Botár Gábor atya búcsúlevele

Botár Gábor atya levele, melyet évekkel ezelőtt írt, arra az alkalomra, ha el kell majd hagynia a Székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz templomot és közösségét. Az utóbbi években zarándok-tarisznyájában magával vitte a pünkösdszombati csíksomlyói búcsúra. Halála után barátainak eszébe jutott a levél, amit annyiszor emlegetett. Valóban ott volt, a sarokba állított vándorbot mellett, a tarisznyában. Azon az utolsó szentmisén, amelynek végén végső búcsút vett szeretett plébánosától közössége (2016. február 22.) felolvasásra került a levele.

Botár Gábor atya búcsúlevelének megtekintése

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése
2016. február 28-án, Nagyböjt 3. vasárnapján

Szívből köszönjük mindazok segítségét és támogatását, akik Botár Gábor atya gyászszertartásai és temetése alkalmával segítettek. Külön köszönet illeti az egyháztanácsunk tagjait és azokat a barátokat, akik fáradtságot nem kímélve mindent megtettek, hogy olyan méltóságteljes legyen minden, ahogyan szeretett plébánosunk megérdemelte. Szívből köszönöm munkatársaim, az ifjúság, a kórusok és a ministránsok helytállását. Isten legyen mindannyiuk jutalmazója. Őt kérjük, hogy Gábor atyának adja meg a legnagyobb ajándékot, az örök boldogságot.

A gyászszertartások és a temetés alkalmával arra kértük a végtisztességtételre megjelenteket, hogy „pompás virágcsokrok helyett ajánlják fel adományaikat, melyeket szegény és beteg gyermekek megsegítésére fogunk fordítani”. Szeretném megköszönni, hogy hallgattak felhívásunkra. Jelentős összeg gyűlt össze, melynek sorsáról a jövő hét folyamán fogunk döntést hozni. Ha egyházközségünk területén tudnak olyan szegény vagy beteg gyermekről, aki támogatásra szorul, kérem a jövő hét folyamán jelezzék plébániánk irodájában. Az ő nevükben is, Isten fizesse adományaikat.

Jövő héten szeretettel várjuk a gyermekeket és fiatalokat a plébániai hittanórákra és bérmálási felkészítőkre.

Március 1-én, kedden lesz a Zsolozsmázók havi találkozója 19,00 órától a plébánián, a kórustagok énekpróbái is elkezdődnek.

Március 2-án, szerdán lesz a Lektorok márciusi találkozója az esti szentmise és szentségimádás után a plébánián.

Március 3-án, csütörtökön, 18,30 órától a családok keresztútját végezzük templomunkban.

Jövő héten, március 4-én elsőpénteken lesz az idős, betegek meglátogatása és ellátása.

Jövő vasárnap, március 6-án templomunk örökös szentségimádási napja. A reggeli gyerekmise után lesz a gyermekek fél órás szentségimádása. Az ünnepi nagymise után szentségkitétel, majd a lelkiségi csoportok szervezett szentségimádása lesz. 17,30 órától szentségi áldás, majd este fél 7 órától ifjúsági szentmise. Egyházközségünk számára főünnep jelleggel bír, nagyböjti szent idő lévén, próbáljunk belekapcsolódni az imanapba.

Ugyancsak jövő vasárnap, március 6-án, az 18,30 órától kezdődő ifjúsági szentmise keretében bemutatkoznak a bérmálásra készülő fiataljaink – 99-en. Kérem a bérmálkozókat, hogy a jövő heti felkészítőkön valamennyien jelenjenek meg.

Március 1-3 között a ferences templomban nagyböjti lelkigyakorlat lesz. Az este 6 órakor kezdődő szentmiséken az elmélkedéseket Barsi Balázs ferences atya tartja.

Heti szentmise szándékok:

február 28. Nagyböjt
3. vas.
9,30
18,30
 + Sebők Endre és Mária
 + Bodó István és Berta
március 1. Kedd 8,00  + Erdős Attila Zoltán
március 2. Szerda 18,30     Lektor Közösség tagjaiért
március 3. Csütörtök 8,00  + László Endre – 2 éves megemlékezés
március 4. Péntek 18,30     Mária Légió tagjaiért
március 5. Szombat 18,30  + id. Veress Lajos és Gizella

 

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése
2016. február 21-én, Nagyböjt 2. vasárnapján

Vasárnap, február 21-én 15 órakor, az irgalmasság órájában érkeznek meg Botár Gábor plébános földi maradványai. A közösséggel együtt fogadjuk a templom előtt. Az Egyháztanács tagjai elhelyezik koporsóját a ravatalon. Az este 18,30 órától kezdődő ifjúsági szentmiséig mindenkinek lehetősége lesz, hogy fejhajtással tisztelegjen a ravatal előtt. A szentmisét plébánosunk halhatatlan lelkéért ajánljuk fel. A szentmise után virrasztás kezdődik 22 óráig.

Hétfőn, február 22-én reggel 8 órakor kinyitjuk a templomot. A nap folyamán mindenkinek lehetősége lesz fejhajtással tisztelegni a ravatal előtt, illetve a templomban imádkozni. Délután 5 órától kezdődik az a szentmise, melynek végén elbúcsúzunk szeretett plébánosunktól és elengedjük szülőfalujába.

Kedden, február 23-án reggel nem lesz szentmise templomunkban. 9 órára várjuk mindazokat, akik feliratkoztak a temetésre induló autóbuszokra. Gábor atya temetése déli 12 órakor kezdődik Csíkszentgyörgyön a bánkfalvi Kálvária temetőben.

Tisztelettel kérjük a kedves híveket, hogy amennyiben egyetértenek az Egyháztanáccsal közösen hozott döntésünkkel, a pompás koszorúk és a virágcsokrok helyett ajánlják fel adományaikat, melyet az Irgalmasság Szentévében a szegény gyermekek megsegítésére fordítunk. Meggyőződésünk, hogy e döntésünk Gábor atya akaratával megegyezne.

A temetésre induló autóbuszokra még lehet iratkozni, vasárnap a szentmisék után a sekrestyében, illetve hétfőn 8-13 óra között a plébánia irodájában.

Jövő héten szünetelnek a hittanórák és a bérmálási felkészítők a plébánián.

Csütörtökön, február 25-én, 18,30 órától a keresztutat a Lektorok vezetésével végezzük templomunkban.

Heti szentmise szándékok:

február 21. Nagyböjt
2. vas.
9,30
18,30
 + Páll Márton és Regina
 + Botár Gábor
február 22. hétfő 17,00  + Botár Gábor
február 23. Kedd       Nincs szentmise
február 24. Szerda 18,30  + Szabó Imre, József és Vilma
 + Alajos, Berta, Domokos,
 + Szilveszter és Lajos
február 25. Csütörtök 8,00  + Józsa Enikő – 1 éves megemlékezés
február 26. Péntek 18,30  + Vajda Gáspár – 1 éves megemlékezés
február 27. Szombat 18,30  + Albert Ferenc

 

Gyászjelentő - Botár Gábor

…egy ajtó kinyílt odafenn…

Botár Gábor

A feltámadás hitével, az örök élet bizonyosságával, Isten akaratában nyugalmat keresve tudatjuk, hogy plébánosunk, dr. Botár Gábor szentszéki tanácsos 2016. február 18-án hajnalban hazatért a Mennyei Atya házába.

 

Téged, Isten dicsérünk, * téged Úrnak ismerünk.

Téged, örök Atyaisten * mind egész föld áld és tisztel.

Téged minden szép angyalok * Kerubok és Szeráfkarok.

Egek és minden hatalmak * szüntelenül magasztalnak.

 

Szent vagy, szent vagy, * erősséges szent Isten vagy!

 

Nagyságoddal telve ég, föld,* dicsőséged mindent bétölt.

Téged dicsér, egek Ura * apostolok boldog kara.

Dicséretes nagy próféták * súlyos ajka hirdet és áld.

Jeles mártírseregek * magasztalnak tégedet.

Vall tégedet világszerte * szent Egyházad ezerszerte.

Ó Atyánk, téged *s mérhetetlen nagy Fölséged.

S azt, ki hozzánk tőled jött le * Atya igaz Egyszülöttje.

És áldjuk veled * Vigasztaló Szentlelkedet.

Krisztus, Isten Egyszülöttje * Király vagy te mindörökre.

Mentésünkre közénk szálltál * szűzi méhet nem utáltál.

Halál mérgét megtiportad * mennyországot megnyitottad.

Isten jobbján ülsz most széket: * Atyádéval egy fölséged.

Onnan leszel eljövendő: * mindeneket ítélendő.

 

Téged azért, Uram, kérünk,* mi megváltónk, maradj vélünk!

Szentjeidhez végy fel égbe * az örökös dicsőségbe!

Szabadítsd meg, Uram, néped, * áldd meg a te örökséged!

Te kormányozd, te vigasztald * mindörökké felmagasztald!

 

Mindennap dicsérünk téged, * szent nevedet áldja néped.

Bűntől e nap őrizz minket * és bocsásd meg vétkeinket!

Irgalmazz, Uram, irgalmazz; * híveidhez légy irgalmas!

Kegyes szemed legyen rajtunk * tebenned van bizodalmunk.

 

Te vagy Uram, én reményem, * ne hagyj soha szégyent érnem!

 

Tamás Barna,

a Kis Szent Teréz Plébánia kisegítő lelkésze

Székelyudvarhely, 2016. február 18.