Pénteken szeptember hónap első pénteke, meglátogatjuk betegeinket. Az este fél 7-től kezdődő szentmise után szentségimádást tartunk.
Idén is megszervezésre kerül az Élő Rózsafüzér Zarándoklat. A háború megszűnéséért végzett imanapra szombaton, szept. 7-én kerül sor. A résztvevők reggel 9 órakor indulnak a Jézus-kápolnától, betérnek a város valamennyi katolikus templomába, 4 órától végigjárják a Székely Kálváriát, és végül, du. 5 órától, az Ugron kápolnánál tartott búcsús szentmisével koronázzák meg az imanapot. Bátorítunk mindenkit, hogy csatlakozzon, ehhez a nagyszerű kezdeményezéshez. Kapcsolódjunk be közösségileg a zarándoklatba!
A 11. osztályt kezdő fiatalok figyelmébe. Idén szept. 18-án kezdjük el a bérmálkozási felkészítőt. Mindazok számára, akik plébániánk területén laknak és nyilvántartásunkban szerepeltek a minap egy meghívó levelet küldtünk, de most azokra is gondolunk, akikhez ilyen úton nem ért el a hír és a mi plébániánkon szeretnének felkészülni a bérmálásra. Facebook oldalunkon megtalálják a hivatkozást, amire kattintva bejelentkezhetnek. Kérjük a kedves híveket, hogy ha rokonságukban vagy szomszédságukban tudnak 11. osztályt kezdő katolikus fiatalról, szóljanak, ugyanis a felkészítő elkezdése után nem fogunk jelentkezőket elfogadni.
Isten éltesse mindazokat, akik a jövő hét folyamán ünneplik névnapjukat, születésnapjukat, házassági évfordulójukat!









