A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése
2016. január 31-én, évközi 4. vasárnap

Jövő héten is szeretettel várjuk a gyerekeket és fiatalokat a plébániai hittanórákra és a bérmálási felkészítőkre.

Kedden, február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe, Urunk bemutatása a templomban, 18,30 órától lesz ünnepi gyertyaszentelő szentmise. Az eddigi éveknek megfelelően lehet majd gyertyát vásárolni.

Ugyancsak február 2-án kedden lesz a Zsolozsmázó csoport havi találkozója az esti szentmise után a plébánián.

Február 3-án, szerdán, Szent Balázs püspök emléknapján, este 18,30 órától szentmise, melynek végén ünnepélyes Balázs-áldásban részesítünk minden jelenlévőt.

Ugyancsak február 3-án, szerdán lesz a Lektorok havi találkozója az esti szentmise után a plébánián.

Február 4-én, csütörtökön délelőtt lesz azágyhoz kötött, idős betegek meglátogatása és ellátása.

Február 5-én, elsőpénteken 18,30 órától szentmise, utána a fiatalok, majd a felnőttek szentségimádása következik.

Jövő vasárnap, február 7-én, farsang utolsó vasárnapja, főegyházmegyénkben az ifjúság vasárnapja. A szentmiséken gyűlt adományokat az ifjúsági munka valamint a Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség támogatására fordítjuk.

Február 7-én kezdődik a házasság hete. A három székelyudvarhelyi egyházközség program-sorozatot szervez, melyre szeretettel várjuk a házaspárok jelentkezését. Arra kérjük az érdeklődőket, hogy mielőbb iratkozzanak fel a plébánia irodájában vagy a sekrestyében. Részletes információkat a kijáratnál levő plakátról illetve az újságos asztalon található szórólapokról tudhatnak meg.

Szeretettel kérjük azokat a keresztény jegyespárokat, akik 2016 folyamán szándékoznak templomunkban és közösségünkben szentségi házasságot kötni, szíveskedjenek jelezni a plébánia hivatalban az időpont megbeszélése és rögzítése, valamint a szentségi házasságkötést megelőző jegyeskurzuson való részvétel miatt. Szeretettel várjuk a jegyesek jelentkezését.

Február 5-7 között feleségek és édesanyák számára tartanak lelkigyakorlatot a Szent Pio Lelkigyakorlatos Házban, Ilyés Erika segítőnővér vezetésével. A lelkigyakorlat témája: Határok minden irányban. Személyes és tárgyi határainkról lesz szó, előadás, elmélkedés, párbeszéd, játék keretében. Határokról a munka, beszéd, ima, időbeosztás terén is. Jelentkezési határidő: február 1.

2016-ban egyházközségünkben a bérmálás szentségét Pünkösd előtt egy héttel, május 8-án, vasárnap délután 5 órakor szolgáltatja ki Püspök Atyánk.

Január hónap utolsó vasárnapján hálát adunk az év első hónapjáért, a házszentelésekért, a harmadik ökumenikus imahétért, a két keresztelőért, minden befizetett egyházadóért és támogatásért.

Heti szentmise szándékok:

január 31. Évk. 4. vas. 9,30

18,30
 + Bartalis Ottilia
     – 5 éves megemlékezés

 + Jakab Béla
február 2. Kedd 18,30      Gyertyaszentelő Boldogasszony
     ünnepe
február 3. Szerda 18,30     Lektor Közösség tagjaiért
február 4. Csütörtök 8,00  + Szász család elhunytjaiért
február 5. Péntek 18,30     Mária Légió tagjaiért
február 6. Szombat 18,30  + Tófalvi Előd

 

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése
2016. január 24-én, évközi 3. vasárnap

Istennek legyen hála a harmadik ökumenikus imahétért, amelyet Székelyudvarhelyen a Bethlen-negyedben megszerveztünk. Megköszönjük a híveknek a kitartó részvételt, akik hűségesen elkísértek templomról templomra, felekezetre való tekintet nélkül. Minden találkozás közös kegyelmi alkalom volt, ami hisszük, hogy hozzájárul egymáshoz való közeledésünkhöz és hitünkben való megerősödésünkhöz. Istennek és egymásnak legyen hála és köszönet!

Jövő héten is szeretettel várjuk a gyerekeket és fiatalokat a plébániai hittanórákra és a bérmálási felkészítőkre.

Elkészült az Egyházközségi Értesítő januári száma. Az elmúlt héten a missziós csoport tagjai kézbesítették családjainknak. Isten fizesse a szerkesztők, valamint a kézbesítők munkáját!

Szeretettel kérjük azokat a keresztény jegyespárokat, akik 2016 folyamán szándékoznak templomunkban és közösségünkben szentségi házasságot kötni, szíveskedjenek jelezni a plébánia hivatalban az időpont megbeszélése és rögzítése, valamint a szentségi házasságkötést megelőző jegyeskurzuson való részvétel miatt. Szeretettel várjuk a jegyesek jelentkezését.

Február 5-7 között feleségek és édesanyák számára tartanak lelkigyakorlatot a Szent Pio Lelkigyakorlatos Házban, Ilyés Erika segítőnővér vezetésével. A lelkigyakorlat témája: Határok minden irányban. Személyes és tárgyi határainkról lesz szó, előadás, elmélkedés, párbeszéd, játék keretében. Határokról a munka, beszéd, ima, időbeosztás terén is. Jelentkezési határidő: február 1.

Heti szentmise szándékok:

január 24. Évk. 3. vas. 9,30
18,30
 + Lukács és Tóth családok elhunytjaiért
 + Jakab Klaudia
január 26. Kedd 8,00  + Lajos család elhunytjaiért
január 27. Szerda 18,30  + Lakatos család elhunytjaiért
január 28. Csütörtök 8,00  + Ambrus Izabella, József
    és a család elhunyt tagjaiért
január 29. Péntek 18,30  + István és Albert
január 30. Szombat 18,30  + Domokos

 

Január 18-23. közöt ökumenikus imahét a Bethlen negyedben

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése
2016. január 17-én, évközi 2. vasárnap

Január 18-tól folytatódnak a plébániai hittanórák és bérmálási felkészítők a megszokott beosztás szerint.

Jövő héten, január 18-24 között ökumenikus imahét a Bethlen negyedben. Hétfőn a református templomban, igehirdető: Rüsz Domokos unitárius lelkipásztor. Kedden az unitárius templomban, igehirdető: Tamás Barna római katolikus ifjúsági lelkész. Szerdán a Kis Szent Teréz római katolikus templomban, igehirdető: dr. Bekő István református lelkipásztor. Csütörtökön a református templomban, igehirdető: dr. Botár Gábor római katolikus plébános. Pénteken a Kis Szent Teréz római katolikus templomban, igehirdető: Rüsz Domokos unitárius lelkipásztor. Szombaton az unitárius templomban, igehirdető: dr. Bekő István református lelkipásztor. A tavaly is örültek híveink a közös programoknak, az újesztendőben is várjuk mindannyiukat! (szórólapok az újságos asztalon)

Szeretettel kérjük azokat a keresztény jegyespárokat, akik 2016 folyamán szándékoznak templomunkban és közösségünkben szentségi házasságot kötni, szíveskedjenek jelezni a plébánia hivatalban az időpont megbeszélése és rögzítése, valamint a szentségi házasságkötést megelőző jegyeskurzuson való részvétel miatt. Szeretettel várjuk a jegyesek jelentkezését.

Egyházközségünk gyászolja: Pakot Sándor Barnát, aki 34 évesen Szlovákiában munkahelyi balesetben hunyt el január 9-én. Székelyudvarhelyen a Győzelem utca 1/11 szám alatt lakott. Temetése kedden 15 órától lesz Szlovákiában. Megemlékező szentmise február 16-án, kedden reggel 8 órakor lesz. Őt és gyászoló hozzátartozóit foglaljuk imáinkba.

Heti szentmise szándékok:

január 17. Évk. 2. vas. 9,30

18,30
 + Kelemen Molnár Albert
     – 10 éves megemlékezés

 + Cseke Vilmos és gyermekei
január 18. Hétfő 18,00     Ökumenikus istentisztelet
január 19. Kedd 8,00
18,00
 + Tófalvi Erzsébet
    Ökumenikus istentisztelet
január 20. Szerda 18,00     Ökumenikus istentisztelet
január 21. Csütörtök 8,00
18,00
 + Ilona, Domokos és Mihály
    Ökumenikus istentisztelet
január 22. Péntek 18,00     Ökumenikus istentisztelet
január 23. Szombat 18,00     Ökumenikus istentisztelet

 

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése
2016. január 10-én, évközi 1. vasárnap

Ma, január 10-én Jézus keresztségének vasárnapja, a karácsonyi liturgikus idő utolsó napja. Istennek legyen hála a kegyelem dús találkozásokért, felemelő ünneplésekért. Víg farsangi napokat adjon az Isten mindannyiunknak!

Hétfőtől, január 11-től folytatódik a tanítás az iskolákban, a plébániai hittanórákat január 18-tól folytatjuk.

Január 13-án, szerdán lesz a Caritas csoport havi találkozója 17,00 órától a plébánián.

Jan. 18-24 között ökumenikus imahét a Bethlen negyedben. Hétfőn a református templomban, igehirdető: Rüsz Domokos unitárius lelkipásztor. Kedden az unitárius templomban, igehirdető: Tamás Barna római katolikus ifjúsági lelkész. Szerdán a Kis Szent Teréz római katolikus templomban, igehirdető: dr. Bekő István református lelkipásztor. Csütörtökön a református templomban, igehirdető: dr. Botár Gábor római katolikus plébános. Pénteken a Kis Szent Teréz római katolikus templomban, igehirdető: Rüsz Domokos unitárius lelkipásztor. Szombaton az unitárius templomban, igehirdető: dr. Bekő István református lelkipásztor. A tavaly is örültek híveink a közös programoknak, az újesztendőben is várjuk mindannyiukat!

Szeretettel ajánljuk figyelmükbe a kijáratnál megvásárolható heti keresztény sajtótermékeket.

Január 16-án, szombaton este fél 7 órától a Szent Miklós Plébániatemplomban orgonakoncertre kerül sor. A hangverseny elnevezése MUSICA TRANSILVANICA, mivel a rendezvény célja az erdélyi muzsika népszerűsítése és megismertetése a nagyközönséggel. Ez alkalommal a 19. századi erdélyi orgonamuzsika kerül előtérbe, Ruzitska György kolozsvári zeneszerző alkotásai által. Szeretettel várnak minden érdeklődőt.

Heti szentmise szándékok:

január 10. Évk. 1. vas. 9,30

18,30
 + Balázs Enikő, Tifán János,
     Vilma és Győző

 + Vinczeffy Vince és Nagy Ilona
január 12. Kedd 8,00  + Vajda család elhunytjaiért
január 13. Szerda 18,30  + Hadnagy Imre
január 14. Csütörtök 8,00  + Rózsafüzér Társulat elhunyt tagjaiért
január 15. Péntek 18,30     Forrás Közösség tagjaiért
január 16. Szombat 18,30  + Katalin, András, Júlia és György