Jövő vasárnap, július 24-én, az ifjúsági szentmise után a Jakab Antal Keresztény Kör átadja a 2016. évi, papi személy részére szóló Jakab Antal-emlékdíjat, melyet idén posztumusz Nt. Dr. Botár Gábor plébános úr nyert el. A laudációt Ft. Kovács Sándor kanonok, főesperes-plébános tartja. A díjat átadja Ft. Dr. Vencser László, a Jakab Antal Keresztény Kör és a Jakab Antal-emlékdíj alapítója.
Július 30-án, szombaton 11 órától lesz egyházközségünk filiájában, Homoródremetén a Szt. Jakab-napi búcsú és orgonaszentelés. Reggel 8 órakor indulunk keresztaljával a Kis Szent Teréz templom elől. Istennek hála a héten elkészült a remetei templom új orgonája, amelyet az ünnepi szentmise keretében Ft. Kovács Sándor kanonok, főesperes-plébános fog megáldani. Ha bárki szeretne hozzájárulni az orgona építéséhez adományát szívesen fogadjuk.
A héten megérkezett főpásztorunk, Dr. Jakubinyi György érsek úr levele, melyben Tamás Barna ifjúsági főlelkészt kinevezte a Kis Szent Teréz Plébánia plébánosának, valamint meghagyta korábbi megbízatását, a Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség vezetését. A plébános munkáját ikertestvére, Tamás Huba homoródkarácsonyfalvi plébános fogja segíteni, aki részmunkaidőben plébániánk kisegítő lelkésze lesz.
Augusztus 29 és szeptember 3 között zarándoklatot szervezünk Medjugorjeba. Jelentkezési határidő július 20. További információkat a kijárati plakátról lehet olvasni és iratkozni a plébánia irodájában lehet.
Idén is megszervezi a Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség a CSIT-et, 2016. augusztus 16-20 között Csíksomlyón, a Szent István Kollégiumban. Várnak minden 14-30 év közötti fiatalt. Részleteket a kijárati plakátról, szórólapokról lehet megtudni; bejelentkezés és bővebb információk: www.csitinfo.ro honlapon.
A Babeș-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kara bentlakást és ösztöndíjat biztosít olyan Kolozsváron tanuló katolikus egyetemi hallgatóknak, akik bármilyen más szak mellett a teológia szakon is szívesen tanulnának. 30 megpályázható hely van. Bővebb információkat a Teológia Kar honlapján, vagy a plébánia irodájában kaphatnak.
Heti szentmise szándékok:
| július 17. | Évközi 16. vas. |
9,30 18,30 |
+ János és Hajnal + Barabás György |
| július 19. | Kedd | 8,00 | + Péter József – 1 éves megemlékezés |
| július 20. | Szerda | 18,30 | + Sebestyén András és Márta |
| július 21. | Csütörtök | 8,00 | + Rózsafüzér Társulat elhunyt tagjaiért |
| július 22. | Péntek | 18,30 | + Balázsy László és elhunyt családtagjaiért |
| július 23. | Szombat | 15,30 17,00 18,30 |
Gróff Tibor és Ilonka Laura szentségi házasságkötése Szász Szabina és Gergely János Imre szentségi házasságkötése + Andrási Ferenc – 3 éves megemlékezés |









