A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése,
2019. szeptember 22-én, évközi 25. vasárnap

Elkezdődtek a plébániai hittanórák. Jövő héten is szeretettel várjuk a gyermekeket és a fiatalokat a plébániai hittan- és ifjúsági órákra. Tisztelettel kérjük a szülőket, szorgalmazzák gyermekeiknek a plébánia hittanórán és a vasárnapi szentmisén való részvételét. A bérmálkozásra jelentkezőket szerdán este 6 órára várjuk plébániánk nagytermébe.

Szeretettel hívjuk és várjuk a gyermekeket és fiatalokat ministrálni, szolgálni az oltár körül. Minden ministránst és ministrálni vágyót hívunk a jövő szombaton délelőtt 10 órától tartandó ministráns-felkészítőre a templomba.

Hétfőn, szeptember 23-án délután 5 órától búcsús szentmise lesz a szombatfalvi Szent Pio Ház kápolnájában.

Jövő vasárnap Szentírás vasárnapja. Arra kérjük a kedves híveket, hozzák magukkal Szentírásukat, hogy a szentmise keretében megáldhassuk azokat. A szentmise előtt a templomudvarban kedvezményes áron lehet Szentírást vásárolni. A jövő vasárnapi ünnep megszervezését a Lektor Közösség vállalta.

Közeledik egyházközségünk búcsúja. Az ünnepi szentmisét kedden, október 1-én du. 5 órától tartjuk, melynek szónoka Veress Zoltán székelyudvarhelyi származású, jelenleg Magyarországon szolgáló plébános lesz. A búcsú kegyelmeinek befogadására szeretnénk lelkünket is előkészíteni, ezért az ünnepet megelőzően háromnapos lelkigyakorlatot tartunk. A lelkigyakorlat meghívott szónoka Csintalan László kanonok. A szentmisék szombat, vasárnap és hétfőn este fél 7-től kezdődnek.

Elkészült az egyházközségi értesítő szeptemberi száma. A héten a missziós csoport tagjai kézbesítették. Isten fizesse a szerkesztők és terjesztők szolgálatát.

Örömünkre szolgál, hogy szeptember 28. és október 6. között a Mária Rádió élőben közvetíti templomunkból a szentmiséket.

Egyházközségünk gyászolja Ambrus Attilát a Függetlenség 57/17 szám alól. Elhunyt 79 éves korában. Temetése szerdán volt a Szent Miklós-hegyi temetőben.  Őt és gyászoló hozzátartozóit foglaljuk imáinkba!

Isten éltesse mindazokat, akik jövő hét folyamán születésnapot, névnapot vagy házassági évfordulót ünnepelnek!

 

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése,
2019. szeptember 15-én, évközi 24. vasárnap

Jövő héten kezdődnek a plébániai hittanórák. Szeretettel várjuk a gyermekeket! Tisztelettel kérjük a szülőket, hogy segítsék és figyeljék gyermekeiknek a plébánia hittanórán és a vasárnapi szentmisén való részvételét, tartsák meg a kereszteléskor ünnepélyesen tett ígéretet gyermekük vallásos nevelésére vonatkozóan.

Felhívjuk a figyelmet, hogy 2020 tavaszán egyházközségünkben bérmálás lesz. Az egyházmegyénkben érvényben levő gyakorlat szerint a bérmálás szentségét 16-17 éves, azaz X-XI. osztályos fiatalok számára szolgáltatja ki a főpásztor. Ennek feltétele a bérmálási felkészítőn és a vasárnapi szentmisén való rendszeres részvétel. A bérmálkozásra jelentkezőket megbeszélésre hívjuk szeptember 17-én, kedden du. 5 órára plébániánk nagytermébe.

Szeretettel hívjuk és várjuk a gyermekeket és fiatalokat ministrálni, szolgálni az oltár körül. Minden ministránst és ministrálni vágyót várunk jövő szombaton délelőtt 10 órára a templomba. Bíztatunk benneteket, gyertek bátran!

Jövő vasárnap a fél 10 órás szentmise tanévnyitó szentmise lesz. Szeretettel várunk minden iskoláskorú gyermeket és fiatalt szüleikkel együtt.

A házaspárok figyelmébe ajánlunk a szept. 20-22. között Csíksomlyón szervezett Házaspárok lelki hétvégéjét. Részletekért és a bejelentkezéshez keressék fel a www.csalad.ro honlapot.

A Gyulafehérvári Főegyházmegye családpasztorációs munkacsoportja szeptember 27-29 között lelkigyakorlatot szervez nők, édesanyák, nagymamák részére a Szent Pio Lelkigyakorlatos házban. A lelkigyakorlat segítséget nyújt a résztvevőknek, hogy a hit erejéből bátorságot merítsenek hivatásuk Istennek tetsző megéléséhez és a mindennapok kihívásaihoz. A programra szeptember 23-ig lehet bejelentkezni. Bővebb információkat a kijáratnál elhelyezett plakáton találhatnak.

Isten éltesse mindazokat, akik jövő hét folyamán születésnapot, névnapot vagy házassági évfordulót ünnepelnek!

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése,
2019. szeptember 8-án, évközi 23. vasárnap

Hétfőn kezdődik az iskola. A plébániai hittanórákat egy hét múlva, szeptember 17-én kezdjük, melyre nagy szeretettel várunk minden iskoláskorú gyermeket. Tisztelettel kérjük a szülőket, segítsék és figyeljék gyermekeiknek a plébániai hittanórán és a vasárnapi szentmisén való részvételét. Tartsák meg a kereszteléskor ünnepélyesen tett ígéretet gyermekük vallásos nevelésére vonatkozóan.

A plébániai tanévnyitó-szentmisét két hét múlva, szeptember 22-én, 9,30-tól fogjuk megtartani. Szeretettel várunk minden iskoláskorú gyermeket és fiatalt szüleikkel együtt.

A házaspárok figyelmébe ajánlunk a szept. 20-22. között Csíksomlyón szervezett Házaspárok lelki hétvégéjét. A program célja, hogy a házastársak újra egymásra találjanak, és Istenben feltöltődve, megerősödve vállalják a házasság küldetését, hogy a szerelmükben fogant álmaikat megvalósíthassák, házas- és családi életüket még szebbé, még értelmesebbé, gyümölcsözőbbé alakíthassák. Részletekért és a bejelentkezéshez keressék fel a www.csalad.ro honlapot.

Bibliodráma csoport indul szept. 25-én, szerdán a Szombatfalvi Plébánia közösségi házában. A csoportot Ilyés Zsolt katolikus pap és Sógor Gyöngyvér református vallástanárnő vezetik. Szeretettel várják azok jelentkezését, akik szeretnék a csoportos foglalkozások során jobban megismerni a Szentírás történetein keresztül Istent és önmagukat. Jelentkezni szept. 10-ig lehet a csoport vezetőinél. Elérhetőségeiket megtalálják a hirdetőtáblán. (Ilyés Zsolt: 0747221172 és Sógor Gyöngyvér: 0745506474.)

Isten éltesse mindazokat, akik jövő hét folyamán születésnapot, névnapot vagy házassági évfordulót ünnepelnek!

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése,
2019. szeptember 1-én, évközi 22. vasárnap

Pénteken, szeptember 6-án a hónap első pénteke, meglátogatjuk betegeinket. Az esti fél 7 órás szentmise után a felnőttek vezetésével szentségimádást tartunk.

Szombaton, szeptember 7-én a Családpasztorációs Központ zarándoklatot szervez családok részére a Fitód-Csíksomlyó útvonalon. Részleteket a www.csalad.ro honlapon találnak. A programra szeptember 3-ig lehet bejelentkezni.

Jövő vasárnap Kisboldogasszony ünnepe. Városunk máriás lelkületű csoportjai idén is megszervezik az Élő Rózsafüzér Zarándoklatot, melyet felajánlunk városunk lakóiért és családjainkért. A zarándokok reggel 9 órakor indulnak a Jézus-kápolnától, érintik a város valamennyi katolikus templomát, majd délután 4 órától végigjárják a Székely Kálváriát. A zarándoklat a délután 5 órától kezdődő búcsús szentmisével fejeződik be az Ugron kápolnánál. Bátorítjuk a kedves híveket, kapcsolódjanak be a zarándoklatba.

Bibliodráma csoport indul szept. 25-én, szerdán a Szombatfalvi Plébánia közösségi házában. A csoportot Ilyés Zsolt katolikus pap és Sógor Gyöngyvér református vallástanárnő vezetik. Szeretettel várják azok jelentkezését, akik szeretnék a csoportos foglalkozások során jobban megismerni a Szentírás történetein keresztül Istent és önmagukat. Jelentkezni szept. 10-ig lehet a csoport vezetőinél. Elérhetőségeiket megtalálják a hirdetőtáblán. (Ilyés Zsolt: 0747221172 és Sógor Gyöngyvér: 0745506474.)

Isten éltesse mindazokat, akik jövő hét folyamán születésnapot, névnapot vagy házassági évfordulót ünnepelnek!

 

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése,
2019. augusztus 25-én, évközi 21. vasárnap

Megjelent Egyházközségi Értesítőnk június, július, augusztusi összevont száma. A héten a missziós csoport tagjai eljuttatták a kedves hívek postaládáiba. Isten fizesse a szerkesztők és a terjesztők szolgálatát.

Augusztus hónap utolsó vasárnapján hálát adunk a 8 szentségi házasságkötésért, a 11 keresztelőért, ministránstáborért, a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozóért, minden befizetett egyházadóért és az egyházközségért végzett minden imádságért.

Szeptember 7-én a Családpasztorációs Központ zarándoklatot szervez családok részére a Fitód-Csíksomlyó útvonalon. Részleteket a www.csalad.ro honlapon találnak. A programra szeptember 3-ig lehet bejelentkezni.

Szeretettel ajánljuk figyelmükbe a kijáratnál megvásárolható heti keresztény sajtótermékeket!

Isten éltesse mindazokat, akik jövő hét folyamán születésnapot, névnapot vagy házassági évfordulót ünnepelnek.