A plébániai hittanórák elkezdődtek. Szeretettel várjuk a gyermekeket! Tisztelettel kérjük a szülőket, hogy segítsék és figyeljék gyermekeiknek a plébániai hittanórán és a vasárnapi szentmisén való részvételét.
Felhívjuk a figyelmet, hogy 2018 tavaszán egyházközségünkben bérmálás lesz. Az egyházmegyénkben érvényben levő gyakorlat szerint a bérmálás szentségét 16-17 éves, azaz X-XI. osztályos fiatalok számára szolgáltatja ki a főpásztor. Ennek feltétele a bérmálási felkészítőn és a vasárnapi szentmisén való rendszeres részvétel. A felkészítők a héten elkezdődnek.
Ma Szentírás vasárnapja. Megköszönjük a szentmiséken gyűlt perselyadományt, amelyet a Katolikus Magyar Bibliatársulat javára fordítanak.
Szeptember 29-én, Szent Mihály Főangyal ünnepén tartják a gyulafehérvári Székesegyház búcsúját, Az ünnepi szentmise 11 órakor kezdődik.
Szeptember hónap utolsó vasárnapján hálát adunk a múló hónapért, a 9 keresztelőért, a 10 szentségi házasságkötésért. Isten jutalmazza meg bőségesen mindazokat, akik egyházi hozzájárulással betértek plébániánkra, illetve munkával, imával, jelenléttel támogatták közösségünket.
Közeledik egyházközségünk búcsúja, melyet három napos lelkigyakorlat előz meg. Meghívottunk Főcze Imre P. Bonaventura ferences atya. Ebben az évben október 1-én, vasárnap délben 12,30 órakor kezdődik az ünnepi szentmise, melynek meghívott szónoka dr. Székely Dénes kanonok, teológiai tanár. A búcsú napján a vasárnap esti ifjúsági szentmise elmarad.
Október a Rózsafüzér honapja. Személyes imaidőnkben szenteljünk időt a rózsafüzér elvégzésére.
Elkészült az Egyházközségi Értesítő szeptemberi száma, a héten a missziós csoport tagjai kézbesítik. Isten fizesse a szerkesztők és a terjesztők szolgálatát.
Szeretettel ajánljuk figyelmükbe a kijáratnál megvásárolható heti keresztény sajtótermékeket.
Heti szentmise szándékok:
| szept. 24. | Évközi 25. vasárnap | 9,30 18,30 |
+ Ferenc, Eliza és Pál + Barabás család elhunytjaiért |
| szeptember 26. | Kedd | 8,00 | + Ülkei Géza (hathetes szentmise) |
| szeptember 27. | Szerda | 18,30 | + Major Ferenc |
| szeptember 28. | Csütörtök | 18,30 | Triduum |
| szeptember 29. | Péntek | 18,30 | Triduum |
| szeptember 30. | Szombat | 18,30 | Triduum |









