Október 1-jén, Lisieux-i Szent Teréz napján tartottuk egyházközségünk búcsúünnepét.  A délután 5 órakor kezdődő szentmisét Jakabos Barnabás SJ jezsuita szerzetes mutatta be több mint 30 pap koncelebrálásával. Mivel a megszentelt élet évét üljük, ugyancsak ő volt az idei búcsús szentmise ünnepi szónoka, aki a jezsuitáktól megszokott közvetlenséggel, személyességgel, meleg hangvétellel vezetett bennünket Isten megismerése felé. Köszönjük, hogy a jó Isten jelenlétét kézzelfoghatóbbá tette számunkra, és személyével az Ő szeretetét közvetítette nekünk. A kedvező időjárásnak köszönhetően a templomkertben felállított padok is kevésnek bizonyultak az ünnepre érkező hívek számára. A szentmise végén Botár Gábor plébános köszöntötte Tamás Barna kisegítő lelkészt, aki először vett részt búcsún a közösség lelkipásztoraként. Ugyanakkor köszönetet mondott az ünnepi szónoknak a szívhez szóló szavaiért, a kerületből és távolabbról érkező paptestvéreknek a jelenlétükért, közvetlen munkatársainak, a lelkiségi csoportok tagjainak, támogatóknak, minden közösségi tagnak, vendégeknek. A szerzetesek évében méltó volt, hogy a búcsún és az azt megelőző triduumon az Erdélyben ma is jelenlévő szerzetesek (ferences, pálos, piarista és jezsuita) vezessék a szentmiséket, valamennyien beszélve Kis Szent Teréz lelkiségéről, és összhangba hozva azt saját rendjük karizmájával. Istennek legyen hála csodálatos, felemelő ünnepléseinkért!

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése
2015. október 4-én, évközi 27. vasárnap

Jövő héten is szeretettel várjuk a gyermekeket és fiatalokat a plébániai hittanórákra és bérmálási felkészítőkre.

Október 6-án, kedden lesza Zsolozsmás csoport havi találkozója 19,00 órától a plébánián.

Október 8-án, csütörtökön a Székelyudvarhelyi Főesperesi Kerület papságának őszi rekollekciós napja lesz. A koncelebrációs szentmise délelőtt 10 órakor kezdődik, amire szeretettel várnak mindenkit.

Templomunkban naponta szentmise előtt elimádkozzuk a Rózsafüzért. Október a Rózsafüzér hónapja, figyeljünk jobban az imádság napi elvégzésére.

Hálát adunk a templomunkban megünnepelt 15. búcsúért és az azt megelőző lelkigyakorlatos szentmisékért, valamint a szépkorúak zarándoklatáért, amely az idén a csíksomlyói Mária-köszöntővel volt egybekötve.

A Gyulafehérvári Caritas újabb önsegítő csoportot indít daganatos betegek számára októbertől. Bővebb információt az újságasztalon található szórólapról lehet megtudni.

Közösségünk gyászolja Janka Lászlót az Győzelem 8/9 szám alól, elhunyt 59 évesen, temetése pénteken délután 3 órakor volt a Szent Miklós-hegyi temetőben. Őt és gyászoló hozzátartozóit foglaljuk imáinkba.

Szeretettel ajánljuk figyelmükbe a kijáratnál megvásárolható heti keresztény sajtótermékeket.

Heti szentmise szándékok:

október 4. Vasárnap 9,30
18,30
 + Somorai Dénes és Teréz
 + Lázár János – 10 éves megemlékezés
október 6. Kedd 8,00  + Tutó Balázs Jenő – 6 hetes szentmise
október 7. Szerda  18,30     Lektor Közösség tagjaiért
október 8. Csütörtök 8,00  + Rózsafüzér Társulat elhunyt tagjaiért
október 9. Péntek 18,30  + id. Bota Sándor és Schmitz Csaba
október 10. Szombat 16,00

17,00

18,30
    Orbán Rita és Simó András
    szentségi házassága
    Fábián Attila és Csordás Veronika
    szentségi házassága
 + István és Magdolna

 

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése
2015. szeptember 27-én, évközi 26. vasárnap

Egyházközségünk búcsúja ebben az évben október 1-jén, csütörtökön délután 17,00 órakor lesz. Ezt megelőzi egy három napos lelkigyakorlat (triduum). A megszentelt élet évében szeptember 28-án, hétfőn este 18,30 órától Kovács Csaba, fr. Antal OFM ferences testvér Székelyudvarhelyről, szeptember 29-én, kedden este 18,30 órától Balla Péter, Barnabás OSPPE pálos atya Hargitafürdőről, valamint szeptember 30-án, szerdán este 18,30 órától Sárközi Sándor OSchP piarista atya Csíkszeredából tartják a lelkigyakorlatos szentmiséket. A búcsús szentmise ünnepi szónoka Jakabos Barnabás SJ jezsuita atya Marosvásárhelyről. Egyházközségünk búcsújára készülve hívjuk meg rokonainkat, akikhez az esztendő folyamán búcsúra szoktunk járni.

A plébániai hittanórákat és a bérmálási felkészítőket megkezdtük. Szeretettel várjuk a gyermekeket és fiatalokat.

Október 2-án, pénteken, elsőpéntek, a délelőtt folyamán lesz az ágyhoz kötött, idős betegek meglátogatása és ellátása. Az esti 18,30 órás szentmise után lesz a fiatalok, majd a felnőttek elsőpénteki szentségimádása.

Október 3-án, szombaton, Assisi Szent Ferenc ünnepének előestéjén, a ferences templomban, 18 órakor, a szentmise keretében megemlékeznek Szent Ferenc haláláról.

Ma Szentírás vasárnapja. Megköszönjük a szentmiséken gyűlt perselyadományt, amelyet a Katolikus Magyar Bibliatársulat javára fordítanak.

Templomunkban naponta szentmise előtt elimádkozzuk a Rózsafüzért. Október a Rózsafüzér hónapja, figyeljünk jobban az imádság napi elvégzésére.

Ebben az évben a szokásos Szépkorúak zarándoklata az októberi csíksomlyói Mária-köszöntővel lesz egybekötve. Október 3-án, szombaton délben 12 órakor lesz az indulás. Csíkszeredába érkezve meglátogatjuk az újonnan épült Szent Ágoston templomot és plébániakomplexumot. Ezt követi a kiutazás Csíksomlyóra, ahol szentmise, gyertyás körmenet lesz. Október Mária hónap, méltó, hogy a Szűzanyát tisztelve, szépkorú testvéreink részt vegyenek a Mária köszöntőn. Visszatérés kb. este 10 órakor lesz. Iratkozni személyesen a plébánia hivatalban szolgálati időben lehet.

Közösségünk gyászolja Mátyás Máriát az Asztalosok 3/3 szám alól, elhunyt 69 évesen, temetése kedden délután 3 órakor volt a bethlenfalvi temetőben, valamint Dobes Józsefet a Forrás utca 22 szám alól, elhunyt 85 évesen, temetése szerdán délután 3 órakor volt a bethlenfalvi temetőben. Őket és gyászoló hozzátartozóikat foglaljuk imáinkba.

Heti szentmise szándékok:

szept. 27. Vasárnap 9,30
18,30
 + Gál Jusztina és Imre
 + Anna, László és Ferenc
szept. 28. Hétfő 18,30      Triduum I.
szept. 29. Kedd 18,30      Triduum II.
szept. 30. Szerda  18,30      Triduum III.
október 1. Csütörtök 17,00     Lisieux-i Kis Szent Teréz
     – Egyházközségünk Búcsúja
október 2. Péntek 18,30     Mária Légió tagjaiért
október 3. Szombat 17,00

18,30
    Török Katalin és Hodgyai Árpád
    szentségi házassága
 + Kovács Erika és Vass Gyula

 

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése
2015. szeptember 20-án, évközi 25. vasárnap

Szeptember 14-től elkezdődött a tanév. Egyházközségünkben keddtől szeptember 22-től, kezdődnek a plébániai hittanórák és a bérmálási felkészítők. Szeretettel várjuk a gyermekeket és fiatalokat! Szeretettel kérjük a szülőket, hogy segítsék és figyeljék gyermekeiknek a plébániai hittanórán és a vasárnapi szentmisén való részvételét. Tartsák meg a kereszteléskor ünnepélyesen tett ígéretet gyermekük vallásos nevelésére vonatkozóan.

Szeptember 23-án, szerdán, Szent Pió ünnepe van. Szombatfalván este 6 órától tartják az ünnepi szentmisét, ezt követően előadás lesz a Szent Pio Házban. Szeretettel hívják a kedves híveket ezen ünneplésre!

Szeptember 23-án, szerdán este a szentmise után lesz a Lektorok évadnyitó találkozója a plébánián.

Szeptember 27-én, jövő vasárnap, a fél 10 órás szentmise tanévnyitó szentmise lesz. Mivel Szentírás vasárnapja a perselyezés a Katolikus Magyar Bibliatársulat javára történik.

Közeledik egyházközségünk búcsúja. Ebben az évben október 1-jén, csütörtökön délután 17,00 órakor lesz az ünnepi búcsús szentmise. Ezt megelőzi egy három napos lelkigyakorlat (triduum). A megszentelt élet évében ferences, pálos, piarista és jezsuita szerzetes atyák vezetik ünnepléseinket hétfő, kedden és szerdán este 18,30 órától. Szeptember 28-án Kovács Csaba, fr. Antal OFM ferences testvér Székelyudvarhelyről, szeptember 29-én, kedden Balla Péter, Barnabás OSPPE pálos atya Hargitafürdőről, valamint szeptember 30-án, szerdán Sárközi Sándor OSchP piarista atya Csíkszeredából tartják a lelkigyakorlatos szentmiséket. A búcsús szentmise ünnepi szónoka Jakabos Barnabás SJ jezsuita atya Marosvásárhelyről. Egyházközségünk búcsújára készülve hívjuk meg rokonainkat, akikhez az esztendő folyamán búcsúra szoktunk járni.

Megköszönjük mindazok segítségét, akik a ministráns ruhák mosásával, vasalásával hozzájárultak búcsús ünneplésünk előkészületeihez.

Közösségünk gyászolja Bokor Bélát a Nicolae Bălcescu 58/84 szám alól, elhunyt 56 évesen, temetése csütörtökön délután 3 órakor volt a Szent Miklós-hegyi temetőben, valamint Gergely Borbálát a Győzelem 39/1 szám alól, elhunyt 84 évesen, temetése csütörtökön délután 4 órakor volt a Szent Miklós-hegyi temetőben. Őket és gyászoló hozzátartozóikat foglaljuk imáinkba.

Heti szentmise szándékok:

szeptember 20. Vasárnap 9,30

18,30
 + Kinda Dénes – 7 éves évf.,
    Menyhárt és Rózsika
 + Tóth László – 12 éves megemlékezés
szeptember 22. Kedd 8,00  + Sándor Mária Piroska
    – 6 hetes szentmise
szeptember 23. Szerda  18,30  + Vargyas Zoltán
szeptember 24. Csütörtök 8,00  + József, Erzsébet és József
szeptember 25. Péntek 18,30  + Sántha Lajos Miklós
    – 2 éves megemlékezés
szeptember 26. Szombat 16,00

17,00

18,30
    Ifj. Góc Lajos és Miklós Noémi Csilla
    szentségi házassága
    Birtalan Boróka Katalin és Jakab László
    szentségi házassága
 + Fancsali Mihály és Magda

 

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése
2015. szeptember 13-án, évközi 24. vasárnap

Szeptember 14-vel elkezdődik a tanév. Egyházközségünkben szeptember 22-től kezdődnek a plébániai hittanórák és a bérmálási felkészítők. Szeretettel várjuk a gyermekeket és fiatalokat! Szeretettel kérjük a szülőket, hogy segítsék és figyeljék gyermekeiknek a plébániai hittanórán és a vasárnapi szentmisén való részvételét. Tartsák meg a kereszteléskor ünnepélyesen tett ígéretet gyermekük vallásos nevelésére vonatkozóan.

A héten a missziós csoport tagjai kézbesítették az Egyházközségi Értesítőket, valamint fiataljaink az hittanórai és bérmálási felkészítői meghívókat – órarendekkel együtt. Isten fizesse a kézbesítők és a szerkesztők munkáját! Órarendet igényelni a sekrestyében, vagy a plébánia irodájában lehet.

Közeledik egyházközségünk búcsúja. Ebben az évben október 1-jén, csütörtökön délután 17,00 órakor lesz az ünnepi búcsús szentmise. Ezt megelőzi egy három napos lelkigyakorlat (triduum). A megszentelt élet évében ferences, pálos, piarista és jezsuita szerzetes atyák vezetik ünnepléseinket.

Közösségünk gyászolja Csiki Juliannát az Ifjúság 4/6 szám alól, elhunyt 89 évesen, temetése szerdán délután 3 órakor volt a Szent Miklós-hegyi temetőben.

Szeretettel ajánljuk figyelmükbe a kijáratnál megvásárolható heti keresztény sajtótermékeket.

Heti szentmise szándékok:

szeptember 13. Vasárnap 9,30
18,30
 + Biró Ferenc és Anna
 + Barabás család elhunytjaiért
szeptember 15. Kedd 8,00  + Rózsafüzér Társulat elhunyt tagjaiért
szeptember 16. Szerda  18,30  + Gergely Albert és Joachim
szeptember 17. Csütörtök 8,00  + László Berta
szeptember 18. Péntek 18,30     Forrás Közösség tagjaiért
szeptember 19. Szombat 13,30


17,00

18,30
    Boldizsár Raymond és
    Groos Emese Zselyke
    szentségi házassága
    Pál Izabella Mária és Kis András
    szentségi házassága
    Ráduly Levente és Rácz Emese
    szentségi házassága