Jövő héten is szeretettel várjuk a gyermekeket és a fiatalokat a plébániai hittan- és ifjúsági órákra, a 11. osztályosokat a szerda este hat órától kezdődő bérmálkozási felkészítőre.
Jövő héten két szolidaritási akció is lesz, amit a kedves hívek figyelmébe ajánlunk.
Az élelmezés világnapjána helyi Vöröskereszt idén is élelmiszergyűjtő akciót szervez a nagycsaládosok számára. A kezdeményezők sorait közöljük: „Felhívással fordulunk minden együttérző emberhez, hogy ezen a napon adományozzanak élelmiszert a nagycsaládosoknak. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján elfogadunk gyerekjátékokat, gyerek könyveket is, de kérjük, ez alkalommal ne hozzanak ruhaneműket. Előre is Isten fizesse adományaikat!” - A gyűjtés helyszínei: hétfőtől péntekig a két Merkúr Áruházban, pénteken 10-16 óráig a Márton Áron Téren és a Kis Szent Teréz Plébánián. - Az adományok átadására pénteken du. 4 órakor kerül sor plébániánkon. Ekkor fogja a Szent József Nagycsaládosok Egyesülete átvenni és a szervezet tagjai között szétosztani az adományokat.
Pénteken sor kerül a másik jótékonysági akcióra is. A Gyulafehérvári Caritas az elmúlt évekhez hasonlóan idén is megszervezi az Egymillió csillag a szegényekért szolidaritási akciót. Pénteken este 6 órára szeretettel várnak bennünket a Bethlen-negyedi parkba, a Dávid Ferenc térre, ahol meggyújthatunk egy-egy gyertyát és átadhatjuk pénzadományainkat. Felajánlásainkkal idén a nélkülöző gyermekeket segíthetjük. A begyűlt összegből téli lábbeliket vásárolnak az udvarhelyszéki nappali foglalkoztatóba járó gyermekek számára.
Nagy ünnep lesz templomunkban szombaton, október 15-én du. 5 órától. Egyházközségünk kórusának huszadik születésnapját ünnepeljük. 5 órától hálaadó szentmisét végzünk a főesperes úr celebrálásával, 6 órától pedig ünnepi hangversenyre kerül sor. Fellép: a Balázs Ferenc Vegyeskar, az Alla Berve Vegyeskar, a Szt. Miklós Plébánia és a Szombatfalvi Plébánia kórusai, valamint a házigazdák, templomunk Iubilate Deo kórusa. Mindenkit nagy szeretettel várunk.
Egyházközségünk gyászolja Tamás Katalint a Függetlenség 46/2 szám alól. Elhunyt 68 évesen. Temetése csütörtökön volt Szent Miklós hegyi temetőben. Őt és gyászoló hozzátartozóit hordozzuk imáinkban.
Isten éltesse mindazokat, akik a jövő hét folyamán ünneplik névnapjukat, születésnapjukat vagy házassági évfordulójukat!









