Szeretettel várjuk jövő héten is a gyermekeket és a fiatalokat a plébániai hittanórákra, ifjúsági alkalmakra.
Csütörtökön este fél héttől keresztúti ájtatosságot végzünk a családok vezetésével. Mindenkit szeretettel várunk!
Javában zajlik a jegyes-kurzus. Szeretettel várjuk a bejelentkezett jegyespárokat plébániánk nagytermébe csütörtökön este 7 órára.
Pénteken március hónap első pénteke, meglátogatjuk a betegeket. Az este fél hétkor kezdődő szentmise után szentségimádást tartunk.
Szombaton, március 6-án templomunk örökös szentségimádási napja, melyet reggel 9 órától szentségkitétellel kezdünk és este fél 7-től ünnepi záró szentmisével és szentségi áldással fejezünk be. A plébániai csoportok számára egy-egy szentségimádási órát ajánlunk a következő beosztás szerint: 9-től a Mária Légió és a Rózsafüzér Társulatok, 10-től a Zsolozsmás csoport, 11-től a családok imaórája a Házas Hétvégés csoport vezetésével, 12-től a Forrás közösség, du. 1-től a Lektorok közössége, 2-től a kórusok: a Jubilate Deo és a Gyermekkórus tagjai, 3-tól az Egyháztanács, 4-től a gyermekek, 5-től a fiatalok. A csoportokat szeretettel kérjük, főpásztorunk kérésére hallgatva, szándékaik között legyen első helyen a papi és szerzetesi hivatások ügye. Mindenkit szeretettel várunk!
Megjelent Egyházközségi Értesítőnk legújabb száma. A missziós csoport tagjai eljuttatták postaládáinkba. Isten fizesse a szerkesztők és kézbesítők szolgálatát.
Február hónap utolsó vasárnapján hálát adunk a két keresztelőért. Isten bőségesen jutalmazza meg mindazokat, akik imával, munkával támogatták közösségünket, illetve egyházi hozzájárulásuk befizetésére betértek plébániánkra.
Ebben az esztendőben is felajánlhatják plébániánknak jövedelmi adójuk 3,5 százalékát. Adó-felajánlási formanyomtatványt találnak a kijáratnál, a plébánián, de mellékeltünk egyet az Egyházközségi Értesítőhöz is. Ugyanakkor letölthetik egyházközségünk honlapjáról. Tisztelettel kérjük, hogy a kitöltött nyomtatványokat juttassák el plébániánk irodájába.
Istenéltesse mindazokat, akik jövő hét folyamán születésnapot, névnapot vagy házassági évfordulót ünnepelnek!










