A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése
2016. november 27-én, Advent I. vasárnapja

Megköszönjük a mai perselyadományokat, amelyet az idős és beteg testvéreinket segítő otthoni beteggondozó szolgálat támogatására ajánlunk fel a Gyulafehérvári Caritas-nak.

Kedden szeretettel várjuk hittanórára az I-II. osztályosokat. Szerdán és csütörtökön, az iskolai szabad napokhoz igazodva, elmaradnak a hittanórák.

Advent folyamán, szombat és vasárnap kivételével minden nap róráté szentmisét tartunk: 5,20 Rózsafüzért imádkozunk, 5,55 elénekeljük az Úrangyalát és 6 órakor kezdjük a szentmisét. 6,45-kor autóbusz áll mindazok rendelkezésére, akik a városközpontba igyekeznek munkába vagy iskolába. A szentmisék alatt szentgyónási lehetőség lesz.

Az Adventi szent időben plébániai szinten megszervezzük a karácsonyi szeretetakciót. Tartós alapélelmiszereket és pénzadományokat gyűjtünk, melyeket az ünnepre továbbítunk családoknak. Amennyiben pénzadományt szeretnének felajánlani, átadhatják plébániánk irodájában vagy beletehetik az újságárus asztalon található perselybe.

Pénteken elsőpéntek, meglátogatjuk betegeinket. Este 18,30-tól a felnőttek vezetésével szentségimádást tartunk.

Az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület és a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye „Várom az Urat” címmel adventi keresztény zenefesztivált szervez, szombaton, december 3-án 16 órától a Stúdió Mozi dísztermében. A fellépők között lesz egyházközségünk Hálaluja ének zenekara. Mindenkit szeretettel várunk.

November 30. és december 1. állami ünnepek. Plébániánk irodája 9 és 13 óra között tart nyitva.

Heti szentmise szándékok:

november 27. Advent I. vas 9,30
18,30
 + Kulcsár Erzsébet
 + Székely Áron
november 28. Hétfő 6,00  + Bencze Irén - 1 éves megemlékezés
november 29. Kedd 6,00  + Árpád, Enikő, Juliánna és Sarolta
november 30. Szerda 6,00  + Ábrahám András
december 1. Csütörtök 6,00  + id. János Géza és Ilona
december 2. Péntek 6,00  + Márton család elhunytjaiért
december 3. Szombat 18,30  + Ilona, András, Pál

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése
2016. november 20-án, évközi 34. vasárnap,
Krisztus király ünnepe

Jövő héten is szeretettel várjuk az I-VIII. osztályosokat a plébániai hittanórákra.

A Gyulafehérvári Főegyházmegyei Caritas felhívásra idén is megszervezzük a Szent Erzsébet gyűjtést, amit ebben az esztendőben az idős és beteg testvéreinket segítő otthoni beteggondozó szolgálat támogatására fognak fordítani. A jövő vasárnapi persely adományt erre a célra fogjuk felajánlani.

Jövő vasárnaptól megkezdődik az adventi szent idő, a Karácsonyra való szent előkészület. Jövő szombaton este fél 7 órától az előesti szentmisén, és a vasárnapi ifjúsági szentmisén ünnepélyesen meggyújtjuk az adventi koszorú első gyertyáját.

Advent folyamán, szombat és vasárnap kivételével minden nap róráté szentmisét tartunk: 5,20 Rózsafüzér, 5,55 Úrangyala éneklés, 6,00 szentmise. 6,45-kor autóbusz áll rendelkezésére mindazoknak, akik a városközpontba igyekeznek munkába vagy iskolába. A szentmisék alatt szentgyónási lehetőség lesz, hogy tiszta lélekkel készülhessünk Karácsony ünnepére.

Az Adventi szent időben plébániai szinten megszervezzük a karácsonyi szeretetakciót. Tartós alapélelmiszereket és pénzadományokat gyűjtünk, melyeket az ünnepre továbbítunk családoknak.

Pénteken, november 25-én, délután 5 órától dr. Jitianu Liviu, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem adjunktusa „Az iszlám – a béke vallása?” címmel tart előadást a Művelődési Ház koncerttermében.

Heti szentmise szándékok:

november 20. Évközi 34.
vas.
9,30
18,30
 + Lőrincz Klára - 1 éves megemlékezés
 + ifj. és id. Péter Bálint
november 22. Kedd 8,00  + Tófalvi Julianna - 30 éves megemlékezés
november 23. Szerda 18,30  + Zsolozsmás csoport tagjaiért
november 24. Csütörtök 8,00  + id. Bokor Árpád
november 25. Péntek 18,30  + László Szilveszter
november 26. Szombat 18,30  + Bálint András és László

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése
2016. november 13-án, évközi 33. vasárnap

Jövő héten is szeretettel várjuk az I-VIII osztályosokat, a plébániai hittanórákra.

Férjek és édesapák hétvégéje Isten a hétköznapjaimban címmel november 18-20-a között lelkigyakorlatot vezet Székelyudvarhelyen, a Szent Pio Lelkigyakorlatos Házban Simon András budapesti grafikusművész, négygyermekes édesapa. Hívjuk a férjeket, édesapákat, hogy együtt erőt merítve és növekedve, szeretteik körében, a mindennapok forgatagában is megélhessék és kiteljesíthessék azt, amit az Isten róluk álmodott. Jelentkezni lehet a Szent Pio Lelkigyakorlatos Háznál, vagy telefonon, a 0755-489743-as telefonszámon november 14-ig.

A Székelyudvarhelyi Magyar-Örmény Kulturális Egyesület Örmény estet  szervez, 2016. nov. 18-án. A rendezvény magyar-örmény katolikus szentmisével kezdődik du. 5 órától a Ferences templomban, amit történelmi, kulturális előadások követnek du. 6 órától a Polgármesteri Hivatal Szent István termében.

November 19-én, szombaton, Árpád-házi Szent Erzsébet napja. Az esti szentmise keretében kenyér és rózsaszentelés lesz.

November 17-én, csütörtökön este 7 órától a plébánia nagytermében szülőértekezletet tartunk az elsőáldozásra készülő gyermekek szüleinek.

Jövő vasárnap, november 20-án Krisztus Király főünnepe, az egyházi év utolsó vasárnapja.

Közösségünk gyászolja özv. Kalapács Erzsébetet, a Kisköved 8/8 szám alól, elhunyt 86 évesen, temetése szerdán volt a Szent Miklós-hegyi temetőben. Valamint id. Gyuri Ferencet, a Nicolae Bălcescu 56 szám alól, elhunyt 62 évesen, temetése szerdán volt a Szent Miklós-hegyi temetőben.

Heti szentmise szándékok:

november 13. Évközi 33.
vas.
9,30
18,30
 + Gergely Lukács, Marcella, és Erzsébet
 + Hegyi Dénes - 14 éves
     megemlékezés
november 15. Kedd 8,00  + Horváth, Nyisztor és Kovács
    család elhunytjaiért
november 16. Szerda 18,30  + Veress Lajos, Gizella és Lajos
november 17. Csütörtök 8,00  + Lukács Gergely - 6 hetes szentmise
november 18. Péntek 18,30  + Forrás Közösség tagjaiért
november 19. Szombat 16,00

18,30
    Kacsó Erika és Sebők László
    házasságkötése
 + Bíró Tibor - 12 éves megemlékezés

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése
2016. november 6-án, évközi 32. vasárnap

Jövő héten is szeretettel várjuk az I-VIII osztályosokat a plébániai hittanórákra.

Egy nagyszerű programot ajánlunk a házaspárok figyelmébe. November 11-13. között a Szent Pio Lelkigyakorlatos Házban egy budapesti ötgyermekes házaspár, a Gorove család „Házasok hétvégéje” címmel tart előadás sorozatot. A programot a következőképpen ajánlják: „A házasélet, annak mindennapi buktatói és örömei, problémái, és azok megoldási lehetőségei lesznek kibeszélve, elemezve, és ami a legjobb, konkrét továbblépési, megoldási ötleteket is kapunk.” Jelentkezni november 7-ig lehet a Szent Pio Lelkigyakorlatos Házban.

A férjek és édesapák figyelmébe alánjuk a következő programot. November 18-20. között a Szent Pio Lelkigyakorlatos Házban lelkigyakorlatot tart Simon András budapesti grafikusművész, négygyermekes édesapa. A programot a következő sorokkal ajánlják: „Hívjuk a férjeket, édesapákat, hogy erőt merítve és növekedve, a mindennapok forgatagában is megélhessék és kiteljesíthessék azt, amit az Isten róluk álmodott.” Jelentkezni november 14-ig lehet a Szent Pio Lelkigyakorlatos Házban.

Közösségünk gyászolja Andacs Ritát az Ifjúság 5/16 szám alól. Temetése szombaton délután 3 órakor volt a Szent Miklós-hegyi temetőben, valamint id. Szabó Sándort a Mórum 1/15 szám alól, temetése hétfőn délután 3 órától lesz a Szent Miklós hegyi temetőben. Őket és gyászoló hozzátartozóikat foglaljuk imáinkba.

Heti szentmise szándékok:

november 6. Évközi 32.
vas.
9,30
18,30
 + Dobai Sándor, Gizella és Erzsébet
 + id. Gergely Imre
november 8. Kedd 8,00  + Fancsali és Simó család elhunytjaiért
november 9. Szerda 18,30  + Fancsali Ilona - 6 hetes szentmise
november 10. Csütörtök 8,00  + Csiki Zoltán és Julianna
november 11. Péntek 18,30  + Györgylőrincz Imre, Anna, Vencel, László
november 12. Szombat 18,30  + Kiss Edit és Hegyi Vilma

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése
2016. október 30-án, évközi 31. vasárnap

Jövő héten az I-IV. osztályosok vakáción lesznek, ezért számukra a plébánián is szünetel a hittanóra. Az V-VIII. osztályosokat viszont szeretettel várjuk a plébániára a megszokott órarend szerint.

November 1-én, kedden Mindenszentek napja, ünnepi szentmise reggel 8 órától lesz.

Homoródremetében 11 órakor lesz megemlékező szentmise a temetőben.

November 2-án, szerdán, Halottak napja, az esti 6,30 órás szentmise keretében megemlékezünk mindazokról, akik egyházközségünkben az elmúlt év folyamán hunytak el. A szentmise keretében felolvassuk az elhunytak nevét, és külön gyertyát gyújtunk értük. Mivel egyházközségünknek nincs külön temetője, így emlékezünk elhunytjainkra.

November 1-8. között teljes búcsút nyerhetünk elhunytjaink részére, ha meglátogatunk egy temetőt vagy templomot, ezzel a szándékkal szentmisén veszünk részt, szentáldozáshoz járulunk, és a Szentatya szándékára elimádkozzuk a Hiszekegyet, Miatyánkot és Dicsőséget.

November 3-án, elsőpéntek, meglátogatjuk betegeinket. Az esti 6,30 órás szentmise után lesz a fiatalok majd felnőttek szentségimádása.

Október hónap utolsó vasárnapján hálát adunk a templomunkban megünnepelt 15. búcsú ünnepért, a 4 szentségi házasságkötésért, 7 keresztelőért. Isten jutalmazza meg bőségesen mindazokat, akik egyházi hozzájárulásukkal betértek plébániánkra, illetve munkával, imával, jelenléttel támogatták közösségünket.

A szépkorúak kirándulására hétfő délig még lehet iratkozni. Az indulás szombaton reggel 9 órakor lesz. A templomban találkozunk, ott fogjuk elmondani az indulással és az utazással kapcsolatos információkat. Az utazók végleges névsorát is ott fogjuk felolvasni, ezért arra kérünk mindenkit, előre ne szálljon fel az autóbuszra. Közös imádság és áldás után lesz az indulás.

Heti szentmise szándékok:

október 30. Évközi 31.
vas.
9,30
18,30
 + Pálfi Sándor és Anna
 + Sorbán Lóránt és Ildikó
november 1. Kedd 8,00      Mindenszentek ünnepe
november 2. Szerda 18,30      Halottak napja
november 3. Csütörtök 8,00  + János, Gáspár, Margit
november 4. Péntek 18,30  + Mária Légió elhunyt tagjaiért
november 5. Szombat 18,30  + Árpád, Enikő, Julianna, Ildikó