A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése
évközi 18. vasárnap - 2017. augusztus 6-án

Augusztus folyamán a plébánia irodája rövidített programmal fog működni: hétfőn, szerdán és csütörtökön délelőtt 9-13 óra, kedden és pénteken délután 14-18 óra között.

Szeretettel ajánljuk figyelmükbe a kijáratnál megvásárolható heti keresztény sajtótermékeket.

Heti szentmise szándékok:

augusztus 6. Évközi 18. vasárnap 9,30
18,30
 + Hadnagy Dénes és Gizella
 + Nagy Erika
augusztus 8. Kedd 8,00  + Deák Károly (hathetes szentmise)
augusztus 9. Szerda  18,30  + Balázsi Elemér
 – Együtt imádkozunk
    a Rózsafüzér Társulat tagjaival
augusztus 10. Csütörtök 8,00  + Lázár Zsigmond és Anna
augusztus 11. Péntek  18,30  + Major Ferenc
 – Együtt imádkozunk
    a Zsolozsmás csoport tagjaival
augusztus 12. Szombat 18,30  + András Ferenc (4 éves megemlékezés)

 

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése
évközi 17. vasárnap - 2017. július 30-án

Július hónap utolsó vasárnapján hálát adunk a kilenc szentségi házasságkötésért, a kilenc keresztelőért, a battonyai strandtáborért, a szelterszi ministráns táborért. Köszönetet mondok Mihály Imre és Benedek Károly-Róbert paptestvéreknek lelkipásztori segítségükért.

Örömhír közösségünk számára, hogy augusztus 1-től, Tamás Huba atya érseki kinevezéssel teljes munkaidőben a mi közösségünkben fog szolgálni.

Augusztus 4-én, pénteken elsőpéntek, meglátogatjuk betegeinket. Az este 6,30 órától kezdődő szentmise után a felnőttek vezetésével szentségimádást tartunk.

Augusztus folyamán a plébánia irodája rövidített programmal fog működni: hétfőn, szerdán és csütörtökön délelőtt 9-13 óra, kedden és pénteken délután 14-18 óra között.

Közösségünk gyászolja: Porsché Györgyöt, Virágok 7/11. szám alól, elhunyt 89 évesen, temetése szerdán du. 3 órakor volt a Szent Miklós hegyi temetőbe, Bíró Erzsébetet a Forrás 1/A/39. szám alól, elhunyt 89 évesen, temetése Lengyelfalván volt, valamint Bálint Kálmánt a Függetlenség 59/8. szám alól, elhunyt 78 évesen, temetése hétfőn du. 3 órakor lesz a Szent Miklós hegyi ravatalozóból. Őket és gyászoló hozzátartozóikat foglaljuk imáinkba.

Szeretettel ajánljuk figyelmükbe a kijáratnál megvásárolható heti keresztény sajtótermékeket.

Heti szentmise szándékok:

július 30. Évközi 17. vasárnap 9,30
18,30
 + Márton család elhunytjaiért
 + Gergely Sándor
     (5 éves megemlékezés)
augusztus 1. Kedd 8,00  + Nagy Imre
augusztus 2. Szerda  18,30  + Anna, Róza, Mózes, Domokos, János
 – Együtt imádkozunk
    a Lektor közösség tagjaival
augusztus 3. Csütörtök 8,00  + Márton Mihály
augusztus 4. Péntek  18,30  + Somorai Sándor és Vilma
 – Együtt imádkozunk
    a Mária Légió tagjaival
augusztus 5. Szombat 18,30  + Pap András és Orbán Tamara
    szentségi házassága

 

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése
évközi 16. vasárnap - 2017. július 23-án

Hálát adunk egyházközségünk ministráns táboráért, amelyet Szelterszen tartottunk július 18. és 21 között, Fábián Edit hittanárnő vezetésével és 46 ministráns részvételével.

Július 29-én, szombaton 13 órától lesz egyházközségünk filiájában, Homoródremetén a Szt. Jakab - napi búcsú. Reggel 7 órakor indulunk keresztaljával a Kis Szent Teréz templom elől.

Szeretettel ajánljuk figyelmükbe a kijáratnál megvásárolható heti keresztény sajtótermékeket.

Heti szentmise szándékok:

július 23. Évközi 16. vasárnap 9,30
18,30
 + Szőcs Sándor
 + Vinceffy Vince
július 25. Kedd 8,00  – Papi és Szerzetesi hivatásokért
július 26. Szerda  18,30  + Bíró Anna és Ferenc
július 27. Csütörtök 8,00  + Székely Domokos, Zoltán
    és a Sebők család
július 28. Péntek  18,30  + Borbély Lajos
 – Együtt imádkozunk
    a Zsolozsmás Csoport tagjaival
július 29. Szombat 18,30  + Keresztes Árpád (hathetes szentmise)

 

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése
évközi 15. vasárnap - 2017. július 16-án

Hálát adunk az egy hetes battonyai táborunkért, ahonnan Istennek hála testileg, lelkileg feltöltődve tértünk haza.

Kedden, a szentmise után indulnak egyházközségünk ministránsai a szokásos évi ministráns táborba. Kísérjük őket imáinkkal.

Idén is megszervezi a Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség a CSIT-et, 2017. augusztus 15-19 között Csíksomlyón, a Szent István Kollégiumban. Várnak minden 14-30 év közötti fiatalt. Részleteket a kijárati plakátról, szórólapokról, illetve a szórólapot osztogató fiataloktól lehet megtudni: bejelentkezés és bővebb információk: www.csitinfo.ro honlapon.

Heti szentmise szándékok:

július 16. Évközi 15. vasárnap 9,30
18,30
 + Pálfi Sándor és Anna
 + Csíki Dénes és Margit,
     Magyari Pál és Ilona
július 18. Kedd 8,00  + Tamás Anna
július 19. Szerda  18,30  + Pál Kovács Dénes és Ambrus Áron,
    és családjaik elhunytjaiért
július 20. Csütörtök 8,00  + Mag Imre (6 hetes megemlékezés)
július 21. Péntek  18,30     Karsai István Levente
    és Nyisztor Gabriella
    szentségi házasságkötése
 – Együtt imádkozunk
    a Forrás közösség tagjaival
július 22. Szombat 17,00

18,30
    Piros Barna és Kiss Annamária
    szentségi házasságkötése
 + Ambrus Izabella és Ambrus József
    (2 éves megemlékezés)

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése
évközi 13. vasárnap - 2017. július 2-án

Július 2-án, vasárnap este 11 órakor, két autóbusszal, 93-an nyári ifjúsági és gyermektáborba indulunk Battonyára. Gyülekező este fél 11-től a templom melletti parkolóban. Szeretettel kérjük, kísérjenek imáikkal.

Jövő héten, azaz július 3-9. között, plébániánk irodája rövidített programmal működik: hétfőn, szerdán és csütörtökön délelőtt 9-13 óra, kedden és pénteken 14-18 óra között lesz nyitva.

Július 6-án, csütörtökön este 6 órától a Szent Pio Lelkigyakorlatos Házba Böjte Csaba atya előadást tart az Oltáriszentség testvérisége címmel. Szeretettel várnak minden érdeklődőt.

A Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség idén is megszervezi a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozót augusztus 15-19 között. Bővebb információkat a rendezvény honlapján, a www.csitinfo.ro-n találnak.

Közösségünk gyászolja Deák Károlyt a Virágok 8/10 szám alól, elhunyt 66 évesen, temetése szombaton 15,00 órakor volt a Szent Miklós hegyi temetőben. Őt és gyászoló hozzátartozóit foglaljuk imáinkba.

Szeretettel ajánljuk figyelmükbe a kijáratnál megvásárolható heti keresztény sajtótermékeket.

Heti szentmise szándékok:

július 2. Évközi 13. vasárnap 9,30

18,30
 + ifj. Kolozsi Géza (1 éves
     megemlékezés)

 + Benedek Károly (8 éves
     megemlékezés)

július 4. Kedd 8,00  + Nagy Imre
július 5. Szerda  18,30  + Olasz Anna
    Együtt imádkozunk a
    Lektor Közösség tagjaival
július 6. Csütörtök 8,00  + Szabó Ignác és Mária
július 7. Péntek  18,30  + Ambrus  Júlia és Gergely
    Együtt imádkozunk a
    Mária Légió tagjaival
július 8. Szombat 18,30     Szakál Kinga és Fancsali Zoltán
    szentségi házasságkötése