Április 27-én, Isteni irgalmasság vasárnapján Ferenc pápa szentté avatta két elődjét, Boldog XXIII. János és Boldog II. János Pál pápákat. Nem véletlen, hogy szentatyánk választása éppen erre a napra esett, ugyanis mindketten Isten irgalmas szeretetének tanúi voltak. Ugyanakkor II. János Pál pápa egy lengyel szerzetesnő látomásai nyomán 2000-ben húsvét II. vasárnapját az Isteni irgalmasság vasárnapjának nevezte el, és ugyanezen a napon szentté avatta a nővért. Az isteni gondviselés tervében úgy szerepelt, hogy a Teremtő éppen ennek a vasárnapnak előestéjén, 2005. április 2-án szólítsa őt magához.
A helyi idő szerint délelőtt 10 órától tartott szentmisén mintegy 150 bíboros és 1500 püspök koncelebrált, köztük az emeritus pápa, XVI. Benedek is. A világ minden részéről érkezett 6000 pap, 93 hivatalos állami küldöttség és a becslések szerint körülbelül egy millió zarándok ünnepelt együtt a Szent Péter téren, egyetemes egyházunk központjában.
Ünnepi beszédében szentatyánk kiemelte, hogy a XX. századnak e két rendkívüli egyénisége, a két szentté avatott pápa bátor emberek voltak, telve Szentlélekkel. Isten irgalmasságának e két hirdetőjében az a húsvéti remény és öröm lakozott, amelyet a feltámadott Úr ad tanítványainak. Ferenc pápa szerint mindketten "együttműködtek a Szentlélekkel, hogy helyreállítsák és naprakésszé tegyék az Egyházat eredeti alkatának megfelelően."
Hálásak lehetünk a mindenható Istennek, hogy kortársai lehettünk egyik vagy mindkét általa kiválasztott egyházfőnek. Ugyanakkor köszönjük, hogy átélhettük ezt a mindezidáig egyedi egyháztörténelmi eseményt, amikor egyszerre két pápát emeltek az oltár magasára.
Szent XXIII. János és Szent II. János Pál, könyörögjetek érettünk!