A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése,
2024. február 11. - Évközi VI. vasárnap

Főegyházmegyénkben ifjúság vasárnapja van. A szentmiséken gyűlt adományokat az ifjúsági munka valamint az ifjúsági lelkészség támogatására fordítjuk. Isten fizesse adományaikat!

A mai nappal kezdetét veszi a Házasság Hete, melyre városunk plébániái programsorozattal készültek. Bővebb információkat a kijáratnál kifüggesztett plakáton, illetve facebook oldalunkon találnak.

A hittanos gyermekeket és fiatalokat szeretettel várjuk jövő héten a megszokott időpontban a hittanórákra, ifjúsági alkalmakra, bérmálkozói felkészítőre.

Szerdán hamvazószerda, elkezdődik a nagyböjti szent idő. A hamvazás szertartásával egybekötött ünnepi szentmisét este fél 7-től tarjuk. Hamvazószerda szigorú böjti nap, nagyböjt péntekein pedig a hústól való megtartóztatás kötelező. Dicséretes azonban, ha a kötelező előírásokon túl minden keresztény több önmegtagadást, lemondást vállal. Ajánlatos, hogy a családok és kisközösségek együtt imádkozzák a keresztúti ájtatosságot.

Nagyböjt csütörtöki napjain este fél 7-től közösségileg is elvégezzük a keresztutat. Ez alkalommal a Mária Légió tagjai fogják az elmélkedéseket tartani. Mindenkit szeretettel várunk!

A bejelentkezett párokat szeretettel várjuk a jegyes-kurzusra csütörtök este 7 órára a plébániára.

Jövő vasárnap, február 18-án az szentmiséket néhai Botár Gábor plébánosúr lelke üdvéért ajánljuk fel halálának nyolcadik évfordulója alkalmából.

Az Egyházmegyei Családpasztorációs Iroda lelki hétvégét szervez férjek, édesapák részére Csíksomlyón március 1-3. között. A jelentkezéssel és programmal kapcsolatosan a bejáratnál elhelyezett plakáton találnak információkat.

Isten éltesse mindazokat, akik jövő hét folyamán születésnapot, névnapot vagy házassági évfordulót ünnepelnek!

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése,
2024. február 4. - Évközi V. vasárnap

A hittanos gyermekeket és fiatalokat szeretettel várjuk jövő héten a megszokott időpontban a hittanórákra, ifjúsági alkalmakra, bérmálkozói felkészítőre.

Jövő szombaton betegek világnapjának előestéje. Az este fél  héttől kezdődő szentmise keretében kiszolgáltatjuk a betegek szentségét. A szentmise előtt és alatt gyónási lehetőség lesz. A betegek szentségben azok a kegyelem állapotában lévő katolikus hívek részesülhetnek, akik valamilyen testi vagy lelki betegségben szenvednek.

Elkezdődött a jegyes-kurzus. A bejelentkezett párokat szeretettel várjuk csütörtök este 7 órára a plébániára.

Jövő pénteken az esti szentmise után ifjúsági szentségimádást tartunk, amire szeretettel várunk mindenkit, különösképpen a fiatalokat.

Jövő vasárnap egyházmegyénkben ifjúság vasárnapja lesz. A szentmisén gyűlt adományokat az ifjúsági lelkészség támogatásra fogjuk felajánlani.

Előre hirdetjük, hogy – febr. 11-18. között – sor kerül a Házasság Hete programsorozatára. A részletes programot jövő vasárnap ismertetjük. Addig is figyelmükbe ajánljuk a kijáratnál kifüggesztett plakátot, melyet közösségünk facebook oldalán is megosztottunk.

Egyházközségünk gyászolja Ilyés Kingát a Győzelem utca 8/5 szám alól. Elhunyt 47 évesen. Temetése csütörtökön volt a Szent Miklós hegyi temetőben. Gyászoljuk id. Nyisztor Csabát a Függetlenség 72/10 szám alól. Elhunyt 62 évesen. Temetése pénteken volt a bethlenfalvi temetőben. És gyászoljuk Szabó Annamáriát az Építők 9/2 szám alól. Elhunyt 83 évesen. Temetése kedden lesz az unitárius temetőben. Őket és gyászoló hozzátartozóikat hordozzuk imáinkban.

Isten éltesse mindazokat, akik jövő hét folyamán születésnapot, névnapot vagy házassági évfordulót ünnepelnek!

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése,
2024. január 28. - Évközi IV. vasárnap

Istennek legyen hála az ökumenikus imahét kegyelmeiért. Hálásan köszönet mindazoknak, akik bekapcsolódtak az imaalkalmakba.

A hittanos gyermekeket és fiatalokat szeretettel várjuk jövő héten a megszokott időpontban a hittanórákra, ifjúsági alkalmakra, bérmálkozói felkészítőre.

Pénteken, február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe, az Úr Jézus templomban való bemutatásának emléknapja, egyben február hónap első pénteke. Meglátogatjuk betegeinket.

Az ünnepi szentmise este fél 7-től kezdődik, melynek keretében a rózsafüzér-társulatok tagjai megújítják elköteleződésüket, vagyis ígéretet tesznek, hogy a következő esztendőben a rózsafüzér rendszeres imádkozásával életüket és közösségünket megszentelik. Arra kérjük őket, hozzák magukkal rózsafüzérüket a szentmisére. Hagyomány szerint a szentmise elején megáldjuk a kedves hívek gyertyáit, mécseseit. Gyertyát vásárolhatnak szentmise előtt az újságos asztalnál.

Szombaton szent Balázs püspök és vértanú emléknapja. Az este fél 7-kor kezdődő szentmise végén Balázs-áldásban részesítjük a jelenlevőket.

Egyházközségünk gyászolja Balázs Sándort a Verőfény 1/14 szám alól. Elhunyt 79 évesen. Temetése szerdán volt a Szent Miklós-hegyi temetőben. Őt és gyászoló hozzátartozóit hordozzuk imáinkban!

Január hónap utolsó vasárnapján hálát adunk a három keresztelőért. Isten bőségesen jutalmazza meg mindazokat, akik imával, munkával, jelenléttel támogatták közösségünket, illetve egyházi hozzájárulásukkal betértek plébániánkra.

Isten éltesse mindazokat, akik jövő hét folyamán születésnapot, névnapot vagy házassági évfordulót ünnepelnek!

 

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése,
2024. január 21. - Isten igéje vasárnapja

Jövő héten is szeretettel várjuk a gyermekeket és a fiatalokat a plébániai hittanórákra. Az iskolai szabadnap apropóján, szerdán a III. és IV. osztályosok hittanórái elmaradnak.

A jegyespárokat, akik idén szándékoznak szentségi házasságot kötni, kérjük, hogy péntekig (jan. 26.) jelentkezzenek plébániánk irodájában az időpont egyeztetése és a jegyes-kurzuson való részvétel megbeszélése érdekében.

Jövő héten ökumenikus imahetet tartunk a Bethlen-negyedi keresztény testvéregyházakkal. Az imaalkalmak minden este 6 órától kezdődnek a következő sorrendben: hétfőn a mi templomunkban, kedden a református-, szerdán az unitárius templomban, csütörtökön ismét nálunk, majd pénteken a református-, végül szombaton az unitárius templomban. Mindenkit szeretettel várunk! Bővebb információt a kijáratnál található plakáton találnak.

Az imahét alkalmai nem befolyásolják a hét miserendjét. A szentmisék a megszokott időpontokban lesznek.

Isten éltesse mindazokat, akik jövő hét folyamán születésnapot, névnapot vagy házassági évfordulót ünnepelnek!

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése,
2024. január 14. - Évközi II. vasárnap

A héten elkezdődnek a plébániai hittanórák. Szeretettel várjuk a gyermekeket és fiatalokat a megszokott időpontban a hittanórákra, ifjúsági alkalmakra, bérmálkozói felkészítőre.

A jegyespárokat, akik idén szándékoznak szentségi házasságot kötni, tisztelettel kérjük, hogy január 26-ig jelentkezzenek plébániánk irodájában az időpont egyeztetése és a jegyes-kurzuson való részvétel megbeszélése ügyében.

Jövő vasárnap kezdődik az imahét a keresztények egységéért. A Bethlen-negyedi református és unitárius testvér-egyházakkal fogjuk megünnepelni. A programot a jövő vasárnap fogjuk meghirdetni.

Egyházközségünk gyászolja Máthé Lászlót a Verőfény 1/9 szám alól. Elhunyt 78 évesen. Temetése csütörtökön volt a Szent Miklós hegyi temetőben. Gyászoljuk Sándor Antalt az Építők 15/20 szám alól. 71 éves volt. És gyászoljuk Gábor Gyulát a Verőfény utca 8/6 szám alól. Elhunyt 72 évesen. Mindkettőjük temetése pénteken volt a Szent Miklós hegyi temetőben. Őket és gyászoló hozzátartozóikat hordozzuk imáinkban.

Isten éltesse mindazokat, akik jövő hét folyamán születésnapot, névnapot vagy házassági évfordulót ünnepelnek!