Istennek legyen hála, a szervezőknek, munkatársainknak köszönet a szépkorúak zarándoklatáért.
Jövő héten is szeretettel várjuk a gyermekeket és fiatalokat a plébániai hittanórákra, ifjúsági alkalmakra.
Csütörtökön, november 15-én, este hét órától plébániánk nagytermében szülőértekezletet tartunk az elsőáldozásra készülő gyermekek szülei számára.
November 16-18. között házasok számára szerveznek lelkigyakorlatot a Szent Pio Házban: Négy évszak, Kapcsolatápolás a házasságban címmel. Meghívottak: Dr. Gorove László és felesége Budapestről. A programra előzetes bejelentkezés szükséges, melyet keddig, november 13-ig lehet megtenni. Bővebb információkat a kijáratnál elhelyezett plakáton találhatnak.
Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepe kapcsán főegyházmegyei Caritas szervezetünk idén is gyűjtést szervez. Ez alaklommal a szervezet idősek idős testvéreink számára szervezett programjait szeretnénk támogatni. Így a jövő vasárnapi persely-adományokat erre a célra fogjuk felajánlani. Támogatásukat, szépkorú testvéreink nevében előre is szívből köszönjük.
Egyházközségünk gyászolja Tamás Győző Györgyöt az Építők 4/12 szám alól. Elhunyt 58 éves korában. Temetése nov. 7-én, pénteken 14 órától volt a Bethlenfalvi temetőben. Őt és gyászoló hozzátartozóit hordozzuk imáinkba!
Isten éltesse mindazokat, akik jövő hét folyamán születésnapot, névnapot vagy házassági évfordulót ünnepelnek!
| november 11. | Évközi XXXII. vasárnap | 9,30 18,30 |
+ Sándor, Gizella, Erzsébet + Id. Hegyi Dénes (16 éves megemlékezés) |
| november 13. | Kedd | 8,00 | + Simó és Fancsali családok elhunytjaiért |
| november 14. | Szerda | 18,30 | + Id. és Ifj. Nyisztor Albert |
| november 15. | Csütörtök | 8,00 | + Kovács és Nyisztor családok elhunytjaiért |
| november 16. | Péntek | 18,30 | + Bereczki és Balázs családok elhunytjaiért – Együtt imádkozunk a Mária légió elhunyt tagjaiért |
| november 17. | Szombat | 18,30 | + Bíró Tibor |









