Istennek legyen hála dr. Kerekes László püspök atyáért, akit a csíksomlyói kegytemplomban a tegnap egyházmegyénk segédpüspökévé szenteltek. A jó Isten adjon neki lelki erőt, bölcsességet és egészséget felelősségteljes pásztori szolgálatához.
Pénteken szeptember hónap első pénteke, meglátogatjuk betegeinket. Az este fél 7-től kezdődő szentmise után a felnőttek vezetésével szentségimádást tartunk.
Templomunk felszentelésének 20. évfordulójára készülőben újraszínezzük a templom külső falait, kicseréljük a homlokzati bádogozást. A templomhajó festése máris elkészült, a torony és homlokzat színezését szerdára tervezzük befejezni.
Szombaton, szeptember 5-én a szombatfalvi Szent György Plébánián, a délután 5 órakor kezdődő szentmisét követően Simon Judit hármas könyvbemutatójára kerül sor. A szerzőt és a műveket Ft. Csintalan László nyugalmazott plébános méltatja. Szeretettel hívnak, várnak bennünket is.
A hónap utolsó vasárnapján hálát adunk a 11 keresztelőért. Isten jutalmazza meg bőségesen mindazokat, akik egyházi hozzájárulással betértek plébániánkra, illetve munkával, imával támogatták közösségünket.
Szeretettel ajánljuk figyelmükbe a kijáratnál megvásárolható sajtótermékeket.
Isten éltesse mindazokat, akik a jövő hét folyamán születésnapot, névnapot vagy házassági évfordulót ünnepelnek!









