Jövő héten is szeretettel várjuk a gyerekeket és fiatalokat a plébániai hittanórákra, illetve bérmálkozási felkészítőkre.
Kedden, március 6-án templomunk örökös szentségimádási napja, melyet reggel 9 órától szentségkitétellel kezdünk és este 6,30 órától ünnepi záró szentmisével és szentségi áldással fejezünk be. Reggeltől du. 3 óráig egyéni csendes szentségimádási lehetőség lesz, 3 órától a gyermekek, 5 órától pedig a fiatalok szervezett szentségimádási órája lesz.
Csütörtökön, március 8-án este 6,30-tól keresztúti ájtatosságot tartunk a fiatalok vezetésével.
Pénteken, március 9-én reggel 9 órától kezdődik a bérmálásra készülő fiatalok lelki napja a plébánián. Kérjük a bérmálkozókat valamennyien vegyenek részt a lelki napon.
Jövő vasárnap az este 6,30 órától kezdődő ifjúsági szentmise keretében a bérmálásra készülő fiatalok ünnepélyes hitvallást tesznek.
Szeretnénk újabb önkénteseket bevonni a missziós csoportba. Öt személy jelentkezését várjuk, akik vállalják, hogy néhány tömbházba, postaládába havi rendszerességgel elviszik az egyházközségi értesítőt. Bátorítjuk mindazokat, akik szeretik közösségünket, egyházunkat, vállaljanak részt a sajtóapostolkodásban. Jelentkezni plébániánk irodájában lehet.
Szeretnénk ebben az évben egyházközségi nyilvántartásunkat frissíteni, naprakésszé tenni, ezért munkatársainkkal családlátogatásba kezdünk. Az év folyamán meglátogatjuk azokat a híveket, akikkel nincs élő kapcsolatunk, illetve nem találkoztunk házszentelés alkalmával.
Szeretettel ajánljuk figyelmükbe a kijáratnál megvásárolható heti keresztény sajtótermékeket.
Heti szentmise szándékok:
| március 4. | Nagyböjt III. vasárnapja | 9,30 18,30 |
+ Domokos Jolán és Gyurka János + Zsombori László + Kolozsi Géza |
| március 6. | Kedd | – Örökös Szentségimádási Nap | |
| március 7. | Szerda | 18,30 | + Veress Lajos, Gizella, Lajos – együtt imádkozunk a Lektor Közösség tagjaival |
| március 8. | Csütörtök | 8,00 | + Barabás Mihály (3 éves megemlékezés) |
| március 9. | Péntek | 18,30 | + Bálint Domokos |
| március 10. | Szombat | 18,30 | + Bota Sándor és Schmitz Csaba |









