

Jövő héten is szeretettel várjuk a gyerekeket és fiatalokat a plébániai hittanórákra és a bérmálási felkészítőkre.
Kedden, február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe, Urunk bemutatása a templomban, 18,30 órától lesz ünnepi gyertyaszentelő szentmise. Az eddigi éveknek megfelelően lehet majd gyertyát vásárolni.
Ugyancsak február 2-án kedden lesz a Zsolozsmázó csoport havi találkozója az esti szentmise után a plébánián.
Február 3-án, szerdán, Szent Balázs püspök emléknapján, este 18,30 órától szentmise, melynek végén ünnepélyes Balázs-áldásban részesítünk minden jelenlévőt.
Ugyancsak február 3-án, szerdán lesz a Lektorok havi találkozója az esti szentmise után a plébánián.
Február 4-én, csütörtökön délelőtt lesz azágyhoz kötött, idős betegek meglátogatása és ellátása.
Február 5-én, elsőpénteken 18,30 órától szentmise, utána a fiatalok, majd a felnőttek szentségimádása következik.
Jövő vasárnap, február 7-én, farsang utolsó vasárnapja, főegyházmegyénkben az ifjúság vasárnapja. A szentmiséken gyűlt adományokat az ifjúsági munka valamint a Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség támogatására fordítjuk.
Február 7-én kezdődik a házasság hete. A három székelyudvarhelyi egyházközség program-sorozatot szervez, melyre szeretettel várjuk a házaspárok jelentkezését. Arra kérjük az érdeklődőket, hogy mielőbb iratkozzanak fel a plébánia irodájában vagy a sekrestyében. Részletes információkat a kijáratnál levő plakátról illetve az újságos asztalon található szórólapokról tudhatnak meg.
Szeretettel kérjük azokat a keresztény jegyespárokat, akik 2016 folyamán szándékoznak templomunkban és közösségünkben szentségi házasságot kötni, szíveskedjenek jelezni a plébánia hivatalban az időpont megbeszélése és rögzítése, valamint a szentségi házasságkötést megelőző jegyeskurzuson való részvétel miatt. Szeretettel várjuk a jegyesek jelentkezését.
Február 5-7 között feleségek és édesanyák számára tartanak lelkigyakorlatot a Szent Pio Lelkigyakorlatos Házban, Ilyés Erika segítőnővér vezetésével. A lelkigyakorlat témája: Határok minden irányban. Személyes és tárgyi határainkról lesz szó, előadás, elmélkedés, párbeszéd, játék keretében. Határokról a munka, beszéd, ima, időbeosztás terén is. Jelentkezési határidő: február 1.
2016-ban egyházközségünkben a bérmálás szentségét Pünkösd előtt egy héttel, május 8-án, vasárnap délután 5 órakor szolgáltatja ki Püspök Atyánk.
Január hónap utolsó vasárnapján hálát adunk az év első hónapjáért, a házszentelésekért, a harmadik ökumenikus imahétért, a két keresztelőért, minden befizetett egyházadóért és támogatásért.
Heti szentmise szándékok:
| január 31. | Évk. 4. vas. | 9,30 18,30 |
+ Bartalis Ottilia – 5 éves megemlékezés + Jakab Béla |
| február 2. | Kedd | 18,30 | Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe |
| február 3. | Szerda | 18,30 | Lektor Közösség tagjaiért |
| február 4. | Csütörtök | 8,00 | + Szász család elhunytjaiért |
| február 5. | Péntek | 18,30 | Mária Légió tagjaiért |
| február 6. | Szombat | 18,30 | + Tófalvi Előd |
Istennek legyen hála a harmadik ökumenikus imahétért, amelyet Székelyudvarhelyen a Bethlen-negyedben megszerveztünk. Megköszönjük a híveknek a kitartó részvételt, akik hűségesen elkísértek templomról templomra, felekezetre való tekintet nélkül. Minden találkozás közös kegyelmi alkalom volt, ami hisszük, hogy hozzájárul egymáshoz való közeledésünkhöz és hitünkben való megerősödésünkhöz. Istennek és egymásnak legyen hála és köszönet!
Jövő héten is szeretettel várjuk a gyerekeket és fiatalokat a plébániai hittanórákra és a bérmálási felkészítőkre.
Elkészült az Egyházközségi Értesítő januári száma. Az elmúlt héten a missziós csoport tagjai kézbesítették családjainknak. Isten fizesse a szerkesztők, valamint a kézbesítők munkáját!
Szeretettel kérjük azokat a keresztény jegyespárokat, akik 2016 folyamán szándékoznak templomunkban és közösségünkben szentségi házasságot kötni, szíveskedjenek jelezni a plébánia hivatalban az időpont megbeszélése és rögzítése, valamint a szentségi házasságkötést megelőző jegyeskurzuson való részvétel miatt. Szeretettel várjuk a jegyesek jelentkezését.
Február 5-7 között feleségek és édesanyák számára tartanak lelkigyakorlatot a Szent Pio Lelkigyakorlatos Házban, Ilyés Erika segítőnővér vezetésével. A lelkigyakorlat témája: Határok minden irányban. Személyes és tárgyi határainkról lesz szó, előadás, elmélkedés, párbeszéd, játék keretében. Határokról a munka, beszéd, ima, időbeosztás terén is. Jelentkezési határidő: február 1.
Heti szentmise szándékok:
| január 24. | Évk. 3. vas. | 9,30 18,30 |
+ Lukács és Tóth családok elhunytjaiért + Jakab Klaudia |
| január 26. | Kedd | 8,00 | + Lajos család elhunytjaiért |
| január 27. | Szerda | 18,30 | + Lakatos család elhunytjaiért |
| január 28. | Csütörtök | 8,00 | + Ambrus Izabella, József és a család elhunyt tagjaiért |
| január 29. | Péntek | 18,30 | + István és Albert |
| január 30. | Szombat | 18,30 | + Domokos |

Január 18-tól folytatódnak a plébániai hittanórák és bérmálási felkészítők a megszokott beosztás szerint.
Jövő héten, január 18-24 között ökumenikus imahét a Bethlen negyedben. Hétfőn a református templomban, igehirdető: Rüsz Domokos unitárius lelkipásztor. Kedden az unitárius templomban, igehirdető: Tamás Barna római katolikus ifjúsági lelkész. Szerdán a Kis Szent Teréz római katolikus templomban, igehirdető: dr. Bekő István református lelkipásztor. Csütörtökön a református templomban, igehirdető: dr. Botár Gábor római katolikus plébános. Pénteken a Kis Szent Teréz római katolikus templomban, igehirdető: Rüsz Domokos unitárius lelkipásztor. Szombaton az unitárius templomban, igehirdető: dr. Bekő István református lelkipásztor. A tavaly is örültek híveink a közös programoknak, az újesztendőben is várjuk mindannyiukat! (szórólapok az újságos asztalon)
Szeretettel kérjük azokat a keresztény jegyespárokat, akik 2016 folyamán szándékoznak templomunkban és közösségünkben szentségi házasságot kötni, szíveskedjenek jelezni a plébánia hivatalban az időpont megbeszélése és rögzítése, valamint a szentségi házasságkötést megelőző jegyeskurzuson való részvétel miatt. Szeretettel várjuk a jegyesek jelentkezését.
Egyházközségünk gyászolja: Pakot Sándor Barnát, aki 34 évesen Szlovákiában munkahelyi balesetben hunyt el január 9-én. Székelyudvarhelyen a Győzelem utca 1/11 szám alatt lakott. Temetése kedden 15 órától lesz Szlovákiában. Megemlékező szentmise február 16-án, kedden reggel 8 órakor lesz. Őt és gyászoló hozzátartozóit foglaljuk imáinkba.
Heti szentmise szándékok:
| január 17. | Évk. 2. vas. | 9,30 18,30 |
+ Kelemen Molnár Albert – 10 éves megemlékezés + Cseke Vilmos és gyermekei |
| január 18. | Hétfő | 18,00 | Ökumenikus istentisztelet |
| január 19. | Kedd | 8,00 18,00 |
+ Tófalvi Erzsébet Ökumenikus istentisztelet |
| január 20. | Szerda | 18,00 | Ökumenikus istentisztelet |
| január 21. | Csütörtök | 8,00 18,00 |
+ Ilona, Domokos és Mihály Ökumenikus istentisztelet |
| január 22. | Péntek | 18,00 | Ökumenikus istentisztelet |
| január 23. | Szombat | 18,00 | Ökumenikus istentisztelet |