. fokozatát nyerte el.
- Betegek világnapján 75-en vették fel a betegek szentségét. A 42 idős, beteg testvérünket havi rendszerességgel meglátogattuk, és szentáldozásban részesítettük otthonaikban.
- A szombatfalvi Szent György Plébániával közösen 2 jegyes-kurzust szerveztünk, amelyen egyház-községünkből összesen 51 jegyespárt készítettünk fel a szentségi házasságkötésre.
- Az esztendő folyamán a Forrás közösség Székelyudvarhelyen Fülöp kurzust, lelkigondozói kurzust, Székelyvarságon és Csíkszentléleken „Élet a Lélekben” szemináriumot szerveztek.
- Megtartottuk az örökös szentségimádási napokat templomunkban és Homoródremetében.
- Nagyböjtben testre szabott, korosztályonkénti keresztutakat végeztünk, megünnepeltük a húsvéti misztériumot a Szent Három nap, végeztük a májusi litániát, ápoltuk a júniusi Jézus Szíve tiszteletet.
- A hittanos gyermekek a plébániai hittanórákon, bűnbánati igeliturgia keretében elvégezték húsvéti és karácsonyi szentgyónásukat.
- Virágvasárnap passiójátékot adtak elő a hittanosok, melyet hittanárnőnk tanított be szakértelemmel. A nagymisén pedig passiót énekelt közösségünk kórusa.
- Május 3-án érsek atyánk 99 fiatalt bármált meg templomunkban. 13 éves templomunkban ez volt a 10. bérmálás, eddig összesen 1124-en részesültek a keresztény nagykorúság szentségében. A bérmálást egy tanévnyi felkészítő, a bérmálkozók bemutatása és lelki-napja valamint a szülőkkel való találkozás előzte meg.
- Május folyamán két csoportban 71 gyermek volt elsőáldozó. Az elsőáldozásokat is felkészítők és a szülőkkel való többszöri találkozás előzték meg.
- Csíksomlyóra gyalogosan I. nap 438-an, II. nap pedig 672-en zarándokoltunk, visszafelé 330 fő vállalta az utat. Élménnyel emlékezünk a zarándoklatot záró szentmisére, Balla Barnabás pálos atya elmélkedésére.
- Június 14-én ezüstmisét, papszentelésem 25. évfordulóját ünnepeltük.
- Június 28-án, Benedek Róbert Károlyt diákónussá szentelte főpásztorunk Gyulafehérváron. 1995-ben alakult egyházközségünkből eddig hárman elérték az oltárt: Mihály Imre jelenleg csíkszeredai segédlelkész, András Attila jezsuita, akik jelenleg a miskolci kollégium igazgatója, Elekes Szabolcs jelenleg szászrégeni segédlelkész. Közösségünknek még 3 papnövendéke van: András Csaba, jezsuita novícius Budapesten, Benedek Róbert Károly diakónus, VI. éves-, Juon István Csaba IV. éves kispap Gyulafehérváron.
- Battonyára két nagy autóbusszal, 90-en utaztunk a nyári strandtáborba.
- Megtartottuk templomunk XIV. búcsúját lelkigyakorlattal valamint a homoródremetei búcsút is.
- Augusztus 7–9. között ministránsképző táborunk volt Hargitafürdőn.
- Augusztus 29–30-án egyházközségünk kórusa kétnapos kiránduláson vett részt Torda, a tordai hasadék, Torockó és Nagyenyed útvonalon.
- Szeptember 8-án, Kisboldogasszony napján Élő Rózsafüzér volt városunkban, melybe egyházközségünk is belekapcsolódott.
- Október 7-én, Rózsafüzér Királynőjének ünnepén Rózsafüzér Imanap volt városunkban.
- Október 11-én, szombaton az Erdélyi Katolikus Karizmatikus Megújulás Találkozója volt városunkban, a Rákóczi Centerben, az egyházközségünkben működő Forrás közösség szervezésében több mint 1000 résztvevővel.
- Október 16–19-én a Szent Családról nevezett Mallersdorfi Szegény Ferences Nővérek erdélyi tevékenységének 150 éves jubileumát ünnepeltük Brassóban, Nagyszebenben, Petrozsényben és Székelyudvarhelyen a Kis Szent Teréz templomban valamint a ferences templomban. Erre az alkalomra jelent meg a budapesti Szent István Társulat és a kolozsvári Verbum Keresztény Kulturális Egyesület kiadásában „Krisztus szeretetének sürgetésében” című könyv a ferences nővérek tevékenységéről.
- Október 19-én este az ifjúsági szentmisén templomunkban fogadtuk a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozók Keresztjét és Ikonját.
- Október 25-én háromszéki körúton vettünk részt a szépkorúakkal, három nagy autóbusszal, összesen 150-en.
- Halottak napján megemlékeztünk elhunytjainkról.
- November 19-én, Árpád-házi Szent Erzsébet napján este, a szentmise keretében kenyér- és rózsaszentelés volt templomunkban.
- A plébánia nevében idén is kézbesítettünk 350 adventi koszorút idős, beteg testvéreinknek és azoknak, akik valamelyik plébániai csoportban aktívan részt vesznek.
- 2014-ben is lelkesen ünnepeltük az adventet roráté szentmisékkel, naponta sok száz szentáldozáshoz járulóval.
- A Karácsony előtti napokban 140 darab szeretetcsomagot osztottunk ki a közösség adakozásából. A gyulafehérvári Caritas közvetítőjeként pedig 40 cipős dobozba csomagolt ajándékot juttattunk el 2–12 éves rászoruló gyermekeknek. Jelenleg folyamatban van a németországi Wolter Alapítvány jóvoltából 110 ajándékcsomag kézbesítése udvarhelyi, homoródremetei és gyepesi híveinknek.
- A felnőtt katekézis terén rendszeresen meg voltak tartva a keresztelés előtti megbeszélések.
- A sajtó apostolság terén havonta megjelentettük az Egyházközségi Értesítőt, amit a missziós csoport tagjai kézbesítettek családjainknak. Egyházmegyei sajtótermékeinket rendszeresen árusítjuk szentmisék kapcsán. 2013 pünkösdjétől működik egyházközségünk weboldala ksztplb.ro címmel, amelynek 2014-ben 13.636 látogatója volt.
- Egyházközségünk hittanosai József az igaz ember című karácsonyi misztériumjátékkal készültek karácsonyra, melyet templomunkban és máshol összesen 14-szer adtak elő Fábián Edit hittanárnő vezetésével.
- Szent Család ünnepén jubileumi áldásban részesültek azok a házaspárok, akik 2014 folyamán kerek házassági évfordulót ünnepeltek. Ezt megelőzően lelkipásztori levélben köszöntőt kaptak, és részt vettek a gondolatébresztő igeliturgián.
- Programjainkból az időjárás miatt elmaradt a hittanos gyermekek homoródremetei gyalogos kirándulása, amit 2015-ben igyekszünk pótolni.
A Kis Szent Teréz Plébánia statisztikája az Úr 2014. esztendejében:
- Hívek száma: 4 996
- Családok száma: 2 183
- Átlagéletkor: 40,43 év
- Keresztelés: 95 (fiú: 52 – 46 törvényes, 6 törvénytelen, lány: 43 – 37 törvényes, 6 törvénytelen)
- Házasságkötés: 51 (katolikus: 25, vegyes: 26)
- Temetés: 32 (17 férfi, 15 nő, ellátva 19, ellátatlan 13)
- Elsőáldozók: 71 (fiú: 36, lány: 35)
- Bérmálkozók: 99 (fiú: 48, lány: 51)
- Hittanosok: 446 aktív, aki belekapcsolódik a plébániai tevékenységbe és a vasárnapi gyermek- vagy ifjúsági szentmisékbe
- Szentáldozások száma: 65 500.
A nyilvántartásunk szerint a közösségünkhöz tartozó hívek 1/3-a nem kapcsolódik bele a közösség eseményeibe és életébe, őket is próbáljuk megszólítani, ide édesgetni. Anyagilag kb. 20-25 % nem teljesítette kötelességeit évekre visszamenőleg – értük is imádkozunk, és várjuk közeledésüket.
Dr. Botár Gábor plébános