A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése,
2023. szeptember 17. - Évközi 24. vasárnap

A héten elkezdjük a plébániai hittanórákat. Szeretettel várjuk a gyermekeket, fiatalokat a plébániai hittanórákra, közösségi alkalmakra.

Tisztelettel kérjük a szülőket, hogy segítsék és figyeljék gyermekeiknek a plébánia hittanórán és a vasárnapi szentmisén való részvételét, tartsák meg a kereszteléskor ünnepélyesen tett ígéretet gyermekük vallásos nevelésére vonatkozóan.

Szerdán, szept. 20-án elkezdjük ez elsőáldozási és bérmálkozási felkészítőket. A harmadikosokat 4 órára, a tizenegyedikeseket 6 órára várjuk a plébániára.

Jövő szombaton, szept. 23-án CSALÁDI NAPOT, egész napos programot szervezünk Homoródremetén, melyre közösségünk valamennyi tagját nagy szeretettel várjuk. A program 10 órakor kezdődik. A kijutást mindenkinek magánúton kell megoldania. Ne felejtsenek el magukkal réteges öltözetet és egy kis ennivalót hozni. Az ebédről a plébánia gondoskodik.

Változatos programmal készülünk, melyben lesz játék, előadás, beszélgetés, családi vetélkedő, ügyességi verseny, énekszó és hálaadó szentmise. A gyermekeket és a fiatalokat külön programmal várjuk. Kérünk, szólítsák és hívják meg barátaikat, szomszédaikat!

Jövő vasárnap Szentírás vasárnapja. Arra kérjük a kedves híveket, hozzák magukkal Szentírásukat, hogy a szentmise keretében megáldhassuk azokat. A szentmise előtt a templomudvarban kedvezményes áron lehet majd Szentírást vásárolni. A jövő vasárnapi ünnep megszervezését a Lektor Közösség vállalta.

Isten éltesse mindazokat, akik a jövő hét folyamán ünneplik névnapjukat, születésnapjukat vagy házassági évfordulójukat!

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése,
2023. szeptember 10. - Évközi 23. vasárnap

Holnap kezdődik az iskola. Minden diáknak, tanítónak és tanárnak áldást kérünk tanévére, életére.

Jövő vasárnap szeretettel várjuk az iskolás gyermekeket, valamint szüleiket, tanítóikat, tanáraikat a fél 10-től kezdődő tanévnyitó szentmisére. A gyermekeket arra bátorítjuk, hozzák el iskolástáskáikat benne a legfontosabb dolgaikkal. A szentmise végén áldásban részesítünk minden diákot és pedagógust.

A plébániai hittanórákat a tanévnyitó szentmise után, vagyis a következő héten fogjuk elkezdeni, melyre nagy szeretettel várunk minden iskoláskorú gyermeket. Tisztelettel kérjük a szülőket, segítsék és figyeljék gyermekeiknek a plébániai hittanórán és a vasárnapi szentmisén való részvételét. Tartsák meg a kereszteléskor ünnepélyesen tett ígéretet gyermekük vallásos nevelésére vonatkozóan!

A 11. osztályt kezdő fiatalok figyelmébe. Szeptember 20-án elkezdjük a bérmálkozási felkészítőt. Mindazok számára, akik plébániánk területén laknak és nyilvántartásunkban szerepeltek meghívó levelet küldtünk, de azokra is gondolunk, akikhez ilyen úton nem ért el a hír és a mi plébániánkon szeretnének felkészülni a bérmálkozásra. Plébániánk facebook oldalán megtalálják a hivatkozást, amire kattintva bejelentkezhetnek. Kérjük a kedves híveket, hogy ha rokonságukban vagy szomszédságukban tudnak 11. osztályt kezdő katolikus fiatalról, szóljanak neki, le ne maradjanak, ugyanis a felkészítő elkezdése után nem fogunk jelentkezőket elfogadni.

Idén is megszervezzük a családi napot Homoródremetén. A programra szeptember 23-án, szombaton kerül sor. Részletekkel jövő vasárnap jelentkezünk.

Isten éltesse mindazokat, akik a jövő hét folyamán ünneplik névnapjukat, születésnapjukat, házassági évfordulójukat!

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése,
2023. augusztus 20. - Évközi 20. vasárnap
Szent István király ünnepe

Kedden, augusztus 22-én, Szűz Mária Királynő ünnepe. Ekkor tartják a Szent Pio Lelkigyakorlatos Ház és a Mária Rádió kápolna búcsúját. Az ünnepi szentmise du. 5 órától kezdődik. Mindenkit szeretettel várnak!

Egyházközségünk gyászolja Szente Terézt a Kisköved utca 24/13 szám alól. Elhunyt 77 évesen. Temetése szombaton volt a Szent Miklós hegyi temetőben. Őt és gyászoló hozzátartozóit hordozzuk imáinkban.

Isten éltesse mindazokat, akik a jövő hét folyamán ünneplik névnapjukat, születésnapjukat, házassági évfordulójukat!

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése,
2023. augusztus 13. - Évközi 19. vasárnap

Kedden, aug. 15-én Nagyboldogasszony ünnepe, Szűz Mária menybevételének napja. Templomunkba az ünnepi szentmise este fél 7-től kezdődik. Ezen a napon nem lesz irodaszolgálat plébániánkon.

Kedden kezdődik a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó. Közösségünkből több fiatal részt vesz. Imádkozzunk értük és a rendezvény sikeréért!

Jövő vasárnap, aug. 20., Szent István király ünnepe. Nemzeti ünnepünkön megemlékezünk államalapító királyunkról.

Egyházközségünk gyászolja Novák Károlyt a Céhek 15/1 szám alól. Elhunyt 47 éves korában. Temetése csütörtökön volt a Szent Miklós hegyi temetőben. Őt és gyászoló hozzátartozóit hordozzuk imádságunkban.

Isten éltesse mindazokat, akik a jövő hét folyamán ünneplik névnapjukat, születésnapjukat, házassági évfordulójukat!

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése,
2023. július 30. - Évközi 17. vasárnap

Péntek a hónap első pénteke. Az esti szentmise után a szokásos módon szentségimádást tartunk.

Jövő vasárnap Urunk Színeváltozásának ünnepe lesz.

Július hónap utolsó vasárnapján hálát adunk a 11 keresztelőért és a 8 szentségi házasságkötésért. Isten bőségesen jutalmazza meg mindazokat, akik imával, munkával, jelenléttel támogatták közösségünket, illetve egyházi hozzájárulásukkal betértek plébániánkra.

Egyházközségünk gyászolja Szente Ernőt a Kisköved utca 10/19 szám alól. Elhunyt 72 évesen. Temetése kedden volt a Szent Miklós hegyi temetőben. És gyászoljuk Major-Veres Dénest az Építők utca 1A/7 szám alól. Elhunyt 66 évesen. Temetése szerdán volt szintén a Szent Miklós hegyi temetőben. Őket és gyászoló hozzátartozóikat hordozzuk imáinkban.

Isten éltesse mindazokat, akik a jövő hét folyamán ünneplik névnapjukat, születésnapjukat vagy házassági évfordulójukat!