A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése,
2019. július 28-án, évközi 17. vasárnap

Istennek legyen hála a homoródremetei búcsúért. Szívből köszönjük a gyalogos zarándokoknak, hogy egyházközségünket képviselve részt vettek az ünnepen. Isten fizesse a jótevők segítségét, áldozatát!

Július hónap utolsó vasárnapján hálát adunk a 4 szentségi házasságkötésért, a 10 keresztelőért, a battonyai strandtáborért, a ministránstáborért, homoródremetei búcsúért, minden befizetett egyházadóért és az egyházközségért végzett minden imádságért.

Augusztus 2-án elsőpéntek, meglátogatjuk betegeinket. Az este 6,30 órától kezdődő szentmise után a felnőttek vezetésével szentségimádást tartunk.

Szeretettel bátorítjuk és hívjuk a fiatalokat a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozóra, mely augusztus 13-17. között kerül megrendezésre. Még lehet jelentkezni. Bővebb információkat a rendezvény honlapján találtok: csit.fif.ma

Isten éltesse mindazokat, akik jövő hét folyamán születésnapot, névnapot vagy házassági évfordulót ünnepelnek!

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése,
2019. július 21-én, évközi 16. vasárnap

Hálát adunk az elmúlt héten Szelterszfürdőn megtartott ministránstáborért. Szívből köszönjük ez alaklommal is Fábián Editke tanárnő gyerekek és fiatalok között végzett áldásos szolgálatát. Isten fizesse! És legyen köszönet a fiataloknak is, akik segítettek a tábor levezetésében.

Jövő szombaton, július 27-én 11 órától kezdődik Homoródremetén a Szt. Jakab napi búcsús szentmise. A gyalogos zarándokok reggel 6,30-kor indulnak templomunk elől.

Szeretettel bátorítjuk és hívjuk a fiatalokat a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozóra, mely augusztus 13-17. között kerül megrendezésre. Még lehet jelentkezni. Bővebb információkat a rendezvény honlapján találtok: csit.fif.ma

Plébániánk irodája július hónap folyamán rövidített programmal tart nyitva: hétfőn, szerdán és csütörtökön délelőtt 9 és 13 óra-, valamint kedden és pénteken 14 és 18 óra között.

Isten éltesse mindazokat, akik jövő hét folyamán születésnapot, névnapot vagy házassági évfordulót ünnepelnek.

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése,
2019. július 14-én, évközi 15. vasárnap

Július 19 és 21 között egy nagyszerű lelkigyakorlatra kerül sor a városi sportcsarnokban, melyet a horvát Mijo Barada tart. A lelkigyakorlat rávilágít arra, hogy Isten áldása hogyan gyógyítja a nemzedékeket, családfákat. A lelkigyakorlat péntek reggeltől vasárnap este 6 óráig tart. További részleteket a 0743-442853 telefonszámon lehet megtudni.

Plébániánk irodája július hónap folyamán rövidített programmal tart nyitva: hétfőn, szerdán és csütörtökön délelőtt 9 és 13 óra-, valamint kedden és pénteken 14 és 18 óra között.

A Katolikus Egyház Kolozsváron bentlakást és évi 2500 lejes ösztöndíjat biztosít minden olyan Kolozsváron tanuló katolikus egyetemi hallgatónak, aki a Babeș-Bolyai Tudományegyetem bármilyen szakára jelentkezik a Római Katolikus Teológia Karra való jelentkezés mellett. További információ a rocateo.ubbcluj.ro honlapon érhető el. Az ösztöndíjat a második szak tandíjára lehet fordítani.  Így teológiát is végezve, azon túl, hogy katolikus fiataljaink számára nő a munkapiacon való elhelyezkedés esélye, jobban megismerkedhetnek Istennel, ami segítheti az életben való boldogulásukat.

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése,
2019. július 7-én, évközi 14. vasárnap

Ma (vasárnap) este 9 óra körül érkeznek haza a battonyai strand-táborból egyházközségünk gyermekei és fiataljai. Hálát adunk Istennek és megköszönjük jótevőinknek, valamint az imaháttért biztosítóknak támogatásukat. Isten fizesse!

Július 19 és 21 között egy nagyszerű lelkigyakorlatra kerül sor a városi sportcsarnokban, melyet a horvát Mijo Barada tart. A lelkigyakorlat rávilágít arra, hogy Isten áldása hogyan gyógyítja a nemzedékeket, családfákat. A lelkigyakorlat péntek reggeltől vasárnap este 6 óráig tart. További részleteket a 0743-442853 telefonszámon lehet megtudni.

Plébániánk irodája a jövő hét folyamán rövidített programmal tart nyitva: hétfőn, szerdán és csütörtökön délelőtt 9 és 13 óra-, valamint kedden és pénteken 14 és 18 óra között.

A Katolikus Egyház Kolozsváron bentlakást és évi 2500 lejes ösztöndíjat biztosít minden olyan Kolozsváron tanuló katolikus egyetemi hallgatónak, aki a Babeș-Bolyai Tudományegyetem bármilyen szakára jelentkezik a Római Katolikus Teológia Karra való jelentkezés mellett. További információ a rocateo.ubbcluj.ro honlapon érhető el. Az ösztöndíjat a második szak tandíjára lehet fordítani.  Így teológiát is végezve, azon túl, hogy katolikus fiataljaink számára nő a munkapiacon való elhelyezkedés esélye, jobban megismerkedhetnek Istennel, ami segítheti az életben való boldogulásukat.

Egyházközségünk gyászolja Szabó Annát a Szabók utca 6/2 szám alól. Elhunyt 64 éves korában. Temetése pénteken volt Székelylengyelfalván. Őt és gyászoló hozzátartozóit foglaljuk imáinkba!

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése,
2019. június 23-án, évközi 12. vasárnap

Pénteken, június 28-án Jézus Szent Szíve ünnepe. A Jézus Szíve kápolnánál ebben az évben javítási munkálatok miatt elmarad a búcsú. Templomunkban este fél 7-től tartjuk az ünnepi szentmisét.

Szombaton, június 29-én, Szent Péter és Szent Pál apostolok ünnepe. A gyulafehérvári székesegyházban papszentelés lesz. Imádkozzunk a szentelendőkért! Ugyanezen a napon tartják a Ferences Templom búcsúját. Az ünnepi szentmise este 6 órától kezdődik. Templomunkban a szokásos időben, este fél 7-től lesz szentmise.

A fiatalok figyelmébe: Szeretettel várunk benneteket a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozóra, mely augusztus 13-17. között kerül megrendezésre. Bátorítunk benneteket, jelentkezzetek be mielőbb a rendezvény honlapján: csit.fif.ma.

Isten éltesse mindazokat, akik jövő hét folyamán születésnapot, névnapot vagy házassági évfordulót ünnepelnek.