Jövő héten is szeretettel várjuk a gyermekeket, fiatalokat a plébániai hittanórákra!
Október 15-én, szerdán este 7 órától a Szent Miklós templomban koncertezik Zászkaliczky Tamás budapesti orgonaművész. Szeretettel várnak minden érdeklődőt!
Október 17-én, pénteken a Gyulafehérvári Caritas az előző évekhez hasonlóan idén is megszervezi az „Egymillió csillag a szegényekért” elnevezésű segélyakciót. A gyertyagyújtás este 6 órától kezdődik a Bethlen-negyedi Dávid Ferenc téren.
150 éve annak, hogy a Ferences Nővérek jelen vannak Erdélyben. Erre emlékezünk október 18-án, szombaton fél 12 órától ünnepi szentmise keretében templomunkban. Kiemelten hívjuk és várjuk mindazokat, akiknek gyermekei az elmúlt két évtizedben a Nardini óvódában jártak, illetve bármiben részesültek a Mallersdorfi nővérek szeretetéből. Az ünnep miatt nem lesz esti 18,30 órás szentmise!
Másnap 19-én, vasárnap 10 órától a ferences templomban szintén ünnepi szentmise keretében zárul a jubileumi ünnepség sorozat. Majd aznap este fél 6-tól ünnepi vesperás ugyanott.
Országunkba érkezik az IVT (Ifjúsági Világtalálkozó) keresztje és ikonja. A mintegy három méter magas fakereszt, valamint a Szűz Mária ikon, az elmúlt 30 év alatt az egész világot bejárta. Az Ifjúsági Világtalálkozó története 1984 virágvasárnapján kezdődött, amikor II. János Pál pápa átadta a már említett fakeresztet a Szent Péter téren összegyűlt római ifjúságnak, mint Krisztus végtelen szeretetének jelképét. Ettől kezdve Rómában minden évben megrendezésre került az úgynevezett Ifjúsági Világnap, mely 1986 óta lett nemzetközivé. Többnapos IVT-t először 1987-ben rendeztek Buenos Airesben, amelyre kb. egymillióan érkeztek a világ minden tájáról. Azóta két-háromévenként rendeznek Ifjúsági Világtalálkozót (váltakozva egyet Európában, a következőt egy más kontinensen), a kereszt és az ikon azonban szüntelenül vándorol országról országra. A következő IVT-t a Lengyel egyház szervezi 2016-ban, Krakkóban. Az eseményt jelképező keresztet és ikont most a Lengyelországhoz közel fekvő országok fogadják. Így a romániai zarándoklat során az IVT szimbólumai Erdélybe is eljutnak. A Gyulafehérvári Főegyházmegyében három imaalkalmat ajánlunk a fiatalok figyelmébe: október 19-én, vasárnap 10,00 órától Csíksomlyói Kegytemplomban. Szintén 19-én, vasárnap 18,30 órától a székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz Templomban. Valamint október 20-án, hétfőn 20,00 órától a Gyulafehérvári Székesegyházban.
A Gyulafehérvári Caritas újabb önsegítő csoportot indít daganatos betegek számára október 20-tól Székelyudvarhelyen. Bővebb információ a kijáratnál lévő plakátról olvasható.
Október 25-én szombaton a szépkorúak kirándulására kerül sor, amelynek keretében ebben az évben Háromszékre látogatunk. 3 autóbusz indul, a helyek már beteltek. Indulás reggel 8 órakor a templomtól.
Heti szentmise szándékok:
| október 12. |
Vasárnap |
9,30
18,30 |
+ Sebestyén Antal – 10 éves megemlékezés + Tímár Erzsébet – 2 éves megemlékezés |
| október 14. |
Kedd |
8,00 |
+ Hadnagy család elhunytjaiért |
| október 15. |
Szerda |
18,30 |
+ id. Veress Lajos és Gizella |
| október 16. |
Csütörtök |
8,00 |
+ Török Gizella |
| október 17. |
Péntek |
18,30 |
Forrás Közösség tagjaiért |
| október 18. |
Szombat |
11,30 |
Mallersdorfi Ferences Nővérek ünnepi szentmiséje |