Istennek legyen hála, munkatársainknak köszönet egyházközségünk és templomunk szép búcsúünnepéért.
Szeretettel várjuk a gyermekeket és a fiatalokat a hittanórákra, ifjúsági alkalmakra, elsőáldozói és bérmálkozói felkészítőre. Kérjük a szülőket, hogy szorgalmazzák gyermekeik plébániai hittanórán és a vasárnapi szentmisén való részvételét.
Október a rózsafüzér hónapja. Templomunkban minden szentmise előtt elimádkozzuk a rózsafüzért. Bátorítunk mindenkit, hogy kapcsolódjanak be a közös imádságba és otthon is imádkozza a rózsafüzért.
Idén is megszervezzük a szépkorúak kirándulását-zarándoklatát. A programra október 18-án, szombaton kerül sor, melyre szeretettel várjuk nyugdíjas híveink jelentkezését. Úti célunk Marosvásárhely, ahol a teljes búcsú elnyerésnek szándékával meglátogatjuk a Keresztelő Szent János templomot, amely a jubileumi évben a főpásztor által kijelölt zarándokhely, majd a város nevezetességeit: a Kultúrpalotát, a Vásárhelyi Várat, a II. Rákóczi Ferenc Líceumot, valamint a jezsuita atyákat, akiknek templomában szentmisét mutatunk be. A zarándoklatra péntekig, okt. 10-ig lehet jegyet váltani plébániánk irodájában. A belépőket is tartalmazó jegy ára 100 lej.
Október 16-19 között lelkigyakorlatra hívjuk a szenvedély-betegeket és hozzátartozóikat. A programra, aminek a Szent Pio Lelkigyakorlatos Ház ad otthont előzetes bejelentkezés szükséges, amit péntekig, október 10-ig lehet megtenni. Bővebb információkat a kifüggesztett plakáton találnak.
Isten éltesse a születésnapot, névnapot és házassági évfordulót ünneplőket!









