A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése
2017. december 3. - Advent I. vasárnapja

Jövő héten is szeretettel várjuk a gyermekeket, fiatalokat a plébániai hittanórákra és bérmálkozási felkészítőkre.

Advent folyamán - szombat és vasárnap kivételével - minden nap roráté szentmisét végzünk: 5,20 rózsafüzér, 5,55 Úrangyala éneklés, 6,00 szentmise. 6,45-kor autóbusz áll mindazok rendelkezésére, akik a városközpontba igyekeznek. A szentmisék alatt szentgyónási lehetőség lesz, hogy megtisztult lélekkel készülhessünk Karácsony ünnepére.

Szerdán, december 6-án, a Szent Miklós templom búcsú ünnepe. Az ünnepi szentmise este 6 órától kezdődik.

December 8-án, pénteken Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatásának ünnepe. Reggel 6 órától róráté szentmise, este fél 7 órától ünnepi szentmise lesz templomunkba. Homoródremetében reggel 8 órától tartunk szentmisét.

Az adventi szent időben plébánia szinten megszervezzük a karácsonyi szeretetakciót. Tartós alapélelmiszereket és pénzadományokat gyűjtünk, melyeket az ünnepre továbbítunk a családoknak. Amennyiben pénzadományt szeretnének felajánlani, átadhatják azt plébániánk irodájában vagy betehetik az újságárus asztalon található perselybe.

Közösségünk gyászolja id. András Istvánt, aki a Függetlenség 43/5 szám alatt lakott és 72 éves korában hunyt el. Temetése kedden 3 órakor volt a Szent Miklós hegyi temetőben. Ugyanakkor gyászoljuk Gergely Annát, aki a Szabók 11/14 szám alatt lakott, és 71 éves korában hunyt el. Temetése szerdán 2 órakor volt a Szent Miklós hegyi temetőben.

Heti szentmise szándékok:

december 3. Advent I. vasárnapja 9,30
18,30
 + Gál Imre és Jusztina
 + Tamás Miklós
december 4. Hétfő 6,00  + id. Tárkány János
december 5. Kedd 6,00  + Vass Imre, Rozália, Pál
december 6. Szerda  6,00  + Csíki István (1 éves megemlékezés)
 – együtt imádkozunk
    a Lektor Közösség tagjaival
december 7. Csütörtök 6,00  – Papi és szerzetesi hivatásokért
december 8. Péntek  6,00  + András Béla
 – együtt imádkozunk
    a Rózsafüzér Társulat tagjaival
december 9. Szombat 18,30  + Lajos és Anna

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése
Krisztus Király vasárnapján - 2017. november 26.

Hálát adunk Istennek a múló egyházi évért, annak minden kegyelméért és megköszönjük a mai ünnepet, melyen egyházközségünk képviselő testülete, az egyháztanács megújította fogadalmát. Köszöntjük egyházközségünk új gondnokát, Bokor Zoltán urat és minden egyháztanácsost. Legyen szolgálatukon, életükön Isten áldása! Külön köszönet illeti Szélyes Áron gondnok urat, aki hosszú éveken át vállalt példás helytállás és becsületes munkavégzés után adja át a stafétát. Főpásztorunk köszönő soraival együtt fogadja őszinte jókívánságainkat: Isten éltesse sokáig erőben, egészségben!

Jövő héten is szeretettel várjuk a gyermekeket, fiatalokat a plébániai hittanórákra és bérmálkozási felkészítőkre.

Jövő vasárnaptól megkezdődik az adventi szent idő, a Karácsonyra való szent előkészület. Jövő szombaton este fél 7 órától az előesti szentmisén és a vasárnapi ifjúsági szentmisén ünnepélyesen meggyújtjuk az adventi koszorú első gyertyáját.

Advent folyamán - szombat és vasárnap kivételével - minden nap roráté szentmisét végzünk: 5,20 rózsafüzér, 5,55 Úrangyala éneklés, 6,00 szentmise. 6,45-kor autóbusz áll mindazok rendelkezésére, akik a városközpontba igyekeznek. A szentmisék alatt szentgyónási lehetőség lesz, hogy megtisztult lélekkel készülhessünk Karácsony ünnepére.

November hónap utolsó vasárnapján hálát adunk az 5 keresztelőért. Isten bőségesen jutalmazza meg mindazokat akik egyházi hozzájárulásukkal betértek plébániánkra, illetve munkával, imával, jelenléttel támogatták közösségünket.

Szeretettel ajánljuk figyelmükbe a kijáratnál megvásárolható heti keresztény sajtótermékeket.

Heti szentmise szándékok:

november 26. Krisztus Király vasárnapja 9,30

18,30
 + Gergely Gizella és Balázs
    
(1 éves megemlékezés)
 + János, András, Róza, János
november 28. Kedd 8,00  + István, Domokos, Róza
november 29. Szerda  18,30  + Mag Imre
november 30. Csütörtök 8,00  + id. János Géza és Ilona
december 1. Péntek  18,30  + Bencze Irén és László
 – együtt imádkozunk
    a Mária Légió tagjaival
december 2. Szombat 18,30  + Pál Imre (hathetes szentmise)

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése
évközi 33. vasárnap - 2017. november 19.

Jövő héten is szeretettel várjuk a gyermekeket, fiatalokat a plébániai hittanórákra és bérmálkozási felkészítőkre.

A tegnap, november 18-án, az előesti szentmise keretében ünnepeltük meg Árpád-házi Szent Erzsébetet. Az ő példáját, adakozó szeretetét követve ma egyházmegyénk minden templomában gyűjtést tartanak a hátrányos helyzetű gyermekek nevelését és oktatását támogatva. Az egyházmegyei Caritas kezdeményezését támogatva a mai persely-adományt mi is erre a célra ajánljuk fel. Támogatásukat, a rászorulók nevében is, szívből köszönjük.

Megjelent Egyházközségi Értesítőnk novemberi száma. A héten a missziós csoport tagjai kézbesítették az újságokat. Köszönjük a szerkesztők és a terjesztők szolgálatát.

A jövő vasárnap Krisztus Király ünnepe, egyházi évünk utolsó vasárnapja. Egyházközségünkben különleges ünnep, mert a 11,30 órától kezdődő szentmise keretében az egyháztanács megújítja fogadalmát.

Szeretettel ajánljuk figyelmükbe a kijáratnál megvásárolható heti keresztény sajtótermékeket.

Heti szentmise szándékok:

november 19. Évközi 33. vasárnap 9,30
18,30
 + Lőrincz Klára
 + Pál Erzsébet
november 21. Kedd 8,00  + ifj. és id. Péter Bálint
november 22. Szerda  18,30  + Nagy Kálmán és Erzsébet
november 23. Csütörtök 8,00  + Bíró Lajos és a Györgylőrincz családért
november 24. Péntek  18,30  + András Család szándékára
 – együtt imádkozunk
    a Zsolozsmás csoport tagjaival
november 25. Szombat 18,30  + Somorai Dénes és Teréz

 

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése
évközi 32. vasárnap - 2017. november 12.

Jövő héten is szeretettel várjuk a gyermekeket, fiatalokat a plébániai hittanórákra és bérmálkozási felkészítőkre.

Csütörtökön, november 16-án, este hat órától plébániánk nagytermében szülőértekezletet tartunk az elsőáldozásra készülő gyermekek szüleinek. Hét órától ugyanott a bérmálkozásra készülők szüleivel tartunk megbeszélést.

Szombaton, november 18-án, Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepének előestéjén az este 6,30-kor kezdődő szentmise keretében tartjuk a hagyományos kenyér- és rózsaszentelést.

Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepe kapcsán főegyházmegyei Caritas szervezetünk idén is gyűjtést szervez. Ez alaklommal a hátrányos helyzetű gyermekek nevelését és oktatását szeretnénk támogatni. Így a jövő vasárnapi persely-adományokat erre a célra fogjuk felajánlani. Támogatásukat, a rászorulók nevében is, szívből köszönjük.

Szeretettel ajánljuk figyelmükbe a kijáratnál megvásárolható heti keresztény sajtótermékeket.

Heti szentmise szándékok:

november 12. Évközi 32. vasárnap 9,30
18,30
 + Dobai Sándor, Gizella és Erzsébet
 + Csiki Zoltán, Julianna, és Ildikó
november 14. Kedd 8,00  + Tókos Anna és Simon Antal
november 15. Szerda  18,30  + Id. és Ifj. Nyisztor Albert
november 16. Csütörtök 8,00  + Lilla Karola
november 17. Péntek  18,30  + Lőrincz István és Regina
 – együtt imádkozunk
    a Forrás közösség tagjaival
november 18. Szombat 18,30  + Bíró Tibor (13 éves megemlékezés)

 

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése
évközi 31. vasárnap - 2017. november 5.

Jövő héten is szeretettel várjuk a gyermekeket, fiatalokat a plébániai hittanórákra és bérmálkozási felkészítőkre.

November 10-én, pénteken, az esti 6,30-as szentmise után kerül sor a fiatalok szentségimádására. A bérmálkozásra készülőket is nagy szeretettel várjuk.

November 17-19. között házasok számára szerveznek lelkigyakorlatot a Szent Pio Házban: Kommunikáció és konfliktuskezelés a házasságban címmel. Meghívottak: Dr. Gorove László és felesége, Kriszta Budapestről. A programra előzetes bejelentkezés szükséges, melyet péntekig, november 10-ig lehet megtenni. Bővebb információkat a kijáratnál elhelyezett plakáton találhatnak.

Szeretettel ajánljuk figyelmükbe a kijáratnál megvásárolható heti keresztény sajtótermékeket.

Heti szentmise szándékok:

november 5. Évközi 31. vasárnap 9,30
18,30
 + Fancsali és Simó család elhunytjaiért
 + Hadnagy Imre
november 7. Kedd 8,00  + Kovács és Nyisztor család elhunytjaiért
november 8. Szerda  18,30  + Balázs és Bereczki család elhunytjaiért
 – együtt imádkozunk
    a Lektor közösség tagjaival
november 9. Csütörtök 8,00  + Deák György
november 10. Péntek  18,30  + Xántusz Ágoston
 – együtt imádkozunk
    a Rózsafüzér Társulat tagjaival
november 11. Szombat 18,30  + Andacs Rita (1 éves megemlékezés)