Hétfőn, június 26-án este 7 órától lesz a jegyeskurzus 8., záró összejövetele plébániánk nagytermében.
A Katolikus Magyar Bibliatársulat ifjúsági tábort szervez Csíkcsomortánban július 13-16 között „Merre billen a mérleg” címmel. Bővebb információt a kijáratnál található plakátról szerezhetnek.
Június 29-én, csütörtökön Szent Péter és Pál apostolok főünnepén a gyulafehérvári székesegyházban 4 diakónust szentel pappá dr. Jakubinyi György érsek. Imádkozzunk a szentelendőkért!
Ugyanezen a napon lesz a ferences templom búcsúja. Az ünnepi szentmise este 6 órától kezdődik.
A Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség idén is megszervezi a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozót augusztus 15-19 között. Bővebb információkat a rendezvény honlapján, a www.csitinfo.ro-n találnak.
Elkészült az egyházközségi értesítő. A héten a missziós csoport tagjai kézbesítették. Isten fizesse a szerkesztők és a terjesztők szolgálatát.
Június hónap utolsó vasárnapján hálát adunk a 11 keresztelőért, a 4 szentségi házasságkötésért. Isten jutalmazza meg bőségesen mindazokat, akik egyházi hozzájárulással betértek plébániánkra, illetve munkával, imával támogatták közösségünket.
Szeretettel ajánljuk figyelmükbe a kijáratnál megvásárolható heti keresztény sajtótermékeket.
Heti szentmise szándékok:
| június 25. | Évközi 12. vasárnap | 9,30 18,30 |
+ Mihály Ferenc (11 éves megemlékezés) + Domokos Judit |
| június 27. | Kedd | 8,00 | + Magyari László |
| június 28. | Szerda | 18,30 | + Anna, László, Ferenc |
| június 29. | Csütörtök | 8,00 | |
| június 30. | Péntek | 18,30 | + Balázs János és Rózália |
| július 1. | Szombat | 18,30 |









