Istennek legyen hála, megértük ezt a napot is! Mától megnyílt a lehetőség a szentmiséken való részvételre. Tisztelettel kérjük azonban a kedves híveket a járványügyi előírások betartására. A szentmisén résztvevőket, hogy viseljenek maszkot és – azok kivételével, akik egy háztartásban élnek – tartsák be egymás közt a 1,5 m távolságot.
A korlátozások ideje alatt templomunkban felújítási munkálatok folytak: a belső tereket kimeszeltük, a márvány padlózatot felcsiszoltuk, a liturgikus bútorzatot és a padokat újrafestettük, az orgona oromdíszeit megaranyoztattuk. Folyamatban van a templombejárat felújítása, a padok és a liturgikus bútorzat kárpitozása. Sajnos közösségileg még nem használhatjuk templomunkat, de nagyon reméljük, hogy mihamarabb eljön a nap, amikor újra betöltheti közös imádságunk és énekünk Isten házát.
A jövő heti liturgikus programmal kapcsolatosan a következőket közöljük. Nyilvános szentmisét kizárólag a templomon kívül tarthatunk. Erre az esti időpontok a legalkalmasabbak. Így szerdán, pénteken és szombaton – valamint a héten, kivételesen csütörtökön, Urunk menybemenetelének ünnepén, – a fél héttől kezdődő szentmisékre várjuk szeretettel a kedves híveket. A keddi szentmisét reggel nyolc órától zárt ajtók mögött fogjuk végezni. A korlátozások teljes feloldásáig a szentmiséket és az azt megelőző rózsafüzért, illetve májusi ájtatosságot egyházközségünk facebook oldalán élőben közvetítjük.
Érsek atyánk erre az időszakra vonatkozóan kéri: „A templomok napközben legyenek nyitva, hogy a hívek egyénileg is imádkozhassanak.” Főpásztorunk felhívására a héten, hétfőtől péntekig templomunk délelőtt 9 és 12, valamint délután 3 és 6 óra között nyitva lesz azok számára, akik a kihelyezett Oltáriszentség előtt szeretnének egy kis időt imádságban tölteni. Kérjük a kedves híveket, éljenek ezzel a lehetőséggel, végezzenek Szentség-látogatást.
Hálásan köszönjük mindazoknak, akik a jövedelmük utáni adó felajánlható részét plébániánknak ajándékozták. Az elmúlt években sokan éltek ezzel a lehetőséggel, mi pedig biztos forrásként számíthattunk rá közösségi programjaink finanszírozásában. Ezúton is hálásan köszönjük mindenki nagylelkűségét: Isten fizesse! A héten a kormány június 30-ig hosszabbította a nyilatkozatok leadási határidejét. Adó-felajánlási formanyomtatványt találnak a kijáratnál, valamint plébániánk irodájában, de letölthetik egyházközségünk honlapjáról is. Tisztelettel kérjük, hogy a kitöltött nyomtatványokat juttassák el plébániánk irodájába.
Isten éltesse mindazokat, akik a jövő hét folyamán születésnapot, névnapot vagy házassági évfordulót ünnepelnek!









