A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése,
2021. január 31. - Évközi IV. vasárnap

Kedden, február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe, az Úr Jézus templomban való bemutatásának emléknapja. Az ünnepi szentmise este fél 7-től kezdődik, melynek keretében egy különleges szertartásra kerül sor. A rózsafüzér-társulatok tagjai elköteleződnek, vagyis ígéretet tesznek, hogy a következő esztendőben a rózsafüzér rendszeres imádkozásával életüket és közösségünket megszentelik. Arra kérjük őket, a szentmisére hozzák magukkal rózsafüzérüket. Hagyomány szerint a szentmise elején megáldjuk a kedves hívek gyertyáit, mécseseit. Gyertyát vásárolhatnak szentmise előtt templomunk bejáratánál.

Szerdán, február 3-án szent Balázs püspök és vértanú emléknapja. Az este fél 7-től kezdődő szentmise végén Balázs-áldásban részesítjük a jelenlevőket.

Ugyanazon a napon du. 5 órától a Szent Pio Lelkigyakorlatos Ház nagytermében előadást tart és szentmisét végez Böjte Csaba atya. Az előadás címe: Férfi erények - imádkozzunk férjeinkért, fiainkért, családapákért! A jelenlévőktől kérik a járványügyi szabályok betartását. A szervezők azokra is gondoltak, akik nem tudnak jelen lenni az eseményen, facebook oldalukon élőben közvetítik az eseményeket.

Érsek atyánk karácsonyi körlevelében egy felhívással fordult hozzánk. Idézünk leveléből: „A 2021. esztendőben arra hívom meg a paptestvéreket és a kedves híveket, hogy minden hónap első szombatján és az örökös szentségimádási napon közösen imádkozzunk papi hivatásokért. … Kérjük az aratás Urát, hogy adjon nekünk buzgó és Szíve szerinti papokat, szerzeteseket és szerzetesnőket, akik szeretetének művét folytatják a világban!” Érsek atyánk felhívására válaszolva a szombat esti szentmise előtt, 6 órától, szentségimádást végzünk erre a szándékra. Mindenkit várunk nagy szeretettel!

Tisztelettel kérjük a jegyespárokat, akik idén szándékoznak szentségi házasságot kötni és még nem jelentkeztek, hogy legkésőbb péntekig, február 5-ig jelentkezzenek plébániánk irodájában az időpont egyeztetése és a jegyes-kurzuson való részvétel megbeszélése érdekében.

A házaspárok figyelmébe: jövő vasárnap, február 7-én kezdetét veszi a Házasság Hete, melyre városunk plébániái egy programsorozattal készülnek. Bővebb információkkal jövő vasárnap szolgálunk, addig is az érdeklődők figyelmébe ajánljuk a „Házasság Hete Székelyudvarhely” facebook oldalt.

A hittanos gyermekeknek és a fiataloknak szép vakációs hetet kívánunk. Találkozzunk jövő vasárnap a szentmisén!

Január hónap utolsó vasárnapján hálát adunk a két keresztelőért. Isten bőségesen jutalmazza meg mindazokat, akik imával, munkával, jelenléttel támogatták közösségünket, illetve egyházi hozzájárulásukkal betértek irodánkba. Isten fizesse mindenki áldozatát!

Isten éltesse mindazokat, akik jövő hét folyamán születésnapot, névnapot vagy házassági évfordulót ünnepelnek!

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése,
2021. január 24. - Évközi III. vasárnap

A hittanos gyermekeket és a fiatalokat szeretettel várjuk jövő héten a megszokott időpontban az online hittanórákra, ifjúsági alkalmakra.

Szeretettel kérjük a jegyespárokat, akik idén szándékoznak szentségi házasságot kötni és még nem jelentkeztek, hogy legkésőbb február 5-ig jelentkezzenek plébániánk irodájában az időpont egyeztetése és a jegyes-kurzuson való részvétel megbeszélése ügyében.

Egyházközségünk gyászolja Nyisztor Annát a Bethlenfalvi út 37. szám alól. Elhunyt 94 évesen. Temetése szerdán volt a Bethlenfalvi temetőben. Őt és gyászoló hozzátartozóit hordozzuk imáinkban.

Az elsőáldozásra készülők kérésére válaszolva közöljük az elsőáldozások tervezett időpontjait.

Ha a járványügyi intézkedések lehetetlenné nem teszik, a következő három vasárnapon fogunk ünnepelni azokkal a harmadikosokkal, akik hűségesen részt vettek a hittanórákon és a vasárnapi szentmiséken:

  • április 25-én a Bethlen Gábor Iskolában tanulókkal
  • május 16-án a Móra Ferenc Iskolában tanulókkal és
  • május 2-án MINDEN MÁS ISKOLÁBAN tanulókkal.

Isten éltesse mindazokat, akik jövő hét folyamán születésnapot, névnapot vagy házassági évfordulót ünnepelnek!

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése,
2021. január 17. - Évközi II. vasárnap

A bajbajutottak nevében hálásan köszönjük a kedves hívek támogatását. A mai perselyadományt a csíkszeredai tűzvész károsultjainak megsegítésére fogjuk eljuttatni. Isten fizesse adományaikat!

A hittanos gyermekeket és a fiatalokat szeretettel várjuk jövő héten a megszokott időpontban az online hittanórákra, ifjúsági alkalmakra.

A Bethlen-negyedi lelkipásztorok közös döntése alapján idén elmarad a szokásos ökumenikus imahét. Minden közösség a maga istentiszteletein fog imádkozni a keresztének egységéért. (lelkipásztorok levele)

A bérmálkozásra készülők számára örömmel hirdetjük, hogy érsek atyánk kitűzte a bérmálás új időpontját, melyre április 17-én, szombaton du. 5 órától kerül sor.

A plébánián megvásárolható a Hálaluja zenekar karácsonyi lemeze.

Isten éltesse mindazokat, akik jövő hét folyamán születésnapot, névnapot vagy házassági évfordulót ünnepelnek!

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése,
2021. január 10. - Urunk megkeresztelkedése

A házszentelések befejeztével a magunk és munkatársaink, valamint a ministránsok nevében köszönetet mondunk a találkozásokért, közös imákért és nagyszívű adományaiért. Isten fizesse! Hálásan köszönjük Botor Botond pálos és Kovács Csaba Antal ferences atyák segítségét.

Az iskolások számára jövő héten elkezdődik az oktatás. A plébániai online hittanórákat  egy héttel később, január 19-én, kedden kezdjük.

A plébánián megvásárolható a Hálaluja zenekar karácsonyi lemeze.

Isten éltesse mindazokat, akik jövő hét folyamán születésnapot, névnapot vagy házassági évfordulót ünnepelnek!

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése,
2021. január 3. - Karácsony utáni II. vasárnap

Hétfőn, és kedden (jan. 4-5.) reggel 8 órától végzünk szentmisét, utána három csoporttal házszentelésre indulunk. A házaszentelések beosztását megtalálják a hirdetőtáblán és az Egyházközségi Értesítő decemberi számában.

Azok számára, akik elővigyázatosságból úgy döntenek, nem nyitnak ajtót a házszentelők előtt, egy másik lehetőséget is felajánlunk. Szeretettel meghívjuk őket, Vízkereszt ünnepén, szerdán, január 6-án a reggel 8-kor vagy az este fél 7-kor kezdődő ünnepi szentmisék valamelyikére, melynek keretében vizet szentelünk és felkészítjük a család képviselőit arra, hogy hazatérve maguk végezzék el a házszentelés szertartását.

Amennyiben élni szeretnének ezzel a lehetőséggel, arra kérjük, legalább egy családtaggal képviseltessék magukat. Ajánlatos, hogy a család képviselője hozzon magával egy keresztet (feszületet), egy gyertyát és egy kisméretű üres palackot (max. 0.5 liter). A szentmise végén tölthetnek a szentmise keretében megáldott vízből, mi pedig kézbe adjuk az otthon végzendő szertartás szövegét.

Fontosnak tartjuk közölni, hogy házszentelésre - ebben az esztendőben - a felkínált két lehetőségen kívül nem vállalkozunk.

Szerdán, január 6-án, Vízkereszt ünnepén lesz Homoródremetén és környékén a házszentelés. 10 órától szentmisét végzünk, utána indulunk.

Isten éltesse mindazokat, akik jövő hét folyamán születésnapot, névnapot vagy házassági évfordulót ünnepelnek!

Közösségünk minden tagjának, családjának Isten áldásában bővelkedő új esztendőt kívánunk!