A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése
2014. június 29-én, Szt. Péter és Szt. Pál apostolok ünnepe

Július 1-én, kedden lesz a zsolozsmázók havi találkozója 19 órakor a plébánián.

Július 2-án, szerdán lesz a lektorok havi találkozója az esti szentmise után a plébánián.

Július 3-án elsőcsütörtökön du. 4 órától lesz az ágyhoz kötött, idős betegek meglátogatása.

Július 4-én, elsőpéntek – 18,30 órától szentmise, majd a felnőttek szentségimádása következik.

Július 5-én, szombaton lesz az Ezer Székely Leány napja Csíksomlyón. A program de. 11 órától szentmisével kezdődik a kegytemplomban.

A héten a missziós csoport tagjai kézbesítették az Egyházközségi Értesítő júniusi számát. Isten fizesse az ők, valamint a szerkesztők munkáját!

Június utolsó vasárnapján hálát adunk: a pünkösdi zarándoklatért, kegyelmekért, ezüstmiséért, 14 keresztelőért, 6 szentségi házasságért, megköszönünk minden befizetett egyházadót, munkát, és támogatást.

A marosvásárhelyi Regnum Christi alapítvány szervezésében július 4-6. között „Az élet nagy kihívásai” címmel lelkigondozói kurzus lesz a Szent Pió lelkigyakorlatos házban. A kurzus segít a hétköznapi stressz, félelem és csüggedtség legyőzésében.

Augusztus 3–8. között családos tábor lesz Gyimesfelsőlokon érdeklődni a plébánia irodájában, illetve a kifüggesztett plakátról lehet.

Heti szentmise szándékok:

június 29. Vasárnap 9,30
18,30
 + Mihály Ferenc – 9 éves megemlékezés
 + Miklós Antal és elhunyt családtagjaiért
július 1. Kedd 8,00  + Csortán Imre – 1 éves megemlékezés
július 2. Szerda  18,30     Lektor Közösség tagjaiért
július 3. Csütörtök 8,00  + Fekete Irén – 6 hetes szentmise
július 4. Péntek 18,30     Mária Légió tagjaiért
július 5. Szombat 15,00

17,00

18,30
    Sándor Attila és Derzsi Katona Hilda
    szentségi házassága
    Pál Kinga és Szőcs Lóránd
    szentségi házassága
 + Pál Dénes

 

Plébániánk a Szent György Plébániával közösen idén is két ízben szervezett jegyeskurzust azon jegyespárok számára, akik ez év folyamán szentségi házasságot kötnek. A Kis Szent Teréz Plébánia május-június hónapok folyamán adott otthont az esztendő második jegyeskurzusának, amelyen 31 pár vett részt. A játékokkal, különféle gyakorlatokkal is fűszerezett alkalmak során a jegyespárok gyakorló keresztény házaspároktól hallhattak tanúságtételt, útbaigazítást. A június 23-án tartott záró összejövetelen, kiértékelőn mindannyian pozitívan nyugtázták a félkészítőket, és kihangsúlyozták annak hasznosságát majdani házasságukra nézve.

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése
2014. június 22-én, évközi XII. vasárnap

Június 23-án, hétfőn este 7 órakor lesz a jegyeskurzus VII. összejövetele plébániánk nagytermében.

Június 26-án, csütörtökön 7 órától a keresztény filmklub keretében Ferenc pápánk életéről nézünk dokumentumfilmet. Szeretettel várunk mindenkit.

Június 27-én, pénteken Jézus Szíve ünnepe. Délután 5 órától szentmise a Jézus kápolnánál, és ünnepi szentmise templomunkban este fél 7 órától.

Június 28-án, egyházközségünkből a IV. hivatás, Benedek Róbert Károly a papság szentségének első fokozatát, a diákonátus rendjét kapja meg a gyulafehérvári székesegyházban. Erre az eseményre autóbuszt szervezünk, jelentkezni június 25-ig lehet a plébánia irodájában.

Közösségünk gyászolja: id. Farkas Józsefet (Virágok sétánya 4/1). Temetése pénteken volt római katolikus szertartás szerint a református temetőben. Foglaljuk őt és gyászoló hozzátartozóit imáinkba!

Szeretettel ajánljuk figyelmükbe a heti keresztény sajtótermékeket és egyházközségünk honlapját: www.ksztplb.ro. Egy éves a honlapunk, ezalatt több mint 11. 000 látogatója volt, Istennek és a honlap készítőknek, karbantartóknak legyen hála! Kiemelten figyelmükbe ajánljuk az AKTUÁLIS ROVATBAN a csíksomlyói képeket és videót.

A marosvásárhelyi Regnum Christi alapítvány szervezésében július 4-6. között „Az élet nagy kihívásai” címmel lelkigondozói kurzus lesz a Szent Pió lelkigyakorlatos házban. A kurzus segít a hétköznapi stressz, félelem és csüggedtség legyőzésében.

Augusztus 3–8. között családos tábor lesz Gyimesfelsőlokon érdeklődni a plébánia irodájában, illetve a kifüggesztett plakátról lehet.

Heti szentmise szándékok:

június 22. Vasárnap 9,30
18,30
 + id. és ifj. László András és Anna
 + Hadnagy Rebeka és Lajos
június 24. Kedd 8,00  + Soós Sándor
június 25. Szerda  18,30     Szándékra
június 26. Csütörtök 8,00  + Botházi Sándor
június 27. Péntek 18,30     Jézus Szíve ünnepe
június 28. Szombat 18,30  + Fábián Edit – 1 éves évforduló

 

Felemelő, ám mégis meghitt eseménynek lehettek átélői azok, akik június 14-én, szombaton a Kis Szent Teréz templomba jöttek Botár Gábor plébános ezüstmiséjét ünnepelni. A 11.30 órakor kezdődő szentmisén a pappá szentelésének 25. évfordulóját ünneplő házigazdával mintegy negyven pap koncelebrált, köztük olyanok is, akik több száz kilométert tettek meg, hogy részt vegyenek a jubileumi megemlékezésen. Szentbeszédében a plébános hálát adott az Istentől kapott hivatásért, az eltelt évek során megtapasztalt kegyelmekért, mindenért és mindenkiért, aki vagy ami eddigi útján az Úrhoz közelebb segítette. Az egyetemes könyörgéseket az egyházközség különféle lelkiségi csoportjainak képviselői olvasták, akik saját tevékenységi területükhöz illő és a papi életet jelképező szimbólumokat mutattak fel. A homilia részleteit a júniusi egyházközségi értesítőben olvashatjuk.

 

A 2014-es csíksomlyói gyalogos zarándoklatról készült fényképek megtekintése