A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése
2018. július 29-én, évközi XVII. vasárnap

Július hónap utolsó vasárnapján hálát adunk a 7 szentségi házasságért, 11 keresztelőért, a battonyai strandtáborért, minden befizetett egyházadóért és az egyházközségért végzett minden imádságért.

Augusztus hónap folyamán a plébánia irodája rövidített programmal tart nyitva: hétfőn, szerdán, és csütörtökön 9-13 óráig, kedden és pénteken 14-18 óráig.

Augusztus 3-án elsőpéntek, meglátogatjuk betegeinket. Az este 6,30 órától kezdődő szentmise után a felnőttek vezetésével szentségimádást tartunk.

Szeretettel bátorítjuk és hívjuk a fiatalokat a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozóra, mely augusztus 14-18. között kerül megrendezésre. Még lehet jelentkezni. Bővebb információkat a rendezvény honlapján találtok: www.csit.fif.ma.

Közösségünk gyászolja: id. Kovács Bélát, a Győzelem utca 23/18 szám alól, aki  89 éves korában hunyt el. Temetése szombaton 3 órától volt a Szent Miklós hegyi temetőben.

Szeretettel ajánljuk figyelmükbe a kijáratnál megvásárolható heti keresztény sajtótermékeket.

Isten éltesse mindazokat, akik jövő hét folyamán születésnapot, névnapot vagy házassági évfordulót ünnepelnek.

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése
2018. július 22-én, évközi XVI. vasárnap

Jövő szombaton, július 28-án, 10,30 órától lesz egyházközségünk filiájában, Homoródremetén a Szt. Jakab napi búcsú. A gyalogos zarándokok reggel 6 órakor indulnak templomunk elől.

250 éves jubileumára - közösségi összefogásból - megújult a kadicsfalvi templom. A búcsúra és a templom-megáldás ünnepére három napos lelkigyakorlattal készül az egyházközség, amelyre nagy szeretettel várnak bennünket is. A lelkigyakorlatos szentmisék csütörtöktől szombatig este 7 órától kezdődnek. Az ünneplésbe egyházközségünk is bekapcsolódik, így csütörtökön a Jubilate kórus, pénteken a Hálaluja zenekar fogja a zenei szolgálatot végezni. A búcsús szentmise jövő vasárnap, július 29-én 12,30 órakor kezdődik.

Jövő vasárnap a Gyulafehérvári Caritas egyházmegyei gyűjtést szervez a Kovászna megyei árvízkárosultak megsegítésére. A vasárnapi persely adományaikat erre a célra fogjuk felajánlani. Támogatásukat a rászorulók nevében is köszönjük.

Szeretettel bátorítjuk és hívjuk a fiatalokat a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozóra, mely augusztus 14-18. között kerül megrendezésre. Még lehet jelentkezni. Bővebb információkat a rendezvény honlapján találtok: www.csit.fif.ma.

Szeretettel ajánljuk figyelmükbe a kijáratnál megvásárolható heti keresztény sajtótermékeket.

Isten éltesse mindazokat, akik jövő hét folyamán születésnapot, névnapot vagy házassági évfordulót ünnepelnek.

július 22. Évközi XVI. vasárnap
9,30
18,30
 + Kenyeres Géza
 + Gergely Sándor
július 24. Kedd 8,00  + Szándékra
július 25. Szerda  18,30  + Balázs János és Rozália
július 26. Csütörtök 8,00  + Székely Domokos és Zoltán
július 27. Péntek 18,30  + Sebestyén Márton Lujza
július 28. Szombat 18,30  – Egyed Attila és Tófalvi Réka
    szentségi házasságkötése

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése
2018. július 15-én, évközi XV. vasárnap

Július 28-án, szombaton 10,30 órától lesz egyházközségünk filiájában, Homoródremetén a Szt. Jakab - napi búcsú

Szeretettel ajánljuk figyelmükbe a kijáratnál megvásárolható heti keresztény sajtótermékeket.

Isten éltesse mindazokat, akik jövő hét folyamán születésnapot, névnapot vagy házassági évfordulót ünnepelnek.

július 15. Évközi XV. vasárnap
9,30
18,30
 + Szőcs Sándor
 + Pál Dénes, Erzsébet és András
július 17. Kedd 8,00  + Fábián Edit
július 18. Szerda  18,30  + Pál Imre
július 19. Csütörtök 8,00  + Imre és Ilona
július 20. Péntek 18,30  + Stefán Emma
 + Kovács Gáspár
július 21. Szombat 18,30  + Hadnagy Lajos és Rebeka,
    Gálfi Dénes és Veronika

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése
2018. július 8-án, évközi XIV. vasárnap

Ma (vasárnap) este 9 óra körül érkeznek haza a battonyai strand-táborból egyházközségünk gyermekei és fiataljai. Hálát adunk Istennek és megköszönjük jótevőinknek, valamint az imaháttért biztosítóknak támogatásukat. Isten fizesse!

Július 13 és 15 között egy nagyszerű lelkigyakorlatra kerül sor a városi sportcsarnokban, melyet a horvát Mijo Barada tart. Még lehet jelentkezni. A lelkigyakorlat rávilágít arra, hogy milyen következményeket hagy a bűn, a különböző pogány szertartások, az Isten-ellenes rendszerek egy térségben, a lakóhelyen és megtanít arra, hogy miként imádkozhatunk mindezek feloldásáért, új áldások kiáradásáért. A lelkigyakorlat péntek reggeltől vasárnap este 6 óráig tart. További részleteket a 0745-289306 telefonszámon lehet megtudni.

Akik az elmúlt évi jövedelmi adójuk két százalékát plébániánknak ajánlották fel, és nálunk adták le nyilatkozatukat, személyre szóló levelet kaptak vagy kapnak az állami adóhatóságtól. Ne ijedjenek meg! Önöknek nem kell semmit tenniük. A hatóság csupán feladatát végzi, - a visszaélések elkerülése végett - értesíti az adófizetőket mielőtt átutalná plébániánknak az összeget.

Isten éltesse mindazokat, akik jövő hét folyamán születésnapot, névnapot vagy házassági évfordulót ünnepelnek.

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése
2018. július 1-én, évközi XIII. vasárnap

Megjelent Egyházközségi Értesítőnk júniusi száma. A héten a missziós csoport tagjai eljuttatják a kedves hívek postaládáiba. Isten fizesse a szerkesztők és a terjesztők szolgálatát.

Ma este 11 órakor indulunk Battonyára a hittanosok és ifisek nyári táborába. A gyülekező este fél 11-kor lesz a templom melletti parkolóban. Szeretettel kérjük önöket, kísérjenek imáikkal.

Pénteken július 6-án elsőpéntek, meglátogatjuk betegeinket. Az este 6,30 órától kezdődő szentmise után a felnőttek vezetésével szentségimádást tartunk.

Plébániánk irodája a jövő hét folyamán rövidített programmal tart nyitva: hétfőn, szerdán és csütörtökön délelőtt 9 és 13 óra-, valamint kedden és pénteken 14 és 18 óra között.

Szeretettel ajánljuk figyelmükbe a kijáratnál megvásárolható heti keresztény sajtótermékeket.

Isten éltesse mindazokat, akik jövő hét folyamán születésnapot, névnapot vagy házassági évfordulót ünnepelnek.

július 1. Évközi XIII. vasárnap
9,30
18,30
 + Kolozsi Géza (1 éves megemlékezés)
 + János, Gáspár, Margaretta
július 3. Kedd 8,00  + Miklós Antal és Erzsébet
július 4. Szerda  18,30  + id. Bálint Kálmán
 – együtt imádkozunk
    a Lektor Közösség tagjaival
július 5. Csütörtök 8,00  + Hadnagy Domokos és Teréz
július 6. Péntek 18,30     Papi és szerzetesi hivatásokért
 – együtt imádkozunk
    a Mária Légió tagjaival
július 7. Szombat 18,30  + id. Moldovai Miklós